Balla István
Balla István

Nem biztos, hogy könnyebb lesz az unokánknak emlékezni ránk, mint nekünk a nagyszüleinkre, vagy a nagyszüleinknek a szépszüleinkre. Most tengernyi fotó és videó készül rólunk, ami segítheti, hogy felidézzék majd az emlékeket, de félő, hogy azok az emlékek bizony sekélyesek lesznek.

A kissé megsárgult fotón egy csendőrruhás délceg fiatalember áll, egyik kezével egy szék támlájára támaszkodik, a másikkal a kardját markolja, és eltökélt tekintettel néz a távolba. A beállított képen nagyapám látható valamikor a két háború között. Ismertem személyesen is gyerekkoromból, de nem nagyon emlékszem rá. Néhány fotó segítségével, valamint anyám, nagyanyám és mások róla szóló visszaemlékezéseiből tudok összerakni valamilyen képet az öregről. Egy bohém alak lebeg a szemem előtt, aki szerette a bort, szeretett kártyázni, még idős korban is csapta a szelet a nőknek.

Nagyapám több mint negyven éve nincs köztünk. Maradt a megsárgult fotó és azok az emlékek, amelyek nyilván már az én emlékezetemben is átíródtak. De legalább van ez a fotó. A gyerekeimnek meg tudom mutatni, hogy nézett ki a dédi, és talán kicsit mesélni is tudok róla nekik. Igaz, kétséges hitelességgel.

Mindenki másra emlékszik

Az emlékezetkutatók szerint ugyanis a memória nem olyan, mint egy adatrögzítő eszköz, amely lementi, és később tisztán visszaadja az információkat. Aki emlékezik, már valamennyire akarva-akaratlan újraértelmezi az emlékeket – azaz torzítja. Gondoljunk csak a nagy családi vitákra a vasárnapi ebédeken, amikor mindenki mást állít a közösen átélt eseményekkel kapcsolatban! Tehát már nagyanyám is valószínűleg másra emlékezett egy-egy sztorinál a férjével kapcsolatban, mint ahogy az valójában megesett, és én is máshogy emlékszem arra, amit ő mesélt.

A kutatók az egyéni emlékezet mellett egyre inkább a kollektív memóriára figyelnek – mondja Illés Anikó művészetpszichológus. E szerint az emlékeket a társadalmi kapcsolataink hálójában hozzuk létre. És ahogy ezek hagyományozódnak, kialakul egy közös emlékezet, amelyet aztán a sajátunknak is érzünk. A családi emlékek szintén a történeteken keresztül élnek.

©

A fényképezés elterjedése előtt a családi emlékek kizárólag ezekre a mindenki által újraértelmezett történetekre hagyatkozhattak. Azt, hogy hogyan néztek ki, hogyan mozogtak, milyen volt a hangjuk, miket csináltak őseik, az utódok csak elbeszélésekből tudták. Esetleg adott némi támpontot egy-egy levél, hivatalos dokumentum (például a születési, házassági, halotti, iskolai bizonyítványok). Hammer Ferenc szociológus szerint ugyanakkor ezek a dokumentumok nem nagyon voltak meg a családoknál, sőt, ő úgy véli, nem is volt három-négy generációval ezelőtt túl nagy igény az emlékezetfeltáró és -karbantartó munkára. „Főleg vidéken, ahol egymás szájában éltek az emberek, nem érezték szükségét, hogy a származásukon elmélkedjenek.”

Albumokba rendezve

A fényképek elterjedése mindent megváltoztatott. Először persze csak a műtermi képek (mint a nagyapámé) tűntek fel a háztartásokban. A családok, ha tehették, dokumentálták a fontosabb életeseményeiket (házasság, munkahely, katonaság, iskolába kerülés stb.). Innentől már az újrateremtő jellegű emlékezést megtámogatta, vagy mondhatni, korlátok közé szorította a fotókon látható konkrét pillanat. Azok ugyanis pontosíthatják, átírhatják az agyunkban tárolt emlékeket. Nem emlékezhetett senki magas nagypapára, ha a fotón látszik, hogy kifejezetten alacsony volt. Már nem mondhatta senki, hogy kackiás bajusza volt az öregnek az esküvőjén, amikor látszik, hogy pontosan hogy nézett ki a jeles napon.

©

Aztán a múlt század közepétől lassan minden háztartásban megjelentek az amatőr fényképezőgépek. Igaz, hogy először még fekete-fehérben és erősen lehatárolt mennyiségben (egy filmen 36 vagy 24 kocka volt mindössze), de egyre több életeseményről készülhetett fotó-dokumentum. Az emlékeknek egyre több mankót adtak ezek. Egész kis narratívát lehetett kiolvasni a képekből. Szüleink, nagyszüleink albumokba rendezgették a képeket, és elővehették, ha meg akarták mutatni az unokáknak a nagyi konyháját, a papa kocsiját vagy a bulgáriai nyaralás helyszíneit.

Az emlékek még mindig nem voltak teljesen pontosak, hiszen továbbra is újra kellett alkotni fejben is a megélt dolgokat, de ehhez kézzel fogható segítséget adtak a fotók. Mindenesetre a szüleink generációjáról már nagyon konkrét képet tudunk mutatni a gyerekeinknek, unokáinknak. Az emberek rákaptak az életük fotó-dokumentálására.

©

Ahogy egyre hozzáférhetőbb és egyre olcsóbb lett a fényképezés technikája (a film, az előhívás, a gép), egyre inkább tömegessé vált. Már nem fért bele az összes kép az albumokba, egyre nagyobb és egyre átláthatatlanabb halmokban gyűltek a fiókokban a fényképek.

A 90-es években újabb technika változtatta meg az emlékezési folyamatokat. A videó elterjedésével már nem csak egy-egy pillanatot tudtunk megörökíteni, hanem hosszabb időszakot is. A kép megmozdult, már azt is láthattuk, hogyan sétált a nagypapa, és azt is hallhattuk, milyen volt a hangja. Már nem csak egy legenda volt, hogy a kis Danika pont úgy mozog, mint rég elhunyt őse. Vissza lehetett nézni, hogy annak milyen is volt testalkata, mozgása. A videó sem mutatja konkrétan persze, milyen ember volt valójában ez az ős, milyen volt férjnek, apának stb. Illés Anikó arra is rámutat, hogy ráadásul egy felvétel mindig egy kicsit mesterséges helyzetben készül, a kamera előtt nem biztos, hogy úgy viselkedünk, mint normál helyzetben.

Dokumentálás mellett önmegjelenítés

A digitális korszak berobbanásával már nem számított, hányat kattintunk, ha bírta a tárhely, szinte végtelen képet és videót készthettünk. Nem kellett már figyelni arra, hogy csak a legfontosabb eseményeket, dolgokat örökítsük meg. De vajon segít(ett) ez a folyamat pontosabban emlékezni, mondjuk a családunk történetére?

Ma olyan mennyiségű fotót tárolnak a gépeink, hogy képtelenség végignézni, de még szortírozni is azokat. Régebben az írásos anyagokra mondták, hogy annyi van, hogy senki nem tudja elolvasni. Most már a képekkel van így. Amiből sok van, azt csak felületesen tudjuk feldolgozni, amiből kevés, azt fókuszálva – magyarázza Gyarmathy Éva pszichológus. Az idegrendszer is így van: a hirtelen sok ingert a rövid távú memóriában gyűjtjük össze, a kevés, mély ingereket a hosszú távúban. Egy-két kép, levél mélyebb emléket hagy, mintha a gyerekről ezer képünk van ugyan, de soha nem gondolkodunk el rajtuk.

©

Ráadásul – mutat rá Gyarmathy Éva – már nem is elsősorban dokumentációs funkciója van ezeknek a képeknek, azok célja ma sokkal inkább egyfajta önmegjelenítés. Ahogy elkészül, rögtön töltjük fel a Facebookra. Nem is igazán magunkat mutatjuk meg ezzel, hanem a mindig boldog, sokat nevető, nagyokat utazó, jókat evő, ivó, csodálatos életet élő avatárunkat. Az emberek pedig reagálnak. Na, nem ránk, hanem arra, amit magunkból mutatunk.

Ott sem vagyunk?

A legnagyobb baj ezzel, hogy miközben mindent felveszünk, nem megéljük a pillanatot, hanem rögzítjük és megmutatjuk. Így aztán nem is aktívan dolgozzuk föl a helyzeteket.

Nem emlékszünk rendesen a gyerek óvodai anyák napi műsorára, hiszen azt csak egy kis képernyőn követtük végig. Nem éljük át a popkoncertet, mert rögzítjük inkább.

©

Beülünk egy étterembe, először lefotózzuk az ebédet, csak utána fogunk hozzá. Nem megnézzük az Eiffel-tornyot, hanem csinálunk egy szelfit az építménnyel, hogy mások lássák, de jó is nekünk.

Ha mindezt tovább gondoljuk, akkor ez már majdnem olyan, mintha virtuálisan élnénk: ott sem vagyunk. Akár otthon egy fotelben is ülhetnénk, miközben egy robot felveszi nekünk azt a koncertet, vacsorát, gyerekműsort, amiket így is, úgy is elszalasztottunk átélni.

Unokáink tehát, könnyen lehet, azt fogják hinni ötven év múlva a ma készülő tengernyi videó és fotó alapján, hogy óriási buli volt a 21. század eleje. De tényleg ilyen valójában? Az akkori nagyikról (rólunk) vajon pontosabb képük lesz az unokáknak, mint nekünk a mi nagyinkról?

Az én unokám többet fog tudni rólam, mint én a nagyapámról?

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új sorozat érkezhet a Barátok közt készítőitől az RTL-re

Új sorozat érkezhet a Barátok közt készítőitől az RTL-re

Gyurgyák János: A magyar elit elcecíliásodása és más rendszertünetek

Gyurgyák János: A magyar elit elcecíliásodása és más rendszertünetek

Baj van az Instagramon: több millió influenszer és híresség adatai szivárogtak ki

Baj van az Instagramon: több millió influenszer és híresség adatai szivárogtak ki

Kiderült, ki lesz a Forma–1 kommentátora a köztévén

Kiderült, ki lesz a Forma–1 kommentátora a köztévén

Strachét otthagyta a felesége, a gyereket is magával vitte

Strachét otthagyta a felesége, a gyereket is magával vitte

Tízmilliókra büntethetik a cégeket, ha kettős minőségű élelmiszereket árusítanak Csehországban

Tízmilliókra büntethetik a cégeket, ha kettős minőségű élelmiszereket árusítanak Csehországban