Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hol is kezdjük? Hogy mennyire anakronisztikus 2018-ban, egy évvel az után, hogy hangosan zengeni kezdett a Me Too, rendezvényt szervezni Mi kell a nőnek? címmel úgy, hogy egyetlen nőt sem hívnak meg? Vagy hogy mennyire dühítő, hogy olyan férfiakat kérdeznek a témában, akik természetesnek gondolják, hogy női melleket osztályozzanak egy rádióműsorban, mint Harsányi Levente és Szabó Győző tette? Vagy Ganxsta Zolee, aki egy dalszövegben már egyébként is kifejtette, hogy „izgatja őket, ha a pali kib…k velük”?
És mindennek a meghívó szerint kedves hölgyek a címzettjei? Akik ahelyett, hogy szót kapnának, és elmondják, hogy mi kell nekik, kilenc férfitől kell ezt meghallgassák?
Mert hogy a sokat ígérő Emberi Kapcsolatok nevű szervezet egy ilyen rendezvényt hirdet a Facebookon. És hogy tovább rétegezzük a dolgot: mindezt az ELTE Társadalomtudományi Karának a Gömb Aulájába szervezték – azon a karon, ahol beszüntették a gender szakot. (Igaz, a meghívóban hangsúlyozzák, hogy ez csak a helyszín, a TTK nem társszervező, de azért az egésznek ad egy érdekes fénytörést.)
A meghívó alapján először úgy gondoltuk, az egész egy hoax, ezért megkérdeztük a bérbeadót, hogy valóban lesz-e ilyen esemény a Gömb Aulában. Várjuk a válaszukat.
Addig csak annyit tudunk hozzászólni, amit az egyik kommentelő a Facebookon:
nekem perpill minimum egy feles Unicum kéne...
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.