Napi 100 eurót követelt a prostituáltaktól - vádemelés a magyar futtató ellen

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) eljárást folytatott egy 28 éves mérai lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható több rendbeli emberkereskedelem bűntett elkövetésével.

  • unknown unknown
Napi 100 eurót követelt a prostituáltaktól - vádemelés a magyar futtató ellen

A nyomozás adatai szerint a férfi 2017 augusztusától 2018 májusi elfogásáig fiatal nőket utaztatott Magyarországról Németországba és Svájcba - írja a police.hu.

Mindezt azért tette, hogy a lányok az adott célállomáson az általa bérelt lakásokban, szobákban vagy panziókban anyagi haszonszerzés céljából prostitúciós tevékenységet folytassanak. A férfi a futtatott nőket napi szinten személyesen vagy telefonon ellenőrizte, illetve irányította. A prostituáltaknak naponta be kellett számolniuk a szexuális szolgáltatásokért kapott bevételükről, amelynek nagy részét elvette a lányoktól és abból fedezte mindennapi életvitelét. Volt olyan lány, akinek napi 100 eurót kellett leadnia futtatójának, aki így fényűző életet tudott élni.

A KR NNI munkatársai a férfit – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – 2018. május 2-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyei otthonában elfogták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

Az eljárás során végzett széleskörű, nemzetközileg is kiterjesztett adatgyűjtés és tanúkihallgatások alapján a nyomozást a KR NNI 2019. június 7-én befejezte, az ügy iratait – az azóta is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben – vádemelési javaslattal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek megküldte.

Képünk illusztráció

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.