Árverésre bocsátja a felszámolóbiztos a szigetszentmiklósi félkész stadiont, 420 millió forintot remélnek az eredetileg egy 3,5 milliárdos tao-projekt keretein belül építeni kezdett létesítményért. A beruházás 2012 óta elnyelt 1,5 milliárd forintot, de az építkezés 2017 óta áll – írja az Mfor.hu.A lap nem véletlenül nevezi a szigetszentmiklósi stadiont a tao állatorvosi lovának: a támogatások elakadtak, az adományozó visszalépett, egy sor számla kifizetetlen maradt, a végén pedig az egész projektet elindító egyesület is felszámolás alá került.Az ügyről korábban a hvg.hu is írt, tavalyi cikkünkből kiderül, hogy a sokáig stabil NB II-es csapat hogyan vágott bele a beruházásba, majd lehetetlenült el, ahogy egyre alsóbb osztályokba esett vissza a magyar bajnokságban.A félkész épületek állaga leromlott, évek óta őrizetlenül állnak, szétlopták őket, és a telkek tulajdonosa, a helyi önkormányzat sem akar már foglalkozni velük az Mfor.hu szerint.
Elárverezik a szigetszentmiklósi stadion-torzót
420 millió forintra taksálják a 2017 óta elhagyott, félkész, leromlott és szétlopott épületet, amely 1,5 milliárd forintot nyelt el.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.