#szegénység
Kommentár nélkül: képek a krisnások budapesti ételosztásáról
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége élelmiszercsomag- és ebédosztást szervezett december 25-én Budapesten, a Népligetben.
MTI

Már csak két vetélytársunk maradt az EU legszegényebb országa címért
Egyedül a bolgárok költenek kevesebbet nálunk az Európai Unióban - derül ki az Eurostat friss összesítéséből.
hvg.hu

A bérek ugyan nőnek, de a nyugdíjasok rosszabbul élnek, mint két éve
Egy év alatt 7,2 százalékkal nőtt az átlagos reáljövedelem, de a gyerekvállalás még mindig szegénységi kockázat, a 65 évnél idősebbeknek pedig kevesebb pénzük van, mint 2017-ben, pedig a kormány a nyugdíjak reálértékének növekedéséről beszél. Közzétette a KSH A háztartások életszínvonala 2018 című kiadványát, ennek a legfontosabb megállapításait tekintettük át.
Hogy szavazott az ország 10 legszegényebb és 10 leggazdagabb települése?
Az ország tíz legszegényebb települése közül csak háromban váltották le az eddigi polgármestert - pontosan ugyanígy három helyen döntöttek a váltás mellett az ország leggazdagabb városai, falvai közül. Volt, ahol 1994 óta regnáló polgármestert küldtek el, máshol leválthatatlan az "örökös polgármester".
És akkor Orbán Viktor meghajolt Brüsszel akarata előtt
Trócsányi László megbukott Brüsszelben, Várhelyi Olivér lett az új magyar EU-biztosjelölt; a Dunántúlon is megjelent a sertéspestis; Mészáros Lőrinc cége bejelentkezett az ország ötödének áramellátására. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu

Bódis Kriszta már nem filmezi a szegényeket, mert csak bebetonozná a stigmát
Minden fronton drámai a helyzet a gyerekszegénység területén, a gyerekek felét a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli. A pénzeső sem segít, az uniós támogatások finanszírozási metódusa is nehéz helyzetet teremt. Bemutatták a Civil jelentés a gyermekszegénységről szóló friss kötetet, mely a 2014-17 közti helyzetet elemzi.
hvg.hu

Úgy ígérte meg Orbán a szegénység megszüntetését, hogy csakis igaza lehessen
A miniszterelnök nem a levegőbe beszélt, amikor a szegénység felszámolását megígérte, egészen mást tett: csakis olyan mutatók alapján határozta meg a szegénységet, amelyekkel már most jól áll a kormány. A szegények sok olyan problémáját viszont, amelyekre évek óta hiába várják a megoldást, még csak meg sem említette.
A gyerekek ötödének életét nehezíti, hogy egyszülős családban él
Évek óta fokozódó elszegényedés jellemzi az egyszülős családokat, ez furcsa tény annak a kormánynak a regnálása idején, amelynek elsődleges célja a gyerekszám növelése és a demográfiai helyzet javítása. Egy tanulmány megnézte mi a helyzet Európában és itthon. Kiderült, a kormányok sehol nem szeretik propagálni az egyszülős családmodellt, de mindenhol – hol jobban, hol rosszabbul – igyekeznek segíteni őket. Nálunk a jogszabályi háttér már elég ígéretes, csak kérdés a megvalósulása.
hvg.hu

Most örökbe fogadhat egy óvodát
Három édesanya kezdeményezése nyomán mozgalom indult a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő óvodákért.
hvg.hu

Nincs pénze a gázszámlára? Jelezze a szolgáltatónak, különben sokat fizethet
Azonnal jelezni kell a közműszolgáltatónak, ha fizetési nehézsége támad valakinek - hívta fel a figyelmet Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) sajtófőnöke szombaton, az M1-en.
MTI

Sok százmilliárd dollárt szipolyoznak ki Afrikából az offshoreparadicsomok
A nagybefektetők továbbra is a legszegényebbek rovására gazdagodnak.
Lengyel Miklós

Vámos Miklós: Én szegénységből jöttem
Az író szülei örökké magukkal voltak elfoglalva, így tulajdonképpen önmagát nevelte fel.
hvg.hu

Matolcsy ősi mexikói mondással vezette fel, hogy 2030-ra mi mindenben leszünk világelsők
Írását úgy zárja: wei wu wei.
T. R.

Miért keres a vezérigazgató ezerszer többet, mint egy dolgozó?
Ez iránt érdeklődik a 78 esztendős Bernie Sanders szenátor, aki az USA elnöke szeretne lenni. A Wal-Mart áruházlánc szélsőséges példája jól mutatja, hogy nagyon szélesre nyílt az olló az elit és a lecsúszó középosztály között. Csakhogy az amerikai választók többsége épp ezekhez az utóbbiakhoz tartozik.
Lengyel Miklós

A legszegényebb településeken 90 százalék fölött a Fidesz
Orbán Viktor és a Fidesz nyert, de nem nyert brutálisan, Budapesten rosszabbul szerepeltek, mint öt éve. Az ország legszegényebb településein azonban óriásit győztek.
hvg.hu

Oroszi Babett: Rólam azt hitték, magyar vagyok
Oroszi Babett a HVG munkatársa nyerte el a CEID (Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy) "Az én Európám" című roma újságíró-pályázatának első díját. Alább a jutalmazott írását közöljük.
Oroszi Babett

Balavány: Orbán és a kilakoltatott család – nem a válasz a baj
Miközben a szegény emberek utcára kerülnek, a csókosok fillérekért költöznek a Várnegyedbe, az a baj.
Eddig jutottunk az EU-csatlakozás óta: nyolc ábrán az elmúlt 15 év
Az uniós belépésünk utáni első években közelített Magyarország fejlettsége az EU-átlaghoz, azóta alig, viszont a szegénység csökkent, a magyar munkaerő pedig jóval drágább lett. És arra emlékszik még valaki, amikor arról volt szó, hogy 2008-ban lesz magyar euró?
hvg.hu

Kizárnák a közmunkások nagy részét is a falusi CSOK-ból
A Miniszterelnökség szerint azért szigorítanak, mert csak "becsületes magyar családoknak" szánják a lehetőséget.
hvg.hu
