Koronaváros: a fő kérdés már az, lesz-e bármi, ami nem változik meg
Korai volt temetni az irodát, de a munka régi világába már nincs visszaút. A járvány után egy kicsit más lesz a város, az otthon, a kikapcsolódás.
Korai volt temetni az irodát, de a munka régi világába már nincs visszaút. A járvány után egy kicsit más lesz a város, az otthon, a kikapcsolódás.
A szabályok január 6-ig lesznek érvényben, de bármikor felülvizsgálhatják őket.
A volt országos tisztifőorvos szerint hárommillió embert kellene beoltani.
Kritikus helyzetben a katonaságot is bevetheti a cseh kormány.
Németországban még hetekig tarthat a járvány második hullámának erősödése. Eközben Angliában rekordmennyiségű új fertőzöttet azonosítottak.
A vállalatot nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány, most viszont majdnem mindenki 328 ezer euróval (118 millió forinttal) lesz gazdagabb.
A vállalatnak sok dolgozójától el kellett köszönnie tavasszal, de az év végére már teljes létszámmal tudott működni.
A megkérdezettek több mint egyharmada nem adatná be magának az oltást.
Az Európai Bizottság ugyanakkor azt javasolja, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, az ne utazzon.
Hatásos lehet a briteknél terjedő variáns ellen, ha pedig szükséges, akkor hat hét alatt képesek továbbfejleszteni a vakcinát – közölte a BioNTech. Az oltást Cominarty néven fogják forgalomba hozni.
Wáberer György, a Waberer's logisztikai vállalat felépítője szerint ez az iparág lehet a járvány egyik nagy nyertese, komoly fejlődési potenciált lát a magánegészségügyben és az ingatlanpiacon sem nyúlt mellé.
Az országos tiszti főorvos szerint a járvány platózott és már csökkenést látnak az adatokban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az oltási könyv az útlevél és a személyi igazolvány mellett fontos okirat lesz a tömeges oltást követő hónapokban.
A járvány miatt legfeljebb ötvenen lehetnek egy temetésen, Kozák Lászlót azonban több százan búcsúztatták.
Szerdától jelentkezhetnek a pedagógusok online az ingyenes tesztelésre.
A szennyvízadatok alapján lassult a járvány terjedési sebessége.
Vajon a forma idén is felülírja a tartalmat? Vagy tudunk igazán kapcsolódni másokhoz, akár együtt, akár egyedül töltjük az ünnepeket?
Az újonnan azonosított fertőzöttek száma 1300 alatt maradt.
December 24-én nem kell hazaérni este nyolcra.
A megválasztott amerikai elnök az elsők között és nagy nyilvánosság előtt kapta meg a védőoltást, hogy meggyőzze az amerikai közvéleményt az oltóanyag biztonságosságáról.