hvg.hu: Miért nem televíziós műsorként indul újra a Három kívánság?

Dévényi Tibor: Először is megváltozott a gyerekek értékrendje. Ha én annak idején kivittem néhányat Bécsbe a karácsonyi vásárba, akkor ők elájultak a boldogságtól. Ma már ez nem lenne nagy dolog. Bejött az internet, más érdekli a gyerekeket. És ma már lehet, hogy abból is bajom lenne, sőt, pedofilt kiáltanának, ha egy gyereket a térdemre ültetnék, megpuszilnék, ahogy azt tettem korábban. És persze beindultak a kereskedelmi adók. Ha leszerződnék az egyikhez, és mondjuk egy gyereknek azt kellene elintézni, hogy Ördög Nórával szambázzon, de ő a másik csatornánál van, akkor ezt nem tudnám összehozni. Ráadásul el tudom képzelni, hogy ha elkezdeném, odajönne hozzám öt adás után egy szimpatikus fiatalember, és azt mondja, „Tibi bácsi, nincs nézettség, kedden reggel ötre tesszük a műsort”. Én nem akarom ilyennek kitenni magam. Annak idején nagyjából ötmillió ember ült a tévé előtt egy-egy Három kívánság alatt.

hvg.hu: Nyilván akkor csak egy tévéadó volt, de ez még így is kirívó nézettséget jelentett. Mi volt a titka?

D. T.: Walt Disney azt mondta, hogy az a jó gyerekműsor, amit a felnőttek is szívesen néznek. Ilyen volt a Három kívánság.

hvg.hu: A Retro Rádióban akkor leginkább csak a név lesz a régi.

D. T.: Persze, az egy vizuális műfaj volt. Minden telefonálónak három kívánsága lesz. – Ki a kedvenc előadód? – A Pet Shop Boys és a Queen. – Oké. Van a közeledben valaki? – Igen, itt a mamám is. – Kérdezd meg, hogy neki mi a kedvence. – Neki a Vámos. Máris megvan a három kívánság, mehetnek a dalok. Ráadásul én találtam ki annak idején a retro diszkót, nekem itt a helyem a Retro Rádióban. Egyébként azt tudni kell, hogy akármilyen gyűjtőcímet adunk egy műsornak, egy rádióban a zene a fontos. A többi csak keretjáték. Persze ettől még fogok sztorizni, ötvenezer történetem van akár a Három kívánságokból is.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: A Három kívánságnak ikonikus kelléke volt (és azóta a Dévényi retro diszkókon is állandóan előkerül) a pontos labda, amit a hangosan tapsoló gyerekek közé dobált. Ez hogy jutott eszébe?

D. T.: Ez egy kis labda volt, amin időnként volt egy pont. Ha valaki ilyet kapott el, kérhetett egy számot. Akkor még nem voltak tapsoltató emberek, pláne bevágott tapseffektek. Egy ötórás felvétel vége felé már nem voltak olyan lelkesek a gyerekek, ha láttam, hogy lankadnak, mentem a kosár felé, egyből mindenki fellelkesült. Dobáltam a labdát, a gyerekek megőrültek, az operatőrök dolgozhattak. Aztán ez megmaradt jelképnek. Azóta is minden diszkóba dobálok labdát, megy érte a közelharc. Most néztem épp az interneten, 16 ezer forintért kelt el egy ilyen aláírt labda.

hvg.hu: A Három kívánság 17 évig ment, több mint 70 világsztárt – popzenészt, sportolót, színészt, politikust – sikerült behívnia a műsorba. Hogy szervezte le ezeket, volt egy kis stábja?

D. T.: Dehogy! Egyedül szerveztem mindent. Levélben megkerestem az adott sztár menedzsmentjét. Mivel az első 3-4 alkalommal szerencsém volt, utána már bele tudtam írni ezekbe, hogy szerepelt már nálam ez és ez. Mondjuk, írtam John Travoltának, hogy egy kissrác táncolni akar vele, mert tudja a Saturday Night Fever-mozdulatokat. Ő (illetve nyilván a menedzser) visszaírt, hogy rendben: szerdán a bécsi Ritz szállóban tud minket fogadni. Nekem innentől annyi dolgom volt, hogy elintézzem, hogy ott legyünk. Így, visszafelé szervezve sikerült tető alá hozni az ilyen találkozókat. A Malév év elején adott 10 négyfős jegyet, hogy kiírjuk támogatónak. Így a külföldi utazásokkal sem volt gond. Az volt a jó, hogy ha volt egy szellemes ötlet, és ráadásul gyerek is volt benne, akkor senki nem mondott nemet. Nagyon jó volt mindenkinek egy ilyen PR. Ma már nyilván csak pénzért jönne ide egy-egy sztár. Akkor meg az volt, hogy például Maradona – tudtunk nélkül – kifizette az egész stáb nápolyi szállásköltségét. Gondoljunk bele, ő akkor csúcson volt, világbajnok volt! 5 percet adott, végül 40 percet voltunk ott. Azt mondta, azért érdekli Magyarország, mert az apja azt mondta, ha jó focit akar látni, nézze a magyarokat.

hvg.hu: Ha már itt tartunk, Puskás is volt a műsorban.

D. T.: Többször is. Egyébként az egyiket apukámnak (is) hoztam össze. Ő két emberért rajongott: Puskásért és Szepesiért. Egy kissrácnak az volt a kívánsága, hogy focizhasson Puskással. Gondoltam, akkor közvetítse le a focit Szepesi. Kivittem apámat a forgatásra. Ezt neked csináltam fater, tessék – mondtam neki. Sírt az öreg.

hvg.hu: Volt olyan, aki visszautasította a felkérést?

D. T.: Alig. Az egyik ilyen Hofi volt. Fűztem sokáig, sétáltunk körbe-körbe, aztán egyszer csak megállított: Tibi, akkor megmondom őszintén, én nem szeretem a gyerekeket, nem tudok velük kommunikálni.

hvg.hu: Amikor először járt Magyarországon hivatalban lévő amerikai elnök, egy kislány találkozhatott vele a Három kívánság kamerái előtt. Ezt azért, gondolom, kicsit bonyolultabb volt megszervezni, mint a többi sztárt. Hogy jött ez össze?

D. T.: Meghívtak egyszer az ausztrál nagykövetség karácsonyi partijára vendégként, ott találkoztam egy szimpatikus fiatal házaspárral. Mondtam nekik, hogy ne várjuk meg a beszéd végét, mert akkor mindenki rárabol a kajára. Így odalopakodtunk az ételekhez, és mi már rég ettünk, amikor a többiek elkezdtek sorban állni a fogásokért. Jót nevettünk. Hátba vertem a srácot, hogy amúgy te mivel is foglalkozol? Én vagyok az amerikai nagykövet – mondta. Ő volt Mark Palmer, akivel onnantól nagyon jóba lettünk. Amikor kiderült, hogy Bush jön Magyarországra, felhívtam Markot, nem lehetne-e, hogy az elnök programjába beleférjen egy elnök-gyerek találkozás a mi kameránk előtt. „Tibikém, ne haragudj, de a programot a Fehér Ház állítja össze, én csak ajánlani tudok nekik programpontokat. De mivel barátom vagy, beírom ezt is.” Két nap múlva telefonált, hogy ráharaptak Washingtonban! Kell nekik a program! Innentől megváltozott a leányzó fekvése, mert nekik lett fontos az ügy. Szólt is többször a telefonom hajnal egykor. Kérdezi a feleségem: ki az? Ó, semmi, aludj tovább, csak a Fehér Ház! Meg kellett beszélni, milyen ajándékot ad át a kislány, hogy nézi át azt a CIA, satöbbi.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Tényleg volt olyan gyerek, aki levelet írt a Három kívánságnak, hogy ő az amerikai elnökkel akar találkozni?

D. T.: Rengeteg ilyen kívánság volt, igen. Én ezek közül válogattam. Például fontos volt, hogy tudjon angolul. Találtam hármat, abból az egyik találkozhatott Bushsal. Megjegyzem, az elnök azt mondta, hogy „elmondom az amerikai gyerekeknek, milyen jó kis műsorotok van”.

hvg.hu: A műsorban egyébként minden kívánság valós volt? Vagy önök is kitaláltak jópofa, de kamukívánságokat?

D. T.: A kívánságok 70 százaléka valós volt, és a maradék 30 százalék sem volt kamu, csak legfeljebb kicsit feltupíroztuk a műsor kedvéért. Például valaki Rózsa Györggyel akart találkozni. Oké, de az így műsornak unalmas. Tudtam, hogy ő a második emeleten lakik, mondtam a srácnak, hogy mondja azt, hogy pónilóval akar felmenni hozzá. Így már azért elég érdekes lett a sztori. Teljesült a kívánsága a gyereknek, és a nézők is jól szórakoztak. Másvalaki Juszt Lászlóval akart találkozni, mellesleg azt is leírta, hogy tűzoltó akar lenni. Összehoztuk ezt a kettőt: Juszt Lászlót felzavartuk a Szabadság-híd tetejére a Turulhoz, a srácnak onnan kellett mentenie. Egy másik srác papájának kettese volt a lottón, aki mellesleg imádta Bessenyei Ferencet. A gyerek azt kérte, hogy együtt vegyék fel a nyereményt. Itt is jött a tupír. Az OTP-be beszereltünk kamerákat, és playback cuccot. Állt a papa és megjelent Bessenyei. Elindult a zene:” Ha én gazdag lennék”.

hvg.hu: Időnként az egész várost lezárták egy-egy felvétel kedvéért. Ezt hogy intézte el?

D. T.: Egyszer jött Budapestre C. C. Catch. Akkor már időnként felnőttek is kívánhattak. Fölhívott Kesjár Csaba autóversenyző, hogy össze tudnám-e valahogy hozni az énekesnővel. „Csabikám, mennyi idő alatt tudod behozni a reptérről a belvárosba?” – kérdeztem tőle. „Ha lezárják a Nagyvárad teret, a nagykörúti kereszteződést, akkor öt perc alatt.” Én már akkor elég jóban voltam a rendőrséggel, ahol csak megjelentek, mindig köszöntöttem őket. Felhívtam Bodrácska kapitányt, akitől már többször kértem kisebb segítséget. „Halló, mondja, mit zárjak le?” – ez volt az első kérdése., Mondom neki, hogy Ferihegytől az Intercontinentalig az összes kereszteződést. Mondja, hogy, oké, ehhez kell 40 rendőr. De maximum 20 percünk van. Megjön C.C. Catch, átveszi Kesjártól a virágot, felveszi a bukósisakot, beszáll a kocsiba és végigszáguldanak Budapesten néhány perc alatt. Olyan fehér volt az arca, amikor kiszállt a hotelnél, mint a fal.

Reviczky Zsolt

De ennél nagyobb buli is volt. Egy kissrác a pápát megillető biztonsági kísérettel akart elmenni a nagymamáját felköszönteni szülinapján. Felhívtam a kormányőrséget, először csak röhögtek, amikor elmondtam a kérést. De visszahívtak tíz perc múlva, hogy átbeszélték a kollégákkal, hogy évente amúgy is muszáj nekik kétszer összetartást csinálni, le kell játszaniuk, hogy mi a teendő, ha védett személy jön. Akkor ez lesz az egyik ilyen – mondták. A kisgyerek a Fehérvári úttól Újpestig olyan felvezetéssel ment, mint a pápa. Mentem a forgatásra, és már engem se engedtek át, le volt zárva a fél város. Úgy kellett telefonálni, hogy egy rendőrmotorost vigyen be. Újpesten olyan utcában lakott a nagyi, ahol rendőr kétévente sem jár, most meg minden fánál állt egy. Valami 200 rendőr vett részt az akcióban. Félelmetes volt! Gondoltam, valamit ki kell találnom, ez mégiscsak egy szórakoztató műsor. A nagyi sütött sütit, mondom a rendőröknek, hogy amint elindul visszafelé a kocsi, hagyják ott a védett személyt és menjenek sütizni. Ezzel zártuk a sztorit, így lett egy kedves jelenet a végére.

hvg.hu: A 60-70-es években rockkoncerteken is rendszeresen konferált, eközben pedig parodizálta például Kádár János pártfőtitkárt is. Ez azért elég bátor dolognak hangzik most.

D. T.: Rengeteg külföldi sztár koncertjét konferáltam. Általában annyit mondott nekem Keszler Pál, az ORI igazgatója, hogy „Dévényi elvtárs, a maga kezében van az egész, annyi a dolga, hogy ne legyen balhé”. Én akkoriban 20-22 éves, tornacipős gyerek voltam, akit a Ki Mit Tud?-ról mindenki ismert, mint parodista. Mit tudtam csinálni? Bemondtam – akármelyik zenekar is volt –, hogy ha balhé lesz, akkor nem játsszák el a Get No-t. Ezt a dalt ugyanis akkoriban mindenki játszotta. És ez bejött, nem is volt soha balhé. És valóban, rendszeresen parodizáltam is. „Kedves elvtársak, nem baj, ha a fiataloknak hosszú a haja, csak mossák meg!” – mondtam Kádár jellegzetes hanglejtésével. És imádta a közönség!

Reviczky Zsolt

hvg.hu: És Kádár? Hiszen egy ilyen paródiát maga a pártfőtitkár is hallott egy ízben.

D. T.: Az ORI szervezte a különböző fellépéseket. Egyszer elküldtek az újpesti munkásőr század avatására, ahol egy esztrádműsort (Aradszkyval, Alfonzóval, másokkal) kellett konferálnom. Ott is előadtam a Kádár-paródiát. Őrjöngtek! Mondtam is az ügyelőnek, hogy oké, hogy jó vagyok, de ennyire? Egyszer csak bejön izzadva a szervező, hogy „Tibikém itt van Kádár elvtárs”. Én is gyorsan lesápadtam. Majd kinyílt az ajtó, és bejött Kádár és a felesége. „Nem ismertem magamra” – mondta az öreg. „Pedig így beszélsz” – replikázott a neje. Másnap már vártam a telefont. Reggel kilenckor Keszler hívott is, hogy menjek be hozzá 10-re. „Mit csinált, Dévényi elvtárs?” Mondom, konferáltam, ahogy szoktam. „Mert jött egy levél, hogy meg voltak elégedve magával, és azt szeretnék, ha minden műsort én konferálnék.”

hvg.hu: Volt valami, ami kimaradt életéből, amit meg szeretett volna valósítani, de nem jött össze? Van önnek is három kívánsága?

D. T.: Nem unatkoztam életemben soha, most sem unatkozok. Vannak bulik, fellépek az összes fesztiválon a retro diszkóval, most indul a rádiós műsorom. 72 éves vagyok! Máraival azt mondanám, hogy én már nem vagyok kíváncsi, csak figyelmes. Ha abbahagynám, akkor fél év múlva jönne a barna szandál, dzsörzénadrág, reklámszatyor, csirke far-hát, Lehel piac élet. Na, ezt én nem akarom. Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasok 80 százaléka nem a betegségbe hal bele, hanem abba, hogy nincs mit csinálnia. Az én három kívánságom: egészség, egészség, egészség.