#Prémium hírlevelek









Üres frázis vagy életszerű projekt a Tisza „Út a börtönbe” programja?

Bár az előképek nem túl biztatóak, az új politikai szereplőket ez mégsem rettenti el attól, hogy ismét megpróbálkozzanak a lehetetlennel – vagy legalábbis a lehetetlennek tűnővel. A Tisza Párt szintén felismerte az elszámoltatás étoszában rejlő politikai tőkét, azonban annak kiderítéséhez, hogy valóban új korszak kezdődik-e, jó lenne ismerni a pontos eszköztárat.


És akkor mi van, ha tetszeni akarok?

Viszonylag fiatalon megértettem, hogy szépnek lenni feladat és kötelesség. Hogy a külsőm lehet előny, de sokszor inkább hátrány. Hogy a testem mindig korlát, csatatér, sosem nyugvópont. A női lét önellentmondása, hogy az egyenlőségünk folytonos bizonygatása, a tárgyiasítás elkerülése közben az is fel-felmerül: „Akkor mi van, ha tetszeni is akarok?”. Erről le kell, hogy mondjak?








Miért buknak nagy cégek komoly összegeket AI-bevezetés után?

Prémium hírlevelek – A jövő vállalata // Kevés terület érzi meg annyira az AI térnyerését, mint a munkahelyek világa. A hangzatos célok mentén megindult az „AI-aranyláz”: a vállalatok egymással versengve igyekeznek bevezetni új, AI-alapú megoldásaikat. A siker? Sokszor elmarad. A friss hírlevélben olyan keretrendszert mutatunk, ami segít megérteni, mi lehet ennek az oka és hogy hogyan lehet elkerülni a buktatókat.


A Pride bizonyította, hogy törvényt hozni nem ugyanaz, mint hatalmat gyakorolni

A nyári melegben vajpuhára olvadt Alaptörvényt kenyérre kente a valóság: hiába akarta a kormány ellehetetleníteni a Pride-ot, annyian vonultak utcára, hogy a rendőrségnek nem maradt más választása, mint biztosítani az eseményt. A hétvégén történtek azt igazolják, hogy a nép joga és egyben felelőssége, hogy kordában tartsa a hatalmat. De várhatók-e még jogi lépések a résztvevőkkel szemben?