3-5 év múlva is versenyképes akarsz maradni?

3-5 év múlva is versenyképes akarsz maradni?

Az internettel együtt egy egész generáció válik felnőtté

Emlékszünk, ugye, amikor a tizenéves gyerek magyarázta el a szüleinek, hogy mi fán terem az internet (miután azok nem értették, hogy miért is marad bent a suliban jóval tanítási idő után)? Mikor is volt ez? Bizony, már 8-10 éve, hogy minden magyar iskola internethez jutott, s a világ más országaiban is nagyjából a '90-es évek közepétől kezdve vált általánossá a gyerekek körében az internethasználat.

Ez a generáció már el sem tudja képzelni, hogy hogyan jutottak zenéhez az emberek az internet előtt; webes keresőért nyúl, ha valamiről többet akar megtudni; barátaival „ímélezik", „csetel", „szkájpol" és „bloggol". Az egyik legnépszerűbb blog-site statisztikája is alátámasztja, hogy ez a generáció most 18-19 éves. Ma-holnap igen komoly vásárlóerő kerekedik belőle. Egy előrelátó vállalkozónak ezt már ma mindenképpen figyelembe kell vennie.

Miből lesz a cserebogár?

A valódi e-kereskedelem megvalósításában vajmi keveset segítenek az olyan mondatok, hogy „az internet forradalmasítja a kereskedelmet", „a számítógépes fizetőeszközök rohamos elterjedése várható", „a titkosított e-maileket a CIA sem tudja elolvasni", vagy hogy „az elektronikus aláírást nem lehet hamisítani". A legtöbbünk számára ezek a mondatok nem kapcsolódnak össze a valósággal.

Látunk például számtalan használhatatlan, csúnya, vagy épp idegesítő weblapot, s van néhány, amit szívesen megnézünk, vagy épp szépnek tartunk. Miért jó az egyik, s miért nem a másik? Erre nem könnyű válaszolni, bár alapos megfigyelés s némi művészi érzék segítségével laikusok is képesek rá. Jóval nehezebb kérdés, hogy miért nem nézi meg senki a cégünk weblapját? Miért nem adják ki a legfontosabb keresők a megfelelő kulcsszavakra? Vagy miért csak sok századik helyen? Erre valóban az lenne a megoldás, hogy mindenféle fórumokra beküldözgetjük a címét?

Sok helyen képeznek webdizájnereket és programozókat. A mi tanfolyamunk üzletembereknek szól, akik most akarnak belevágni az online kereskedelembe, vagy növelni szeretnék meglévő internetes üzletük, üzletáguk hatékonyságát. Érthetően, üzleti szempontok alapján ismertetünk különböző hasznos technológiákat. Elmondjuk, mit és hogyan várhatunk el és kérhetünk számon a megfelelő szakemberektől. Bemutatjuk, milyen konkrét lépéseket kell tenni a kívánt végeredmény mihamarabbi eléréséhez.

Aki kapcsol — sokat keres, aki nem — sokat veszít

Amikor percek alatt lehet letölteni az internetről egy zeneszámot, igen nehéz műanyag korongokon, nyolc-tízes árukapcsolásban eladni pontosan ugyanazt az információt. Ha tényként fogadjuk el, hogy a fiatalok nem fognak felállni a számítógépük elől, ha zenére van szükségük, akkor egy jól megcsinált webáruház segítségével eladhatunk nekik zenét és még sok minden mást is, amire szükségük van. Azok a vállalkozások, amelyek megértik az idő szavát, sikerrel adhatják el termékeiket és szolgáltatásaikat az internet-generációnak, legyen szó zenéről, konyhabútorról, ételről, virágokról, könyvről vagy akár jogi szolgáltatásokról.

Fiatal, jól képzett profikból álló csapatunk megtanít mindarra, amit vállalkozóként tudni érdemes az internetes kereskedelemről.


www.ecommercetraining.biz

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Története legnehezebb időszakát éli a Fény utcai piac

Története legnehezebb időszakát éli a Fény utcai piac

Véget ért a fideszes vizit Orbánnál, mindenki kapott bizonyítványt

Véget ért a fideszes vizit Orbánnál, mindenki kapott bizonyítványt

Freddie Mercury még sohasem került ilyen közel a királynőhöz

Freddie Mercury még sohasem került ilyen közel a királynőhöz

Ön meg tudna élni napi ezer forintból? A dolgozók ötöde ennyit sem keres a világban

Ön meg tudna élni napi ezer forintból? A dolgozók ötöde ennyit sem keres a világban

Múzeumba kerülnek Barabási Albert-László hálózatai

Múzeumba kerülnek Barabási Albert-László hálózatai

Olyan patinás Shelbyben ültünk, melynek csillogó kaszniján akár sminkelni is lehet

Olyan patinás Shelbyben ültünk, melynek csillogó kaszniján akár sminkelni is lehet