Elszomorító adat: a 10. évfolyamos gyerekek ötöde megreked a hatodikosok szintjén

Rossz hír: semmit nem javul évek óta a magyar diákok szövegértési és matematikai készségszintje. Jó hír: nem is romlik. Továbbra is elkeserítő teljesítményt mutatnak a szakiskolás (NER-szómágiával: szakközépiskolás) diákok is.

  • hvg.hu hvg.hu
Elszomorító adat: a 10. évfolyamos gyerekek ötöde megreked a hatodikosok szintjén

A napokban nyilvánosságra hozott 2018-as Országos kompetenciamérés eredményeiből kiderül, hogy az előző évekhez képest az országos átlag gyakorlatilag nem változott sem a hatodikos, sem a nyolcadikos, sem a tizedikes diákok esetében matematikából és szövegértésből. Az eredmények nem javultak, de legalább nem is romlottak – írja az eduline.hu.

„Enyhe ingadozásokat láthatunk a szövegértés és a matematika területén is, amelyek évfolyamonként különböző irányban mutatnak kismértékű eltérést” - írja az Oktatási Hivatal elemzésében. Hozzáteszik: fontos hangsúlyozni, hogy az átlageredményeinek kismértékű változásával párhuzamosan az egyes intézmények szintjén komoly változások történhetnek az eredményekben.

Az előző évekhez hasonlóan a szakközépiskolások - korábbi szakiskolások - eredményei a legelszomorítóbbak. Kifejezetten aggodalomra ad okot a 10. évfolyamon a szakképzésben tanulók teljesítménye.

„Amellett, hogy a szakközépiskolások átlageredménye körülbelül négyötöd–egyszórásnyival marad az országos átlag alatt, a többi évfolyammal való összevetésben ez az eredmény alacsonyabb a négy évvel fiatalabb, az általános iskola 6. évfolyamára járó tanulók átlageredményénél is” – írja a legfrissebb elemzés.

Az adatokból az is kiderül, hogy „egy egész középiskolai képzési forma tanulói (a populáció 21%-a) nem képesek elérni a 6. évfolyam átlagos matematikai és szövegértési képességszintjét sem”.

Az elemzés szerint „az egyes képzési típusok eredményeinek különbsége elsősorban az ott tanuló diákok összetételével, a középfokú beiskolázás kiválasztási mechanizmusával magyarázható. Például a szakközépiskolások eredményei nem azért alacsonyabbak, mert ők szakközépiskolába járnak, hanem azért járnak szakközépiskolába, mert eredményeik alacsonyabbak.”

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.