Nemi erőszakkal vádolják Trumpot, az elnök cáfol

Donald Trump amerikai elnök kitalálmánynak nevezte azt a vádat, amely szerint az 1990-es évek közepén egy áruház próbafülkéjében megerőszakolta E. Jean Carroll amerikai írónőt.

  • hvg.hu hvg.hu
Nemi erőszakkal vádolják Trumpot, az elnök cáfol

Trump közölte, sohasem találkozott az őt vádoló nővel, s szerinte Carroll csak azért találta ki az erőszakról szóló történetet, hogy fellendítse új könyve eladását.

Carroll a BBC szerint közölte, közvetlenül az erőszak után azért nem tett feljelentést, mert egyik barátja azt mondta neki, semmi esélye, hogy megnyerje a pert. „Kétszáz ügyvédje van, ezek a földbe döngölnek téged” – idézte az írónő az ismerősét.

Carroll történetét pénteken hozta nyilvánosságra a New York magazin. Carroll szerint az eset 1995 végén, vagy 1996 elején történt: az egyik áruházban találkozott Trumppal, aki azt mondta neki egy lánynak vesz ajándékot. Elkezdtek viccelődni különféle fehérneműkről, felpróbáltak néhányat, majd az egyik próbafülkében Trump megerőszakolta őt.

Korábban több nő is különféle szexuális zaklatással vádolta Trumpot, ám az üzletemberből lett elnök rendületlenül tagadja, hogy bűncselekményeket követett volna el.

Carroll egyébként a New York magazinban több embert is erőszakkal vádolt, köztük Les Moonvest is, a CBS egykori főnökét, aki 2018-ban – az őt ért vádak miatt – vissza is vonult. Moonves egy képviselőjén keresztül tagadta, hogy erőszakot tett volna Carrollon.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.