Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A társaság degeszre kereste magát az Angliába csalt, majd kizsákmányolt embereken.
Áldozatait rabszolgasorban tartó lengyel bűnszövetkezetet számoltak fel a brit hatóságok, súlyos börtönbüntetéseket kiszabva a szervezet vezetőire.
A BBC pénteki beszámolója szerint a hatósági akcióról és a perről eddig hírzárlat volt érvényben, elkerülendő, hogy az embercsempész banda a tanúskodásra hajlandó áldozatokat az ítélethozatal előtt megfélemlítse.
A nyolcfős társaság munkaajánlattal csábított Lengyelországból Angliába főleg hányatott sorsú embereket, akiket végletekig lepusztult, patkányoktól hemzsegő lakásokban helyeztek el Birmingham környékén és szakképesítést nem igénylő munkák elvégzésére kényszerítettek, például hulladékfeldolgozó telepeken vagy baromfivágóhidakon.
A vádak szerint a társaságnak 400 áldozata lehetett.
Munkájukért az áldozatok - akik közül a legfiatalabb 17, a legidősebb 60 éves volt - gyakran heti 20 fontot (7200 forintot) sem kaptak, jóllehet ez az összeg Angliában a napi megélhetéshez sem elégséges.
A bűnszervezet ugyanakkor a rendőrség becslése szerint 2012 és 2017 között 2 millió fontot (720 millió forintot) keresett az Angliába csalt emberek kizsákmányolásán, és fényűző életvitelt folytatott. A társaság egyik tagja például egy Bentley luxusautóval közlekedett.
A birminghami koronabíróság az embercsempész szervezet két vezetőjére 11, illetve 9 év, két másik tagra 8, illetve 7 év fegyházbüntetést rótt ki, egy további bandatag 4 és fél év börtönbüntetést kapott. A szervezet többi tagjának ítélethirdetése később lesz.
Tavaly októberben nyolctagú romániai embercsempész csoportot vett őrizetbe a Scotland Yard. A román bűnüldöző hatóságokkal együttműködésben végrehajtott nagyszabású rajtaütés során négy londoni helyszínen kiszabadítottak 33 embert is, köztük négy nőt és öt gyermeket a társaság fogságából.
Egy évvel korábban Angliába csalt magyar nőket prostitúcióra kényszerítő magyar embercsempészeket ítéltek hosszú börtönbüntetésre Manchesterben. A társaság vezetőjére 13 év 7 hónap, a két másik tagra nyolc év öt hónap, illetve három és fél év szabadságvesztést rótt ki a manchesteri koronabíróság.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.