„Letaglóz a gondolat, hogy anyám egyedül tölti a szentestét”

Olyan jó lenne, ha lenne bármilyen egyszerűen követhető sorvezető ahhoz, mégis hogyan küzdjünk meg az idei karácsonnyal. Menni? Nem menni? Vásárolni? Ajándékozni? Mi lesz az ünnepet egyedül töltő szülőkkel, és mégis, mennyire lesz borzasztó a videochat-karácsony? Szerkesztőségünk tagjai főleg ezeket a kérdéseket boncolgatták, amikor arról kérdeztük őket, hogyan ünnepelnek idén. A megvalósítást illetően némiképp eltérnek a módszerek, egy valami azonban közös: a felelősség most mindenkinek hatalmas súlyként nehezedik a vállára.






Mucsi Zoltánnak nehezen megy a szövegtanulás

Idén körülbelül 140-150 előadása maradt el, és mivel még most sem látszik, mikor állhat legközelebb színpadra, nehezen halad a következő darab példányával. Bármennyire is a félelem és a bizonytalanság határozta meg ezt az évet, a színész fontosnak tartja, hogy legalább egy szendviccsel megmentsük 2020-at.


Az aranyér kezelése már a bevásárláskor kezdődik – így készüljön fel az ünnepekre!

A karácsonyi időszak a készülődés, a pihenés és az év végi ünneplés, eszem-iszom ideje. Az ajándékozás, a közös étkezések mindannyiunk számára igazi feltöltődést adnak. Fontos azonban, hogy már az ünnepeket megelőző hetekben – legyen szó a bevásárlásról vagy a programok szervezéséről – ne csak a lelkünket, hanem a testünket is felkészítsük. Ezért talán érdemes újragondolnunk az ünnepi menü megszokott, halászlé-töltött káposzta-bejgli hármasát.