Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van

Az erdő visszatérő helyszín a helyi folklórban, és kísértetjárta helynek is tartják.

  • hvg.hu hvg.hu
Ebben az erdőben biztos tündérek laknak, kár, hogy Angliában van

Wistman’s Wood. Így hívják azt a gyönyörű erdőt, ami az angliai Devonban terül el, a dartmoori lápvidéken. Erről az erdőről az a hír járja, hogy tündérek lakják, és több író is kísértetjárta helyként írta le.

Neil Burnell brit fotós most lenyűgöző fényképeken ragadta meg a Wistman’s Wood misztikus hangulatát, mohalepte, girbegurba törzsű fáit. Mi biztos sétálnánk egyet itt. És ön?

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.