Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A vegánságot is díjazták.
Joaquin Phoenix a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el a Golden Globe-on a Jokerként nyújtott alakításáért, és meglehetősen sarkos köszönőbeszédet mondott, tele obszcén szavakkal. Magát például „kib…ott diáknak” nevezte, így méltatva a többi jelöltet, és a „gyönyörű, lenyűgöző, egyedi” 2019-es munkájukat. Azt viszont nem kellett kifütyülni, amint az este vegán menüjét dicsérte. Egész pontosan köszönetet mondott a szervezőknek azért, hogy „felismerték a kapcsolatot az állattartás és az éghajlatváltozás között”. Továbbá nagyon bátor döntésnek nevezte, hogy az este menüjét növényi alapon oldották meg.
A Variety értesülése szerint ebben Joaquin Phoenixnek is volt némi szerepe, legalábbis ő győzte meg a Hollywoodi Külföldi Újságírók Szövetségét, hogy hús- és tejmentes menüt biztosítsanak. A vendégek többek között hideg céklaleves, gombás rizottó és vegán snackek közül válogathattak.
Phoenix a témával a sajtóeseményeken is foglalkozott. Elmondta, hogy még egyetlen díjátadón sem volt ilyen büszke, mint a mostanin, majd a statisztikákra utalva arról beszélt, hogy az állatfogyasztás a környezetszennyezés egyik legnagyobb okozója. „Ma állati eredetű termékeket fogyasztani már nem személyes döntés kérdése. Drasztikus következményei vannak világszerte” – mondta.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.