Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A kormány hatáskör nélküli ideológiai bunkósbotja szerint a programot a politikai nyomásgyakorlás finanszírozására használják.
Az Európai Bizottság CERV programja a Soros-szervezetek brüsszeli lába – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerdán. A programot a hivatal szerint a politikai nyomásgyakorlás finanszírozására használják.
Az Európai Bizottság 2021-ben indította el a CERV programot, melynek keretein belül civil szervezetek közvetlenül pályázhattak támogatásokra – emlékeztettek, hozzáfűzve, hogy a jelentés szerint a program forrásait a Soros-hálózat saját céljaira kívánta fordítani. Ennek érdekében Soros György és szervezetei komoly lobbitevékenységet végeztek Brüsszelben, és elérték, hogy a források döntő többségét ők használhassák fel – tették hozzá.
A vizsgálatuk szerint Magyarországon a program pénzeinek nagy részét a magyar civilek helyett a Soros-hálózathoz tartozó politikai nyomásgyakorló szervezetek kapják: a teljes összeg háromnegyede a hálózathoz került, annak ellenére, hogy csupán az összes szervezet egynegyedét teszik ki. A Szuverenitásvédelmi Hivatal közleménye szerint saját weboldalukon listát tettek közzé ezen szervezetekről.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal egyébként amiatt háborog, hogy uniós támogatásokhoz jutottak olyan civil szervezetek, akiknek a magyar kormány nem akart forrásokat juttatni. Olyannyira nem, hogy annak idején nemet mondott a Norvég Civil Alap 77 milliárd forintos támogatására csak azért, mert az összeg tíz százalékának elosztása fölött nem a kormány, hanem az Ökotárs Alapítvány diszponált volna.
Ugyanakkor a magyar szuverenitás fölött éberen őrködő szervezet ingerküszöbét egyelőre nem érte el, hogy az Egyesült Arab Emírségekben dönthetik el, hogy egy budapesti beruházás esetén a főváros élhet-e az elővásárlási jogával.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.