Ha áram nincs, semmi nincs
Zöld utat az áramszegénység kezelésének.
A válságkezelés Magyarországon nem a háztartások működőképességére fókuszált, így megtörhet a szegénység csökkenésének trendje – mondja Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója.
Míg a legtöbben az erdőirtásokra gondolnak a pálmaolaj kapcsán, az is fontos szempont, hogy az olajpálmák révén több ázsiai ország vidéki részén csökkent a szegénység.
2010. május 14-én ült össze először a kétharmados Fidesz-többségű parlament, épp akkor, amikor a gazdaságunk visszaállt a növekvő pályára. Az azóta eltelt tíz évben volt európai szintű válság, elrontott magyar válságkezelés, gyors növekedés, és most már arról is látunk számokat, hogyan ütötte meg a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot.
Már fut a márciusban bejelentett 160 milliárd dolláros segélyprogram, száznál több ország kapott eddig a pénzből.
A legszegényebb háztartások közel 40 százalékában elvesztette valaki az állását. Közben elérte a 36,5 milliót az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma.
Több részben mutatjuk be a HVG Könyvek sorozatban kiadott, Daniel Tudor által szerkesztett Kérdezz meg egy észak-koreait! című riportkötetet. Sorozatunk korábbi részében megismerhették az észak-koreai elit életét – most az „ellenkező irányba" indulunk, és a legszegényebbek mindennapjaiba nyerünk betekintést. Mi az a csong? Mik a túlélési technikák az embert próbáló szegénység közepette? Azt is megtudhatja, hogy – bár Észak-Koreában hivatalosan nincs adó -, milyen, ma már szinte elképzelhetetlen módon sarcolja meg polgárait a rendszer.
A koronavírus-járvány újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a válságok aránytalanul súlyosan érintik a kisebbségeket, illetve a társadalom perifériáján élő, egyébként is sérülékeny csoportokat, a hajléktalanokat és a menekülteket.
Plasztikus képet fest a legelesettebbek helyzetéről és a krízissel kapcsolatos problémáiról a szegény családokat segítő Igazgyöngy Alapítvány vezetője. A Prima Primissima díjas pedagógus végzetes problémának látja, hogy széles réteg nem tud a valós és az álhírek között különbséget tenni, s az agresszió felkorbácsolásától is tart.
A segélyszervezet arra figyelmeztet, hogy gyors intézkedések nélkül Afrikában a koronavírus-járvány miatt az emberek fele elveszítheti a munkáját.
Nagy, kivilágított célpont lesz a harácsolt vagyon. Nagy, kivilágított felajánlások ideje van. Vélemény.
Az olasz kormány létrehozott egy alapot, amelyből azután az önkormányzatok élelmiszer-utalványokat adhatnak a leginkább rászorulóknak.
Az egészséges élet – és így a hosszú élet – titka nem csak az, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, és helyesen táplálkozzunk. Pénz is kell hozzá.
Egyedül a bolgárok költenek kevesebbet nálunk az Európai Unióban - derül ki az Eurostat friss összesítéséből.
Az Örökbe Fogadok Mozgalmon keresztül már nemcsak hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó óvodákon, de lakásotthonokban, gyerekházakban élő fiatalokon, kisgyerekeken is lehet segíteni.
Nagyot csökkent 2019-ben az egész EU-ban a súlyos nélkülözésben élők aránya, a magyar folyamat is illik az európai trendbe.
Az Orbán-kormány válságkezelő intézkedései eddig egyáltalán nem foglalkoztak azokkal, akiknek a helyzete már a járvány kitörése előtt is szinte kilátástalan volt. Pedig egyházi és roma vezetők, civil szervezetek és neves közgazdászok is arra a figyelmeztetnek, hogy akár teljes országrészek szakadhatnak le a növekvő szegénység miatt.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége élelmiszercsomag- és ebédosztást szervezett december 25-én Budapesten, a Népligetben.