szerző:
hvg.hu

Április 18-ától a Mozinet forgalmazásában látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók.

A legendás rajzfilm restaurálása több mint fél éven át tartott, amely során kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. Az 1983-ban készült egész estés rajzfilm immár szebb, mint eredeti formájában volt.

Vízipók barátunk földi pók társaitól eltérően nem a sarokban vagy a fákon szövögeti hálóját, hanem a vízben lubickol. Csodálkozik is ezen barátja, a kicsit morgós, folyton hitetlenkedő Keresztespók. De kapcsolatuk által megérti, hogy attól, hogy valaki más, mint ő, még lehet rendes (pók).

Az egész estés Vízipók-csodapók a Kertész György és Szabó Szabolcs forgatókönyve alapján született, 46 ország által megvásárolt, legendás rajzfilmsorozat első két szériájának 14 epizódjából formálódott, melyekhez a film egyik rendezője, Haui József készített összekötő jeleneteket. A mozifilm a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének gyártásában készült. A sorozat dramaturgja Bálint Ágnes volt.

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm igazgatója, a film producere a sorozat és a film sikerét abban látja, hogy „megálltunk félúton az antropomorfizálással. Tehát nem azt csináltuk, mint a Disney, hogy az állatok teljesen emberszerűvé válnak a filmekben. A Vízipók figurái felismerhetők a valóságban is. A siker másik kulcsa pedig talán az, hogy a Vízipók egyszerre ismeretterjesztő, szórakoztató, kedves, nevelő szándékú, és sok pozitív értéket hordoz. Vallom, ha gyerekek így megismernek valamit, akkor az fontossá is válhat a számukra, és akár a védelmükbe is vehetik.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

András herceget lencsevégre kapták Epstein házában

András herceget lencsevégre kapták Epstein házában

Trump alelnökével, Mike Pence-szel indul újra 2020-ban a választáson

Trump alelnökével, Mike Pence-szel indul újra 2020-ban a választáson

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere