Gyorsan akar pontot tenni jogvitája végére? Per helyett van más megoldás!

Senki sem szeret bíróságra járni – ebben valószínűleg megegyezhetünk. Hiszen ki akar pereskedni? Az nemcsak idő-, hanem pénzigényes procedúra, ráadásul a kimenetele is rendkívül bizonytalan. Így legfeljebb csak akkor lépünk be egy tárgyalóterembe, ha mindenképpen szükséges. Szerencsére ma már van mód arra, hogy elkerüljük a sok esetben több évig elhúzódó bírósági eljárást, annál összehasonlíthatatlanul rövidebb idő, akár néhány hét vagy hónap alatt megnyugtatóan rendezhetjük jogvitánkat.













A magyarok elhízottsága is hozzájárul a rossz hazai koronavírus-adatokhoz

Ha annak az okait keressük, miért áll Magyarország az első helyen a lakosságarányos Covid-halálozás világrangsorában, akkor nem kerülhetjük el a tükörbe nézést sem – a szó szoros értelmében. A magyar felnőttek 70 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a fertőzés szövődményei rájuk pedig különösen veszélyesek. A Covid ráadásul tovább hizlalja az embereket.






Csökkent az öngyilkosságok aránya a járvány alatt Bécsben

Egy 70 kutató és 21 ország bevonásával készített nemzetközi tanulmány szerint 4 százalékkal csökkent az öngyilkosságok aránya a pandémia első szakaszában. Az osztrák trend megfelel a nemzetközi eredményeknek, a csökkenés nagyrészt a szociális intézkedéseknek köszönhető.