Attól függ, hogy inni vagy enni akarjuk. Mert a pohárba a karthauzi szerzetesek gyógynövényes likőrje, a Chartreuse kerül. A tányérra pedig egy zöldség alapú fogás, amelyet a derék vega szerzetesekről neveztek el. Az évszázadok során bámulatos átváltozásra lett képes, olyannyira, hogy most a Bocuse d'Or világot jelentő porondjára lép.
Mához két hétre már a zöldségeket fogja válogatni a lyoni versenypiacon a mezőny legfiatalabb szakácsa, Pohner Ádám, hogy másnap megmutassa, különféle kagylók társításával miként értelmezi egy magyar szakács ezt az – idáig – nálunk nem annyira favorizált ikonikus francia fogást. Mondjuk senkinek se legyenek kétségei, hónapok óta értelmezi...
Azt mondják az okosok, az egy dolog, hogy van ez a verseny, ahova már eleve óriási eredmény bekerülni, és ami növeli egy-egy nemzet (gasztro)presztízsét, de a folytatás a mindennapok gasztronómiájában is megjelenik. Hát, azt nem tudjuk, felkerül-e a hazai étlapokra ez az étel valamilyen formában is, de beszéljünk róla – már csak azért is, mert ezekben a bocuse-os napokban mindig ugrásszerűen megnő a szakértők száma, és a vízcsapból is elkezd folyni a magasröptű gasztrózás. Mezítlábas gasztronauta meg csak horgasztja a fejét.
Nézzük, mit mond a szakácsok bibliája, a nagy Larousse: "A klasszikus francia konyha fogása, amely zöldségek, főként párolt káposzta és hús vagy vadhús rétegeiből áll, amelyeket kupola alakú formába töltenek be a színek váltakozásával. Vízfürdőben készítik el, majd kiborítják a formából, és melegen tálalják. Antonin Carême, a 19. századi szakácsfejedelem, az Entréek (előételek) királynőjének nevezte."
Mitől válhatott ez az alapvetően zöldségekből álló étek (előfordulva tojással és spenóttal, hallal és sóskával is) az előételek királynőjévé? Hát, magától Carême-től, aki feltehetően Talleyrand asztalára tette a francia császári udvarban (de mert főzött I. Sándor cárnak, IV. Györgynek, a Rothschildoknak is, tán megetette vele őket is), és a zöldségekhez (cukkini, csiperke, sárgarépa) olyan hozzávalókat halmozott, mint a szarvasgomba (pezsgőben fürdetve), folyami rákfarok, borjúmirigy, csirkemellfilé, más szárnyas vagy vadhús vagdalék. Huszadik századi haute cuisine követői bevették még a repertoárba a galamb mellehúsát és a libamájat is, nem átalva ezeket akár forrázott káposztalevelek társaságába vonni. Persze a chartreuse-t sem kimélték a vadhajtások, már-már ehetetlenné téve amúgy giccses műveket.
Mi tagadás, nekünk nagyon tetszik – a sajnos tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt – Anthony Bourdain megfogalmazása a chartreuse-t illetően: "egy dinoszaurusz korabeli étel, általában egy formában elkészített szárnyas-vadra vagy káposztára utal". Francia bisztrókonyha című művében ő is közread egy chartreuse receptet – fürjjel. Előrebocsátva, hogy igazából három fő komponensből áll, amiket külön-külön kell főzni, majd egyberakni és kis tűzálló edényekben megsütni: fürj, foie gras (libamáj) és káposzta. Aztán felsorol még tizenegy hozzávalót, fűszert, és a halmozványt madeira mártással locsolja.
Annak, aki lépésről lépésre követi receptjét, biztatásul ezt a muníciót adja: "Dőlj hátra, és képzeld magad elé: mindegyik edénykében egy káposztalevélbe csomagolva ott lapul néhány réteg káposzta, szalonna, fürj és libamáj, mindennek a tetején ott csücsül egy kenyérszelet. Amikor az egészet megfordítod és kiöntöd, a kenyér képezi majd az étel alját. Látod magad előtt? Ha nincs otthon cseréptálka, egy mezei leveses csésze is megteszi, ha hőálló. Az eredmény ugyanaz lesz. Érted már? Capisce?"
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
