Könnyebb kicsippenteni kis darabokat egészséges emberek májából, mint leitatni őket. Legalábbis tudományos szempontból. Az előbbi kísérlethez könnyebben adta meg az engedélyt az egyetem etikai bizottsága, mint a sörös-boros vizsgálódáshoz – idézte fel Kai Hensel, aki kutatótársaival együtt nemrég került be a hírekbe. Míg a génekre gyakorolt környezeti hatások vizsgálatával Hensel legfeljebb szakmai körökben vált ismertté, a világsajtó nyomban lecsapott arra a kísérletére, amellyel bebizonyította: nem támasztható alá a sok évszázados, több országban élő bölcsesség, amely szerint „sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör”.
Több oka is van annak, hogy az angol Cambridge-i Egyetemen dolgozó (de kísérletét még odahaza, a Ruhr-vidéki Witten/Herdecke Egyetemen végző) sürgősségi és gyermekorvos csapata laboratóriumi körülmények között lerészegítette a kilencven önként vállalkozót. A személyes motívum: olyan kutatás, amely szórakoztató, de egyúttal a legmagasabb tudományos mércének is megfelel. A sajtóvisszhangból ítélve ez sikerült is. A fontosabbik: bármilyen furcsa is, a tudomány foglalkozik ugyan az alkoholizmus hosszú távú – és mint ki is derült, igen súlyos – hatásaival, de alig kutatták még a másnaposságot. Érdekes, hogy egy rövid életű nemzetközi munkacsoport, az Alcohol Hangover Research Group eltűnt a hírekből, honlapja üres és eladó. Pedig érdemes ezzel foglalkozni, véli Hensel, már csak azért is, mert a macskajaj hatására sok a baleset és a munkaidő-kiesés.
Bor és sör. Forever
AFP / Caia Image
Tudományos szempontból már mérni sem egyszerű a másnaposságot (orvosi nevén: veisalgiát), illetve a részegséget. A kísérleti alanyok alkoholszintjét szondáztatással folyamatosan ellenőrizték ugyan, de hogy kire hogyan hat az ital, azt a kritikus reggelen csak önbevallás alapján, nyolc különféle, hét-hét fokozatú skálán (vagyis összesítve nullától 56 pontig) regisztrálták.
A tudósok örültek, hogy az alkoholmennyiséggel nem merészkedtek túl messzire, így is elég sok volt a rosszullét, némi rókázás is előfordult. Igaz, ennek is megvolt a maga haszna: a sör-bor kérdéstől függetlenül így arra is újabb bizonyítékot kaptak, hogy a szervezet idejében figyelmeztet, mennyi az elég. Akik a poharazás estéjén hamarabb vagy nagyobb mértékben jeleztek rosszullétet, azoknál másnap erősebbek voltak a kellemetlenségek.
A kétfordulós kísérlet rendje kézenfekvő volt. Az egyik csoport előbb sört, aztán fehérbort ivott, a másik fordítva, majd egy hét múlva megcserélték a sorrendet. A harmadik, a kontrollcsoport tagjai az első este csak az egyik italt fogyasztották, a másodikon csak a másikat. Ügyeltek arra, hogy mindenki a testsúlyával arányosan ugyanannyit egyen az egységes menüből és ugyanannyi hűtött vizet igyon, továbbá mindenki ugyanolyan körülmények között aludt. Ami egyértelműen kiderült: sem a sorrend, sem az egy- vagy többfélét ivás nem befolyásolja a macskajajt, az állapot csakis a mennyiségtől függ.
Esti kényszerpihenő. Megárt a sok
Fazekas István
Kísérletüket kommentálva a szerzők az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban felidézik, hogy – bár sok kiváltó tényezőt szoktak emlegetni – a másnaposság okát mindmáig nem tárták fel egyértelműen. Azt mindenesetre érdemesnek tartották megemlíteni, hogy nem pusztán az alkoholtartalom számít, hanem a színező- és ízanyagok is: ez lehet az oka annak, hogy a whisky többet árthat, mint a vodka. A mostani kísérlet – amely, mint említettük, a testsúlyt is figyelembe vette – nem talált olyan jeleket, hogy a másnaposság eltérően sújtaná a nőket és a férfiakat. Az viszont látszott, hogy – ugyancsak tisztázatlan okokból – azonos mennyiségű alkohol nem mindenkiben vált ki azonos mértékű másnaposságot. (Hozzátehetjük: ebből nem feltétlenül következik, hogy hosszú távon az alkohol nem rombolja egyformán mindenkinek az egészségét.)
Ha már laborvizsgálat, előkészítő kísérletekkel kipróbálták, hogy lehet-e vak a kóstolás, de ez lehetetlennek bizonyult. Nem találtak olyan ízesítőt, amely összetéveszthetővé tette volna a sört és a bort, nem akarták kitenni az alanyokat annak, hogy órák hosszat orrcsipesszel bénítsák meg a szaglásukat, továbbá a részegség nyilvánvaló tünetei miatt azt sem tehették meg, hogy titokban alkoholmentes sört és bort kóstoltatnak egy kontrollcsoporttal.
És hogy mi lehet a sok országban hangoztatott sörös-boros mondás alapja? Idegen szakterületre merészkedve Hensel kultúrtörténeti okot sejt. Szerinte régen a tehetősebbek itták a bort, a szegényebbek az akkoriban silányabb sört, vagyis a sörre bor felemelkedést jelentett, a fordítottja pedig lecsúszást, amit jobb elkerülni.
A cikk a HVG hetilap 2019/16. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.
