Egy korosodó rendező visszaemlékezéseiről szól Pedro Almodóvar új filmje, a Fájdalom és dicsőség, amit március végén mutatnak be Spanyolországban, és a hírek szerint erőteljesen önéletrajzi ihletettségű lesz. A film főszerepét Almodóvar egyik visszatérő múzsája, Antonio Banderas alakítja, akivel ez a nyolcadik közös filmjük.

Banderas az El Paisnak adott interjúban beszélt többek között a szerepéről, és hogy milyen érzés volt megformálni a kreatív és egzisztenciális válsággal küzdő rendezőt. Almodovár ugyanis hírhedt az aprólékosságáról, nem egyszer még el is játssza a karaktereket a színészeinek, hogy felhívja a figyelmet a nüansznyi árnyalatokra, amik szerinte meghatároznak egy-egy figurát. A kérdés most az volt, hogyan lehet úgy megszemélyesíteni Almodóvart, hogy közben Banderas nem utánozza őt. “Ez inkább egyfajta lelkiállapotról szólt… és arról, hogy jobban megértsem Pedrót.”

Banderas szerint a Fájdalom és dicsőség erőteljesen vallomásos film a rendező számára. “Beszélni akart a kapcsolatáról a színészekkel, a családjával és úgy általában az élettel. (...) Talán voltak olyan dolgok, amiket ki kellett mondani, és amiket soha nem mondtak ki korábban. Ez a magyarázat arra, hogy ez miért nem egy életrajzi film.” Banderas szerint emiatt Almodóvar sokkal szabadabbnak is érezte magát.

“Szerintem mikor látta, hogy alázattal formálom meg a karaktert, és nagyon érzékenyen, akkor elkezdett elengedni.

Pedro olyan alkotó, aki a forgatáson leuralja a színészeit. Most úgy éreztem, hagyja, hogy a magam módján tegyem a dolgom.

Valószínűleg azt gondolta, hogy elkaptam a figurát, és jobb, ha ő nem ér hozzá.”

A közös munka során sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mert Almodóvar nagyon zárkózott a magánéletét illetően, és bizonyos részleteket csak a filmjeibe csempészett bele. “Ebben a helyzetben visszaszerezhettünk valamit a fiatalságunkból, mert még mindig meg tudtuk lepni magunkat… és remélem, a közönséget is meglepjük majd. Ha így lesz, az azt jelenti, hogy nem haltunk meg.”

Almodóvar és Banderas ugyanis lassan 40 éve ismeri egymást, 1981-ben találkoztak egy madridi kávézóban, ahova Banderas egy előadás előtt ült be a színésztársaival. Egyszer csak beállított egy srác egy vörös bőrönddel a kezében, és mindenféle vicces kalandok történetével traktálta a társaságot. Mikor indulni készült, ránézett Banderasra, aki a darab miatt nagyon barokkosan volt felöltözve, és ennyit mondott neki: “Nagyon romantikus arcod van, filmekben kellene szerepelned. Viszlát.” Mikor Banderas megkérdezte a többieket, ki ez, azt válaszolták, hogy a srác csinált egy filmet, de többet már nem fog.

[Antonio Banderas pályafutását bemutató portrénkat itt olvashatja.]

“Mikor (Almodóvar) felhívott, hogy olvassam el a Fájdalom és dicsőség forgatókönyvét, azt mondta, olyan dolgokról fogok olvasni, amiket a nyolcvanas években csináltunk. Pedro segített felépíteni a személyiségemet, mint művész, és mentálisan kinyitott a világra.”

Mikor a kilencvenes évek elején Banderas megérkezett Los Angelesbe, úgy meséli, rocksztárnak érezte magát. Akkoriban Hollywood nagyon konzervatív volt, pláne Almodóvar “neveléséhez” képest. A Philadelphia forgatókönyvében például nem szerepelt csók a kórházas jelenetben. “Tényleg nem volt nagy ügy, de akkoriban istenkáromlásnak tűnt. Jonathan (Jonathan Demme, a rendező - a szerk.) viszont elfogadta az ötletemet, Tom pedig hálás volt érte.”

A felvetést, hogy az amerikai karrier egyfajta menekülés lehetett-e Almodóvar világából, Banderas nem utasította el.

Nem tetszett, hogy felcímkéztek Almodóvar-fiúnak.

Annak ellenére, hogy kényelmetlennek érezte ezt a besorolást, akkor és most is csodálja Almodóvart, mert olyan művésznek tartja, akit úgy ismernek majd a spanyol történelemben, mint aki tudta, hogyan kapcsolódjon a saját korához. “Művészként tiszta maradt, soha nem árulta el önmagát.”

Mindez persze nem tartja vissza a rendezőt attól, hogy kisfiúsan becézve ma is “Antoñitónak” hívja a majdnem 60 éves színészt.

És hogy hogy van az Almodóvar-fiú mostanában? “Sokat nevetek. Mivel az Egyesült Államokban élek, sokféle dolgot csinálhattam. Mára minden megváltozott. Más spanyol színészek, mint Penélope Cruz vagy Javier Bardem, akik Oscart is nyertek, nálam messzebb jutottak. De én voltam az első, aki azt mondta, hogy ezt meg lehet lépni.”

Banderas pontosan fel tudja idézni azt a pillanatot, mikor véget ért az elhidegülésük Almodóvarral.

Éppen befejeződött a Zorba, a görög című musical egy próbája, és már kezdtem beletörődni, hogy ez van, amikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Pedro hívott, és azt mondta: “Eljött az idő.” Mire? - kérdeztem én. “Hogy újra együtt dolgozzunk. 22 év telt el.” Elküldte A bőr, amelyben élek forgatókönyvét, és az olyan volt, mintha találnál egy Coca-Colát a sivatagban.

(El Pais)