Ritka az a boros sajtótájékoztató, ahol az előadók inkább János evangéliumából
idéznek, mintsem piacra szánt boraikról. Márpedig éppen ez történt december 8-án, (a Szeplőtelen fogantatás ünnepén, ahogyan arra a „Máriás borász”, a St. Andrea Szőlőbirtok igazgatója, (a 2009-es Év bortermelője) Lőrincz György rámutatott a budapesti St. Andrea Borbárban.
Ez alkalommal nem a mély görög-katolikus hitéről ismert egri borász kapta elő a Bibliáját (vagy mobilos biblia-alkalmazását, ahogyan ezt is megemlítette a beszélgetés közben…), hanem a református Szepsy István (2001-es Év bortermelője). A tokaji borászlegenda János evangéliumának 15. fejezetét idézte, ahol Jézus Krisztus önmagát a szőlőtőhöz hasonlítja, a tanítványokat pedig bő termést ígérő szőlőtőkékként aposztrofálja. Szepsy István még azt is elmondta, hogy a mennyei terméskorlátozás eredményeképpen a Jóisten sok kevéssé hasznos gondolatát megmetszette, s ma már sokkal szélesebb tudattal, és nagyobb tudatossággal fordul az életét és munkáját meghatározó mádi termőhely felé.
Vörös Attila
A két borász annak apropóján bonyolódott a hallgatóság spiritualitását némileg próbára tevő teológiai diskurzusba, hogy Benkei Ildikó rádiós szerkesztő Lőrincz Györgyről (Az Istenszülőnek ajánlva címmel) portrékönyvet írt, ami az elmúlt napokban jelent meg. Írt már korábban Aszúkirály címmel egy könyvet Szepsy Istvánról is, így kézenfekvőnek tűnt, hogy az új kötetet ketten mutassák be. Annál is inkább, mert a két borász közös adventi borcsomaggal jelentkezett. Az Ars Sacra névre keresztelt, a káprázatos borokat adó Nagy-Eged-hegy dűlőből származó 2011-es bikavért és Szepsy István 2012-es szamorodniját impozáns dobozban „házasító” kollekció az első olyan hazai próbálkozás, amikor két kiemelt borász két különböző borvidékről egy vörös- és egy fehérbor erejéig egymás munkájának tiszteleg. S így jeleníti meg: a minőség iránti elkötelezettség közös alapot teremthet.
Izsák Norbert
A sajtótájékoztatón Tallián Hedvig, az aznap bemutatott Szepsy-film (A szeretet, mint tőke) alkotója arról is kérdezte a két borászt, hogyan élik meg a szőlőben a szenttel való találkozást. Az adventre hangolt beszélgetésben csak néhány rosszmájú újságíró jegyezte meg, hogy Tokaj-Hegyalján az elmúlt évtizedekben sokak esetében inkább a befektetői tőke szeretete volt a meghatározó, ám ezek a hangok hamar elcsitultak, miután a borászok megrendítő őszinteséggel vallottak személyes hitükről, istenélményeikről. Olyannyira, hogy Lőrincz György még azt is felvetette, szerinte a papi hivatás után a borászé áll a legközelebb a szakralitáshoz.
Hogy ez így van-e, nem tudjuk. Még abban sem lehetünk biztosan, amit néhány lelkes, istenhívő újságíró vetett fel, miszerint sokak szerint a hívő borászok zamatosabb, erőteljesebb „koncentrációjú” borokat termelnek. Az viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy ez a két borász – a nemzetközi borszcéna által is visszaigazoltan – komplex, világszínvonalú borokat készít. Amivel kapcsolatban mindenféleképpen igaz a korábban lapunknak nyilatkozó Esterházy Péter frappáns megjegyzése: „a rendszerváltás arra például biztosan jó volt, hogy ma lehessen jó borokat is inni”. Ha az író fentről figyel minket, e két borász és borai láttán biztosan elégedett.
