Ezért lesz kék-fehér a Lánchíd
 

Ezért lesz kék-fehér a Lánchíd

A skót nemzeti lobogó színeit megjelenítve díszkivilágítást kap pénteken és szombaton a Lánchíd, Skócia nemzeti ünnepének, Szent András napjának a tiszteletére.

MTI MTI





Pokorni:
 

Pokorni: "Én még nem láttam okos tömeget, beleértve a pedagógusok tömegét is"

„A tömegdemokráciák korát éljük, ez Trump kora! Akik ma irányítják az országot, azok pedig zseniálisan és hátborzongatóan művelik a tömegdemokráciát” – jelentette ki Pokorni Zoltán, aki szerint ezzel az előnyükkel élve alakítják át Orbán Viktorék a magyar oktatást is. És ezzel a volt oktatási miniszter cseppet sem dicsérte sem az oktatási rendszert, sem a kormányt.





Szilvit ötezer forintért vették a gazdái. A férje adta el
 

Szilvit ötezer forintért vették a gazdái. A férje adta el

Az emberből nagyon könnyen áru lesz ott, ahol reménytelenség és kiszolgáltatottság van. A tanyavilágban egy tízezres településen akár 50-100 embert is rabszolgasorba vetnek. Világszerte pedig évente tízmilliók esnek áldozatul a modern kori rabszolgaságnak – legnagyobb számban nők és gyerekek. De Coll Ágnesnek és csapatának a Baptista Szeretetszolgálatnál sok embert sikerült már kimenekíteni és rehabilitálni, de még így is megdöbbentő számokról mesél.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni




Hedonista útmutató prosztataproblémák ellen
 

Hedonista útmutató prosztataproblémák ellen

Frissítő smoothie az edzés után, forró csalántea egy jóleső fürdővel a nap végén. Ilyen és ehhez hasonló tippeket és trükköket gyűjtöttünk össze azoknak a férfiaknak, akik szeretik élvezni az élet minden percét, méghozzá úgy, hogy közben az egészségükről – egészen pontosan a prosztatájuk jólétéről – sem feledkeznek meg.

Proxelan Proxelan