Óbester panzió – ahol mindenki rokon

Sokaknak (teljesen érthető) nem elég a chill évente egyszer-kétszer, előbb-utóbb, ha tehetik,vesznek maguknak kis nyaralót a környéken. Így volt ezzel jó másfél évtizede Illés Zoltán is, aki kivándorolt magyar szülők gyerekeként már Svédországban született. Göteborgban sikeres marketinges vállalkozása volt, ám mindig szívesen Magyarországra, és arról álmodoztak a feleségével, hogy egyszer nyugodtabb életformára váltanak. 2010 nyarán éppen Badacsonytomajon vacsoráztak, amikor felsóhajtott Catharina, a svéd feleség, mennyire el tudná itt képzelni az életüket. Hogy hogy nem, kiderült, az étteremnek is helyet adó 200 éves épület éppen eladó. Naná, hogy ez azonnal bogarat ültetett a fülükbe. Nem sokáig fontolgatták a dolgot. Novemberben már megkötötték az előszerződést, télen eladták kinti házukat, a következő év tavaszán pedig át is költöztek Magyarországra.

Egyiküknek sem volt vendéglátós tapasztalata, de mivel sokat utaztak a nagyvilágban, volt arról elképzelésük, mit szeretnek a vendégek. Egy olyan panziót álmodtak meg, ami nem különösebben elegáns, sokkal inkább családias, és ahol úgy érzi magát bárki, mintha épp kedves vidéki rokonokat látogatna meg. Az átépítés során igyekeztek megőrizni a régi ház lelkét , persze egy kis skandináv hangulatot belecsempészve.

Kisgyörgy Éva

A korábbi buszos turisták, akik a borospince kommersz programjaira érkeztek, gyorsan elmaradoztak, és megjelent egy igényes, de ugyanakkor kedves, nem sznob réteg. „Innen még egy törülközőt nem vittek el” – meséli a tulajdonos, és hét évnyi panziós működés után erre tényleg büszke lehet. Zajos programokat, mint a legénybúcsúk vagy az „eresszük ki a gőzt” csapatépítések, nem fogadnak be, igyekeznek megőrizni a hely természetes nyugalmát. Ez már csak azért is érthető, mert a kisgyerekes házigazdák is az épületben laknak, mindössze egy ajtó választja el őket a szállóvendégektől. A kis család 2013-ban Noszvajra látogatott, ahol megismerték a Stílusos Vidéki Szállodák Szövetsége egyik alapítóját, a Nomád Hotelt. Gyorsan kiderült, mennyire egyformán gondolkodnak a vendéglátásról és, nem volt kérdés, hogy az Óbester is a szövetség tagja lehessen.

Káli Art Inn – csak úgy, mint otthon

Egészen más jellegű vendégház a Káli Art Inn, bár annyiban egyezik a története az előbbivel, hogy itt is civilek  vittek sikerre egy korábban már üzemelő szállást. Döbröntei Ildikó és Csaba, akik már gimnazista korukban egymásra találtak, 25 évig ruhakészítéssel foglalkoztak, amire jó tíz éve ráuntak. Elegük lett a hivatalok packázásaiból, a napi robotból, úgyhogy fogták magukat és leköltöztek Balatonkenesére, mondván, ők korai nyugdíjba vonulnak. 2009-ben azonban másképp alakult a sorsuk,  egy családi-üzleti barátjuk szólt, hogy a Káli Art Innbe üzemeltetőt keres az új tulajdonos.  Bár Ildikóéknak az égvilágon semmi idegenforgalmi tapasztalata nem volt, bevállalták a dolgot. Eldöntötték, egyszerűen pont úgy s azt tesznek, mintha magukhoz várnának vendégeket. És ez működött: még alig melegedtek itt meg, 2010-ben a Sunday Times a 100 legjobb európai szálláshely közé választotta őket.

A szíves vendéglátással a kezdetektől nem volt gond, amivel meg igen, az később megoldódott. Ilyen küzdelem volt például a séf személye, sokan váltották itt egymást, senki nem vált be igazán. Ildikó egy idő után megunva ezt, maga tanított be egy fiatal, végzős szakácsot, aki nagyszerűen teljesít. Egyéb, elengedhetetlen szakmai szegmensekbe – mint social media, csomagajánlatok, szállodai számítógépes rendszerek, stb. – a Stílusos Vidéki Szállodák Szövetségének tagjai avatták be őket.

Mára sok a visszajáró vendégük, nem könnyű náluk szobát kapni. De ők nem dőlnek hátra. Szerencsére a tulajdonostól szabad kezet kaptak, úgyhogy folyamatosan csinosítgatják a szobákat és új fejlesztéseken gondolkodnak. Tavaly készült el a panorámás szauna, ahol a hatalmas üvegablakok mögül a békés kis természetes tóban lehet gyönyörködni. De nemcsak a tó, az egész kert valami időtlen harmóniát áraszt. A szobákban pedig a kézzel készített bútorok, a puha horgolt takarók, és különleges dekoráció adja a meghittséget, otthonosságot.

Kisgyörgy Éva

Baricska Csárda – hagyomány és evolúció

„Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a sárgabarack a tél közepén érne, amikor lenne időnk befőzéssel foglalkozni. Mindig a nyári csúcs kellős közepén kell eltennünk. De inkább kettészakadunk és megcsináljuk – egyszerűen nem vinne rá a lélek, hogy bemenjek a boltba lekvárért”. Martonosi Zsolt töretlen lelkesedését jól példázza ez a beszélgetésünkből kiragadott mondat. Az energikus, mosolygós üzletvezető láthatóan imádja  a munkáját, pedig néhány éve két hely között is ingázik. Az akkor még Chiantinak – mostanra Gusto13 - hívott veszprémi étterem tulajdonosai ugyanis 2013-ban vették át a balatonfüredi Baricska Csárdát, és Zsoltnak itt is fel kellett építeni „magukat”.

A Baricska épülete annyira öreg, hogy nem is tudni pontosan, hány éves. Az egyik téglán 1811-es évszámot találtak, úgyhogy az már biztos, története legalább addig nyúlik vissza. Az 1970-es, 80-as években elsősorban a „megbonthatatlan blokk-barátság” jegyében érkező buszos turistákat ebédeltettek itt, tipikus magyaros fogásokkal, cigányzenével. Ez a vendégkör azonban a rendszerváltást követően kikopott, a csárda pedig hanyatlásnak indult. Többszöri megkeresés után vállalta el a veszprémi Chianti csapata, hogy új életet lehelnek a csárdába. Semmiképp nem akarták elvinni túlságosan modern irányba, tisztelve a tradiciójátt, a történetét a ma is művelt szőlőültetvények közt fekvő nagy teraszos étteremnek. Megmaradtak a súlyos faasztalok, a csárdára jellemző  hagyományos  diszítőelemek, sőt, a cigányzene is. Igaz, nem minden este, hogy a vendégeknek legyen választási lehetőségük, zenés vagy csendes vacsorát költenek-e el .

Kisgyörgy Éva

Az étlapon egyaránt megtalálhatóak hagyományos csárdaételek és könnyedebb,  legújabbkori  fogások, de akár egy tányéron is találkozhat múlt és jelen. A 2013-as fordulat óta egy valami változatlan: a túrós csuszához a tésztát, valamint az almás pitét mindig is Zsolt anyukája készíti, aki maga is szakácsnő.

 Megjegyzés: A füredi Baricska Csárda és a veszprémi testvérétterem, a Gusto13 a Stílusos Vidéki Éttermiség tagja. 

(Cikk a HVG Gasztro&Utazás 2.negyedévi különszámából)