szerző:
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Korábban sikeres vállalkozó volt, öltönyös-nyakkendős fajta. Aztán elege lett mindenből, fogta a millióit és lelépett. Idővel viszont a vidéken kitalált ötletei és a házasságai is dugába dőltek. Azóta házakat épít - bár azok néha megdőlnek - , és soha nem gondol arra, hogy visszatérjen régi életéhez. Lakatos Gézánál jártunk.

Épp csak begurulunk a máriahalmi Pataksor utcába, a nyugdíjas otthonból lett Elvonuló Vendégház elé, érkezik is a házigazda. Sapkája alól hosszú, világos haja lóg ki, kertésznadrágot visel, az orra sebes – a bozótvágás az oka. Furcsa őt elegáns ruhában elképzelni, pedig néhány évtizede még azt viselte a hétköznapokon. Az 59 éves Gézának rengeteg félkész ökoháza van a faluban, míg a legközelebbihez sétálunk, a kezdetekről mesél.

A nyolcvanas években lakótelepen lakott, Közgazdasági Egyetemet végzett frissdiplomásként dolgozott egy orvosi bútorokat és készülékeket gyártó cégnél. Rábízták, hogy egy japán szervezési módszer honosítását koordinálja, ehhez egy angol cégtől vettek oktatási anyagot – a projekthez azonban szükség volt egy flipchartra is. „Fogalmunk se volt, hogy mi az a flipchart. Elmentem a gyárépületünkbe, és láttam, hogy a cégünknek van belőle egy – rájöttem, hogy ez egy három lábon álló tábla, amire lapokat lehet rögzíteni.

©

Mivel át kellett vinnem az irodába, megfogtam, de baromi nehéz volt, minden ajtóba belevertem. Nagyon utáltam. De az oktatás alatt rájöttem, hogy ez egy nagyon hasznos dolog. Arra gondoltam, hogy ettől biztos lehet jobbat is csinálni. Kiszámoltam, hogy az országnak körülbelül hatvan tábla kell, mert azt hittem, hogy ezt művelődési házak fogják megvenni. Gondoltam, jó, akkor legyártunk annyit, eladjuk, és meglátjuk. Ha nem jön be, legalább megmaradnak a gépek. Ebből az lett, hogy több tízezer darab készült el.”

A táblák gyártása egy lakásban kezdődött, az első darabok a családja, és az akkori barátnője apukájának segítségével készültek – Géza félt használni a kezeit, azt gondolta, ügyetlen. A cég gyorsan fejlődött, ő pedig milliomos lett. Közben megnősült, két gyermek született. Hiszen ez egy sikertörténet, nem?

Mindenütt jó, de…

Gézának azonban elege lett mindenből. Fogta a millióit, és vett egy ötvenhektáros telket Komárom-Esztergom megyében. A szabadulni vágyó üzletember annyira akart menni, hogy nemcsak öltönyét akasztotta szögre, de a családját is a fővárosban hagyta.

„Van az a rossz szokásom, hogy tizenötödször is elolvasom az óriásplakátok szövegeit, és megnézem a rajtuk szereplő melleket. Ebből például elegem lett. De ez nem ok arra, hogy az ember elköltözzön. Utólag már látok értelmes magyarázatot minderre, de mikor benne voltam, nem tudtam, miért csinálom. Jött egy belső energia, próbáltam valami racionális értelmet is adni neki, és követtem. Korábban egy nagyon félős, szorongó, okos kisfiú voltam, egy házassággal, két gyerekkel.

©

A kiköltözés alapötlete annyi volt, hogy veszünk egy pici parasztházat, amiben nyaralhatunk. De mikor megépítettük az első házat, akkor jöttem rá, hogy én itt akarok élni. Akkor felmerült, hogy mit is csináljak itt? A rétre terveztem egy ipari épületet, de az utolsó pillanatban elengedtem az ötletet, helyette jött egy másik: a nyugdíjasotthoné. Építeni akartam. Tudtam, hogy nem értek hozzá, de sokkal jobban tudtam szervezni, mint azok, akik építeni tudtak” – mondja, és közben kinyitja a műhelyt, ami korábban a táblák gyártására és raktározására szolgált.

A Vizuál Gmk. nevű cégébe – bár csak ritkán, de – visszajárt. Közben újraházasodott, úgy tervezték, ha az otthon felépül, a vezetője az új felesége lesz. Az ötletgazda közben néhány másik házzal is próbálkozott, egyikbe volt felesége költözött. 1998-ban végül elkészült a nyugdíjasotthon, de a működési engedély és az érdeklődés is hiányzott. Az épület eredeti költségvetését négyszer lépték túl.

A vályog, mint olyan

Géza filozofikus alkat, mialatt mesél, és a kihalt utcákat rójuk, néha megáll, és jobbra meg balra mutogat: „Itt is van egy ház. Meg ott.” Szeretettel beszél róluk, elmondja, mikor és milyen technikával épültek. Némelyik előtt régi konyhabútorok pihennek, az összkép mégis furcsa: az embernek olyan érzése támad, mintha épp felújítás alatt álló épületeket nézne, de ez nincs így.

Az otthon végül beindult, de mivel az volt a koncepció, hogy minden nyugdíjasnak külön apartmanja legyen, és alig 20 embernek kellett volna eltartania az éjjel-nappali nővérszolgálatot, a szakácsot, tehát az egész személyzetet, tízéves működés után csődbe mentek.

Egy ideig a Vizuál bevételeiből fedezték a veszteséget, de később elfogyott a pénz, Géza pedig szép lassan kiszorult a cégből. „Az öcsém vette át az irányítást, de ennek nagyon örültem: amit lehetett, azt én kihoztam belőle, már nem jelentett örömöt vagy kihívást. Új fejlesztési utakat nem láttam, akkor meg már nem volt érdekes. Én a kísérletezést szeretem, a működtetés nem érdekel.”

Míg egy korábbi házukat mutatja, meséli, hogy közben új felesége is gyereket is szült neki, ám hamarosan elváltak, így Erzsébet beköltözött Géza korábbi neje mellé. Ezt az időszakot úgy jellemzi: „virágzás”.

©

„Becsípődött, hogy jé, létezik vályog is, elkezdett érdekelni az ökoépítészet. Mikor elváltunk, valamiért azt találtam ki, hogy vályogtéglából építsük az új házak falait. Izgalmas volt nekem megtanulni ezt a világot. Először kifizettem néhány megyével arrébb lakó embereket, hogy gyártsanak le nekem valamennyi vályogtéglát. A pénzt odaadtam, de a tégla soha nem jött meg. Láttam, hogy itt a faluban is építettek már vályogból, és az egyik tulajdonos megmutatta, hogy kell. Csináltam tíz darab vályogtéglát, aztán felfogadtam valakit: egy lelkes cigányember meg a felesége legyártotta azt a mennyiséget, ami kellett nekem. Aztán jött a többi ötlet, az esővízgyűjtés, a szennyvíztisztítás, a déli tájolás, a napenergia – ezekből mind csináltam is kísérletet, minden háznak más a gépészete, struktúrája.”

„Inkább egy papot kellene kérdezni”

Egymásba kapaszkodva egy hosszú szántóföldön gázolunk át, a betonra érve mindenki ugrálva próbálja a hatalmas földdarabokat leverni a cipőjéről. Egy dombra érve Géza felkiált: „Az első épület, amit én terveztem, ez a szabadság!” – mutat rá a Fecskefészekre keresztelt épületre.

Nos, az építmény valóban inkább fészek, semmint lakóház jellegű: félbemaradt építkezés nyomait mutatja, és kissé ferde is. „Favázas épületet akartam. Csináltattam egy makettet, azt két napig követtük, aztán elszabadultak a dolgok.” Akkoriban az építkezés melletti házban lakott, és nagyon boldog volt, esténként megszámolta, hogy aznap hány oszlopot és hány gerendát építettek be. „Sose láttam egy lépésnél többet előre, de akkor már bíztam Gézában – vált egyes szám harmadik személyre miközben magáról beszél. – Ő tudni fogja, mi lesz.”

Meséli, egyszer mesterszakos építészhallgatók jöttek megnézni a Fészket, s miután megkérdezték a véleményüket a házról, azok azt mondták, inkább egy papot kellene kérdezni, mert ezt az épületet csak a Jóisten tartja össze.

©

„Itt építettük egy dán mesterrel az ország első tömegkályháját. Egyik délután odajött, hogy gyere, Géza, baj van. Mutatta, hogy ferdén áll az épület, hát gyorsan visszatámasztottuk. A kályha majdnem egy tonna, és a felső szinten van. Építész ezt nem vállalta volna be. De nem a kályhától dőlt meg – túl gyorsan haladtunk fölfelé, keresztmerevítőket pedig nem építettünk bele, úgy gondoltam, majd később. De tizennégy éve itt áll. A tetőtérben laktunk egy évig, de utána elmentem a faluba, mert azt éreztem, hogy itt nincs helyem. Itt mindenki füvet nyír hétvégén.

Mindenki mondja, hogy be kéne fejezni. Le nem bontom, mert csodaszép, használható. Ilyen belső tere senkinek nincs az országban. Bármit építettem, semmi nem tetszett a külvilágnak, csak addig, amíg az építész terveit követtem. Nem szabad befejeznem” – mondja, és közben a szemközti ház mennyezetének domborulatait is büszkén mutogatja (nem megyünk fel, a kertben állva is látni), de azért a kérdés adódik: itt van ez a rengeteg félkész ház, néhány kilógó nejlonnal, üres ablakvájattal, vagy tető nélkül – miért nem fejezi be őket?

©

„Sokféle válasz létezik erre, de igazából az elutasítástól való félelem miatt. Ha befejezem, akkor már jöhetnek, és mondhatják azt, hogy ez nem tetszik. Én meg nem mondhatom azt, hogy de hát még nincs is kész. Ahogy én nem tudok a világgal mit kezdeni, így az se tud énvelem. Ezt a frusztrációt nem szeretem megélni.”

Ennek ellenére azért elkészült néhány ház: a legelső, az otthon és a cég műhelyépülete. Megépült a Csőszház, továbbá egy ötlakásos és két darab kétlakásos ház is. A kész házakon is történtek kisebb-nagyobb felújítások.

Négy napig egyfolytában

Harmadik feleségével a nyugdíjasotthon által ismerkedett meg – tőle lánya született 2003-ban. A sárházak továbbra sem készültek el, a szomszédok folyamatosan panaszkodtak rá. Végül új felesége és kisbabájuk is a volt feleségek mellé költöztek.

Úton vissza a vendégház felé megint szántóföld, megint süppedés és ugrálás. Közben a gyerekeiről kérdezem, azt mondja, az első kettőnek az alvó Géza volt a gyerekkora, a többieknek már az ébredő. Mindegyikkel jó viszonyt ápol, a lánya kéthetente itt tölti a hétvégét, néha a barátnőjét is hozza. „Ez az egész a legkisebb lányomnak a legnagyobb kihívás, mert most még szélsőségesebben élek, mint korábban. A feleségekkel a testvéreihez hasonló a kapcsolat: „közös történetünk van mindegyikkel, de ők se tudnak mit kezdeni ezzel. Az egyik még itt él, a másik kettő elköltözött.”

©

Kérdezem, vágyik-e partnerre, mivel tíz éve regisztrált tagja egy társkereső oldalnak: „Tizenhárom éve egyedül élek, így nem mondhatom azt, hogy szeretnék párt találni. Volt egy kapcsolatom három évig. Az a nő egyszer négy napig velem volt egyfolytában. Azóta ilyen nem történt. Egy napnál többet nem bírok együtt lenni valakivel. Főleg olyanok találnak meg, akik váltásban vannak. Vágynak valamire, amit belém képzelnek. Néhány óráig van bennem érdeklődés, és az valódi, hiteles, és örömet jelent. Utána már igyekszem megérteni, alkalmazkodni, viselkedni. Ahogy öregszem, egyre kevésbé vagyok hajlandó eljátszani ezeket.”

Ez a fajta tűréshatár a gyerekekre nem vonatkozik: „A gyerekek mások, nem kell, hogy értsenek: én vagyok a nagy, ő a kicsi. Amíg gyereknek nézem, addig igyekszem elviselni azt is, ami nem tetszik, és próbálom úgy magyarázni neki a dolgokat, hogy az támogató legyen.”

A LED-biznisz

„A mindennapok mindig mással telnek, most jelentkezett egy csoport, hogy Waldorf-iskolát akarnak építeni. Pályáznak, hogy létrejöhetne-e ez a Biofaluban. Az elmúlt két-három hétben bozótot irtottam, térképészeti programot tanulok, hogy ki tudjuk jelölni azt az egy hektárt, ahol megépülhetne. Előtte volt tíz nap, mikor minden elfagyott a vendégházban, azokat kiolvasztottam, a kilyukadt vezetékeket meg a radiátorokat csináltam.”

Míg úton vagyunk visszafelé, eszembe jut, vajon Géza főzni szokott-e. „Egyáltalán nem” – jön a válasz. S hogy mit eszik? „Télen melegszendvicset, nyáron vajas kenyeret alapvetően.”

Géza kályhaépítéssel, hintakísérletezéssel is foglalkozott, azt mondja, mindig van egy új mániája. „Tavaly egy telet itt töltöttem – mutat az egyik házra – akkor a LED-ek izgattak. Kínából vásároltam alkatrészeket, kapcsolót, LED-csíkot, mozgásérzékelőt, próbáltam kitalálni, hogy lehet lámpát készíteni. Ezzel három hónapig eljátszottam, azt terveztem, ha jönnek a csoportok, akkor egy fakultatív önismereti foglalkozás részeként mindenki csinálhat lámpát. Semmi érdeklődés nem volt rá, száz lámpához való anyagom maradt meg.

©

Ez megint egy új világ volt számomra, amit megismerhetek, például olyan szavak jelentését hogy: trafó, váltóáram, meg amper. Lépni egyet-egyet, megnézni, hogy létezik-e arra út a számomra. Az első tíz évben mindig kérdeztem magamtól, vajon jó-e ez az irány, lehet-e erre menni? Lehet házat építeni meg tavat csinálni házilag? És az derült ki, hogy mindig létezik út, amin elinduljak. Abban viszont mindig tévedek, hogy ezek olyan dolgok, amire nagy érdeklődés lesz.”

Géza kétségtelenül nyitott személyiség, önmagát úgy jellemzi, hogy alapvetően belülről működő ember. „Föntről jön az információ, meg bentről valami energia. Ez a kettő irányt mutat, és azt követem. Attól leszek boldog, még akkor is, ha a világnak ez nem feltétlenül tetszik. Lassacskán ébredek. De ezzel az emberiség is így van. Voltam nyolc éve az El Caminón: nem nagy felfedezés, de ott arra jöttem rá, hogy nem tudok egy olyan területet sem mondani, amiről azt gondolnám, hogy ott a világ jó úton halad: se a vallásban, se a gazdaságban, se a tudományban.”

Milliók és hegesztőgép nélkül

A társkereső oldalon Géza rendszeresen naplót vezet. Jobb híján ott osztja meg rácsodálkozásait: „Nem bánom, hogy ott van. Az a sok elborzasztó dolog, amire rájövök magamról – és leírom – ami amúgy nagyon ciki, sebek, félelmek és kerülőutak jönnek a felszínre: ez van, és ez nem baj. Jó rájönni, ebből építkezni.”

Jelenleg a vendégházba érkező csoportokból él, de azokból csak kevés van. Azt mondja, ha az idei év is olyan lesz, mint a tavalyi, akkor megint vége lesz valaminek. „Nem sok pénz kell, de ez nem tud eltartani” – mondja, már a vendégház előtt.

Kérdezem, nem bánja-e, hogy otthagyta a céget, mire hangos á-zással és legyintéssel válaszol. „Fel sem merült, hogy visszamenjek. Ez a Lakatos Géza, aki itt van Máriahalmon, már más, mint aki előtte volt. Nekem nincs út visszafelé. Olyan szintig érdekelnek az anyagi természetű dolgok, hogy a játékaimhoz legyen elég pénz. Eddig mindig volt, de most szorongok, egy hegesztőgép kellene, de nincs rá pénzem.”

©

Eszébe juttatom, hogy milliomos volt, kérdezem, ennek fényében hogy érzi magát a mostani helyzetben: „a pénznek csak annyi az értelme, hogy örömet hozzon, és ez a több százmillió megtette ezt. De azokat a milliókat nem én hoztam létre, nem az enyém. Az univerzum adta, azt hittem azért, hogy létrehozzak valamit, de rájöttem, hogy nem kell, mert minden van.

Azért építettem ennyi házat, mert hittem abban, hogy sok olyan ember van, mint én: akinek van pénze, máshogy szeretne élni, de nem tudja, hogyan. És ha nem tudja, majd én megmutatom, mert van tapasztalatom, és kikísérletezem azt a háztípust, ami az ilyen embereknek jó. Azoknak, akik organikus házban akarnak élni, és nem a fehérre csempézett, gyalult világban. De nem jöttek, máig nem jönnek. Nincs hibás döntés, az én utam erre vezetett. Hogy a Biofalu így néz ki, befejezetlen, rendetlen, az nem hiba. Ahogy az sem, hogy egyedül vagyok” – mondja, és elköszön.

Kéri, hogy néhány hónap múlva írjak pár sort, hogy mégis miért jöttem ide, hozzá. Véget vetni a beszélgetésnek és eljönni tőle, kicsit olyan, mint a Fecskefészek, vagy a többi háza: befejezetlen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen

Bayer Zsolt már nem vádolja régi harcostársát pedofíliával

Bayer Zsolt már nem vádolja régi harcostársát pedofíliával

Egy PS5-ös konzolüzér közel 12 milliós hasznot csinált egyetlen hét alatt

Egy PS5-ös konzolüzér közel 12 milliós hasznot csinált egyetlen hét alatt