Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
HVG: A könyvesboltok tele vannak nevelési tanácsadó kötetekkel arról, hogyan fejlesszük a gyerekeket. Ezzel szemben ön azt hangsúlyozza, hogy a sikeres és boldog élet alapja a szabad játék, mert – egyebek mellett – segít kialakítani a helyes önbecsülést. Hogyan függ össze a játék a későbbi sikerrel, az önbecsülés a boldogsággal?
Iben Sandahl: Amikor a gyerek szabadon játszik, minden készségét használja, próbálgatja a határait, ami folyamatosan fejleszti, csak épp nem tud róla. Ez nagyobb öröm számára, ugyanakkor állandó visszajelzést is kap, hogy hol vannak a határai, mennyit fejlődött. Önmaga, a félelmei újbóli legyőzésével – például fára mászáskor – folyamatosan erősödik az önbizalma. Ennek pedig – mivel nem külső megerősítésből, hanem belső meggyőződésből fakad – sokkal nagyobb a súlya, mert beépül a személyiségébe, és ha valami sikerült, akkor elhiszi, hogy képes lesz más dolgokra is. Ezért fog merni felnőttként is belevágni új dolgokba, és ez az önbizalom lehet az alapja a későbbi boldogságának.
Asszonyi Eszter
A dán nevelési módszer egyik alappillére az átkeretezés, vagyis a negatív események, dolgok más szemszögű átértékelésének képessége. Ez jól működhet az élet apró-cseprő gondjai során, de hogyan lehet használni olyan súlyos emberi drámák esetében, mint például a szexuális vagy a családon belüli erőszak, a terrorizmus?
Az átkeretezés eltérően működik az élet különböző súlyú eseményei során. A szexuális visszaélés áldozatainak például azt szoktam mondani, próbálják meg felidézni, mik voltak a szörnyű események közepette olyan momentumok, amikor megpróbáltak valamit tenni ellene, mondjuk nemet mondani vagy elmenekülni. Ezáltal kilépnek ugyanis az áldozatszerepből, más színben látják önmagukat, és felfedezhetnek olyan részleteket, amelyek az önsajnálatnál előremutatóbbak. Amikor pedig a terrorizmusról beszélgetek a gyerekeimmel, mindig megpróbálom úgy árnyalni a képet, hogy elképzeljük az elkövetőket, akik nagyon erősen hisznek valamiben, és együtt megpróbáljuk kitalálni, miért cselekedtek így. Ezzel természetesen nem lesz sem emberibb, sem elfogadhatóbb, amit tettek, de közelebb kerülhetünk a motivációk megértéséhez, és ez sokkal többet ér, mint ha csak azzal intéznénk el, hogy „ők gonoszok”.
Asszonyi Eszter
A könyveiben emlegetett értékeket – például az empátiát, a bensőséges együttlétet, a hitelességet – sokszor igen nehéz megvalósítani kamaszkorban. Mit javasol a tinédzsereket nevelő szülőknek?
Nekem is kamasz gyerekeim vannak, és nem hiszek abban, hogy ilyenkor már túl késő nevelni. A kamaszokat nevelők számára a legfontosabb, hogy legyenek hitelesek és határozottak az általuk fontosnak tartott értékek esetében. Beszélje meg a gyerekkel, miért tartja azokat lényegesnek, és hogyan tudják azokat együtt megvalósítani. Állítsanak fel néhány világos szabályt, mert a tinédzsereknek is szükségük van ilyenekre. Fontos megbeszélni, hogy a szülő – bármennyire tiszteletben tartja is gyermeke önállósodási törekvéseit – továbbra is szeretne közös élményeket. Ha a gyerek érzi, hogy ez a szándék őszinte, és nem csak „nevelni” vagy ellenőrizni akarják, akkor általában belemegy. A legjobb, ha a gyerek ajánl számára izgalmas közös programot, mert akkor érezni fogja a felelősségét, és jobban bevonódik. Az én gyerekeim hajlandóak voltak erre.
| Skandináv rejtvény |
„Amikor külföldi olvasóim a Waldorf-pedagógiához hasonlították a dán módszert, rájöttem, ebben nagy szerepet játszhat, hogy az első hat osztályt annak idején én is Waldorf-iskolában végeztem” – meséli a pszichoterapeutaként és íróként dolgozó Iben Sandahl, akinek a napokban jelent meg a második kötete is magyarul a dán módszernek nevezett gyermeknevelési elvekről. A 25 nyelvre lefordított – társszerzőként jegyzett –, Gyereknevelés dán módra című első könyvben hat alappillérnek tulajdonítja, hogy a hazájában hagyományosan alkalmazott nevelési szemlélet miként segít érzelmileg rugalmas, kiegyensúlyozott, egészséges lelkületű gyerekeket nevelni. A férjével és két lányával élő szakember szerint ennek a helyi kultúrában hosszú ideje gyökerező „látásmód, világszemlélet” a titka, hogy a dánok – más skandináv országokhoz hasonlóan – most már évtizedek óta a világ boldogságfelméréseinek élén végeznek. Az alappillérek közül a legfontosabb a szabad és kötetlen, a szülők által folyamatosan nem felügyelt játék (második kötetét teljes egészében ennek a témának szentelte). Továbbá a gyereket nem túldicsérő, hanem az őszinteség légkörét támogató hitelesség; a negatív dolgokat más szemszögből megvizsgáló átkeretezés; az otthon és az iskolában egyaránt fejlesztett empátia; a hatalmi harcokat kerülő, a demokratikus kapcsolatokat előnyben részesítő, ultimátumok nélküli nevelés; illetve a családdal, a barátokkal meghitten, veszekedés és feszültségek nélkül együtt töltött idő, a kissé misztikus „hygge”. |
Hogyan kezdhetné el használni a dán módszert egy magyar szülő olyan társadalomban, amelynek tagjai nem demokratikus jólétben, hanem a hatalmi arrogancia és manipuláció, az ügyeskedés és korrupció légkörében szocializálódnak, és a kapcsolatokat korántsem a kölcsönös bizalom jellemzi? Mi lehet az első lépése?
Sokfelé jártam már a világban, ahol a helyzet hasonló volt a magyarországihoz, és úgy látom, ott is lehet másképp nevelni. Nem lehet egy csapásra megváltoztatni az egész társadalmat, de kicsiben el lehet kezdeni. Ahelyett, hogy a saját tehetetlenségünket a környezetre fognánk és így áldozattá válnánk, a gyermeket nevelőknek inkább önmagukba kellene nézniük, és eldönteni, milyen értékek fontosak igazán számukra. Fontos-e, hogy rendszeresen együtt töltsenek időt, sokat játsszanak, hitelesek legyenek, megtanítsák a gyerekeknek, hogyan legyenek empatikusak mások iránt? Ha ezeket tisztázták a szülők, máris jobban látják, hogyan tudják a saját életükben megvalósítani. Nem nagy dolgokat, csak kis lépéseket, de azokhoz maradjanak hűek. Abban hiszek, hogy ennek hamarosan meglesz a hatása, akár a családon túl is.
Asszonyi Eszter
Pszichoterapeutaként hogy látja, a világ legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb országaként emlegetett Dániában milyen problémákkal szembesülnek a családok?
A munkám alapján jól tudom, hogy Dánia nem utópisztikus világ. A legnagyobb aggodalmam mostanában a fiatalok elmagányosodása. A közösségi média, a sokat távol lévő szülők és a rengeteg elvégzendő feladat nagyon nagy mértékű stresszt kelt bennük, ami magányossá teszi őket. Nem merik megosztani a valódi érzéseiket, tökéletesnek akarnak látszani, a valóság elől sokszor álomvilágba menekülnek, belül viszont reménytelenül magányosak. Igaz, nem csak a fiatalok problémája, hogy nincs idejük egymásra, a valódi, hiteles személyes kapcsolatokra, pedig erre óriási szükség van. A megoldás az lenne, ha az erősségeink mellett megosztanánk egymással a gondjainkat, félelmeinket, tökéletlenségeinket is. Nem hiszek a tökéletességben. Az csak metafora.
Az elmagányosodás miatt is kárhoztatja könyvében a „képernyő előtt töltött időt”. Hogyan lehet a mai világban rávenni a gyerekeket, hogy ne lógjanak annyit a kütyükön?
Azt tapasztalom, hogy a tabletet a szülők gyakran – öntudatlan döntésként – bébicsőszként nyomják a gyerek kezébe, mert túl fáradtak vagy elfoglaltak játszani, foglalkozni vele. Életkortól függően én mindenképpen limitálnám, mennyi időt tölthet a gyerek képernyő előtt. Az óvodából, iskolából hazajövő kicsi számára a legelső az, hogy emberi kapcsolatai, találkozásai legyenek, akár a szülővel, akár a rá vigyázó felnőttel. Ez nagyban segíti a „megérkezését”, érzi, hogy figyelnek rá, meghallgatják, mi történt vele. Aztán mehet játszani – de okostelefon nélkül. Ha azt mondja, hogy az unalmas, akkor hadd unatkozzon egy kicsit. Mi kütyük nélkül nőttünk fel, pontosan tudjuk, hogy így is lehet elfoglaltságot találni, játszani. Aztán délután 5-6 óra felé már könnyebb szívvel engedhetjük a gyereket a megbeszélt időtartamra a képernyő elé. A szabályokat a szülőknek együtt kell kialakítaniuk, és azok persze családonként, élethelyzettől, egyéni lelkiállapottól függően sokfélék lehetnek, de a felelősség a felnőtteké. És ebbe néhanapján az is belefér, hogy a szülő – fáradtságból vagy más okból – az előzetesen megbeszéltektől eltér kicsit, hiszen végül is emberek vagyunk.
Ez jól hangzik, amíg kicsi a gyerek, de mit lehet kezdeni a kamaszokkal?
Az én lányaim is sokat lógnak a YouTube-on, de tudom például, hogy a nagyobbiknak ez milyen relaxáló. A lényeg azonban, hogy nálunk mindennap van legalább fél óra, amit a család együtt tölt, beszélgetünk, és ilyenkor semmilyen kütyü nem kerülhet elő. Ezen túl mindig is arra ösztönzöm őket, hogy olvassanak könyveket, valódi könyveket. Vagy legalább találjanak valamilyen alternatívát, olyan pillanatokat, amikor valami egészen egyszerű tevékenységet végeznek vagy csak merengenek, zenét hallgatnak, és az agyukat nem köti le a képernyő. Látom, hogy a kamasz gyerekeimnek is mennyire fontos, hogy legyen idejük megnyugodni, feldolgozni az őket érő stresszt. Ha pedig rendszeresen ki tudnak így kapcsolódni, akkor nem zavar, ha emellett videókat néznek, telefonoznak.
ILLÉNYI BALÁZS
A cikk a HVG 2018/38. számában jelent meg.
