Jason Momoa olyan csóró volt a Trónok harca forgatása során, hogy nem tudott hazarepülni
Úgyhogy inkább elsörözgetett Írországban.
Úgyhogy inkább elsörözgetett Írországban.
A művelethez ötezer éves, cserepekbe száradt élesztőmaradványokat használtak.
Amerikai kutatók a legújabb tanulmányukban arra jutottak: azért az érzésért isszuk inkább az italokat, amelyet okoznak, mint az ízük miatt.
Egy Hall Del nevű amerikai úgy döntött ideje leadni némi felesleget. Mindehhez jó módszert választott, csak sört ivott.
Húsvétkor, szilveszterkor és bármikor érvényes: a másnaposság alapjában az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ. Hogy sör vagy bor, az nem okoz különbséget. Hogy whisky vagy vodka, az esetleg számít, de más miatt.
Mondhatnánk, bármi lehet az, ami ez idő tájt sörisszának jólesik. De azért adjuk meg a módját.
A NAV adatai szerint duplaannyit termeltek 2018-ban a kisüzemi sörfőzdék, mint 2017-ben, de ez egy szabálymódosításnak is köszönhető.
Egy amerikai sörfőzde egy 133 éve elsüllyedt utasszállító hajó maradványai között talált palackozott sörökből mikrobiológiai eljárással kivont élesztőből készítette el új sörét.
Van, aki lemond a sörről, van, aki csak sörrel él nagyböjtben.
Élelmiszerre 1835 milliárd forintot költött tavaly a lakosság, háztartási vegyi árura és szépségápolási termékekre pedig 448 milliárdot.
Tavaly 15 millió palackkal több sört ittunk, mint 2017-ben, és egyre jobbféle söröket választunk, derül ki a sörgyártók szövetségének felméréséből.
„...biztos, hogy Dreher Antal nem lenne büszke a nevét viselő sörre. Minden bizonnyal elszörnyülködne, ha megtudná, hogy az tengerigríz és aszkorbinsav felhasználásával készül ” - Maláta, 1994. Negyedszázad múltán az egykori alapító is elégedett lehetne.
Olyan söröshordót fejlesztett a Carlsberg, amelyik figyeli és hosszabb ideig is tartja frissen a benne lévő sörmennyiséget.
A tudósok egyértelmű választ a kérdésre: mindegy, milyen sorrendben issza őket az ember, ha sok fogy, ugyanúgy másnaposak leszünk tőlük.
A világ tíz legnépszerűbb söre között négy is kínai. S természetesen Kínában adják el belőlük a legtöbbet, ez már elég is a listavezetéshez a sörpiacon.
És összességében is, jelentősen bővült tavaly a hazai sörök piaca.
Kétezer éves maradványokra bukkantak egy útépítéskor.
Megnégyszerezte profitját a Dreher, pedig az eladott sörmennyiség ugyanannyi volt, mint 2017-ben. A különbség abban áll, hogy egyre jobb minőségű söröket iszunk.
A piaci versenyt korlátozta a cég, amelyet vélhetően nem vág földhöz a büntetés.
A Dreher a prémium kategória felé tör, ennek keretében változtattak a receptúrán.