Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7
Íme a megoldás azoknak, akik az eddigi X7-eseket túl szerénynek és gyengének találták.
Íme a megoldás azoknak, akik az eddigi X7-eseket túl szerénynek és gyengének találták.
Emellett a végletekig tuningolt Jeep mellett még a 700 lóerős legdurvább gyári változat is csak szerénykedhet.
Ez a négykarikás ötajtós járgány egyrészt iszonyatosan megy, másrészt adott esetben igen keveset fogyaszt.
Vázoljuk, hogy hogyan fest egy 625 lóerős szupersportos divatterepjáró, ha le van nyitva a teteje.
Ez a több mint 2,5 évtizedes múltra visszatekintő ritkaság nemcsak gyors, hanem adott esetben egy komplett család is belefér a csomagokkal együtt.
A Megane RS Trophy fejlesztését halálosan komolyan vette a Renault Sport, ennek eredménye pedig egy körrekordokat futó közúti versenyautó lett.
Minden jel arra mutat, hogy a bajor gyártó igen óvatosan adta meg az M8 gyorsulási hivatalos adatát.
A moszkvai Khann dizájnstudió vette a bátorságot és elkészített néhány vázlatot, milyen lenne átalakítva az orosz elnököt is szállító Aurus Senat.
A kétajtós M8 után most megérkezett a típus családi változata, melynek mozgatásáról egy izmos biturbó V8-as erőforrás gondoskodik.
Mutatjuk, hogy miről lehet majd egyértelműen beazonosítani a közeljövőben érkező nagyteljesítményű Volkswageneket.
Az Abarth által készített kisautó hátsó szárnyát több fokozatban lehet állítani, a legnagyobb leszorítóerő 42 kilogramm.
A bajor gyártó azok számára is kínál megoldást, akik eddig nem tartották kellően sportosnak különbözői SUV modelljeit.
Ha akarjuk tágas csomagtartójú családi autó, és ha akarjuk akkor egy kőkemény sportkocsi a négykarikás gyártó újdonsága.
A bajor gyártó két újabb modellbe szerelte be jól ismert biturbó V8-as erőforrását.
A zuffenhauseni sportkocsi egyedi megjelenést kapott és a motorjában is találtak némi extra erőt.
Pedig ennek a tuningcsodának rendben vannak a papírjai.
A német gyártó igen sportos szedánja 500 lóerő körüli teljesítménnyel fog rendelkezni.
Vázoljuk, hogy milyen lenne a nemrégiben debütált Ferrari F8 Spider legolcsóbb változata.
A 3,8 másodperces 0-100-as sprintnek alaposan megkérik az árát az stuttgarti gyártónál.
A képek tanúsága szerint már javában zajlik az új Alpina csúcsmodell közúti tesztelése.