Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A lehetőség adott, úgyhogy meg is spóroltak maguknak 200 millió forintnyi önerőt.
Az Mfor.hu szerint 199,4 millió forint önerőt takarított meg a felcsúti focialapítvány a honlapján közzétett, 2019/2020-as szezonra vonatkozó sportfejlesztési programmódosítás szerint.
A lap azt írja, minderre azért volt lehetőségük, mert Orbán Viktor kormánya tavaly decemberben változtatott a társasági adótörvény egyik paragrafusán. Ez volt az, amelyikkel a tao-támogatásból ingatlanberuházást tervező és végrehajtó sportegyesületek helyzetén könnyítettek. Mindez azt jelenti, hogy bizonyos ingatlanjellegű beruházások esetén még a minimumként meghatározott 30 százaléknyi önerőt sem kell biztosítani, a projekt fedezhető a taóból, vagyis közpénzből.
Az Mfor.hu azt írja, a módosítás értelmében egy előfinanszírozott és egy utófinanszírozott ingatlanberuházást fedezne Felcsút az adófizetők pénzéből. A tao-támogatás ezzel az előfinanszírozott ingatlanberuházás esetén 375,2 millióról 541 millióra emelkedik, az utófinanszírozott projekt esetén 76 millió forint után pedig 109,7 millió forint taót használnak fel. Ami a projekteket illeti: van itt 2006-ban épült kollégiumi épület felújítása, a stadion élőfüves pályája körüli LED-fal telepítése, elosztó átalakítása, valamint a focisták képességfejlesztésének céljából tervezett futódomb is.
Az is érdekes a lap szerint, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által kiadott határozat szerint az alapítvány a járvány megjelenése utáni napokban, március 9-én nyújtotta be a módosításra vonatkozó kérelmet. A szövetség pedig egy napot sem ült rajta: a határozat dátuma megegyezik a kérelem benyújtásának napjával, március 9-cel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.