Városi kisházfüzérek kicsiny telkeken, elbújva a sokemeletes óriások, a hatalmas kőépületek tövében – Ausztriában közel negyvenezer ilyen építmény létezik, számuk a fővárosban 27 ezerhez közelít. A hvg.hu bécsi tudósítója és fotósa bebocsátást nyert az egyik gondosan őrzött bécsi telepre.
Idegenek számára észrevétlenül, de rendíthetetlenül állnak Ausztriában a kiskerttelepek, a klímaválság remélt ellenállói. Bécs harmadik kerületében például két tábor van. Az egyik, az Arsenal csupán néhány méterre a város külső körútjától, a Gürteltől, a vasúti síneken túl. A zömmel takaros kis faházakból álló, falu méretű telep mégis csöndes, ami elsősorban a telkeken álló fáknak, bokroknak, virágkerteknek köszönhető. „Ez maga a paradicsom” – ismételgetik lelkesen a „telepesek”, s igazolja véleményüket a gyakran 8-10 éves várakozási idő, ami a tagfelvételt, a telekszerzést megelőzi.
Stephanie Gruber (nevét kérésére megváltoztattunk – a szerk.) és férje nyugdíjas. Az Arsenal szélén béreltek maguknak nyolc évvel ezelőtt egy 200 négyzetméteres területet, amire – az előírásoknak megfelelően – 35 négyzetméteres faház épült. A ház – ez ritkaság – csak egy szintes, nagyon ügyesen és igényesen berendezve. Fürdőszoba, háló, nappali, amelybe beépült a városi lakásba is örömmel elfogadható konyha. A háztetőhöz fedett terasz kapcsolódik, ülőgarnitúrával, szőnyeggel, olyan, mintha még egy szobájuk lenne. A kert egészét gondosan ápolt gyep borítja, betonládák övezik, ezekben bokrok, virágok, némi zöldség.
A gyep szélén kerek úszómedence, ezt ők maguk építették. Szintén az előírt méreteknek megfelelően, van egy kis szerszámosbódéjuk is, a telek bejáratánál pedig a törpéknél is kisebb négy vidám kerti törpe áll, nem tudni, hogy alakjukkal gúnyolják-e a régi kispolgári idillt, vagy éppen folytatják. Gruberék már akkor kérvényezték a föld bérlését, amikor még másutt volt víkendházuk. Pont úgy történt ez, mint egykor Kelet-Európában az új autó vásárlásakor: az előrelátók időben megrendelték a 10 év múlva esedékes következő járgányt.
Stephanie közlékeny, elárulja, hogy a bérlet, amelyet annyi időre kötöttek, hogy majd az unokák is használhatják, évente 1300 euróba kerül. Tulajdonképpen olcsó a normál lakbérekhez képest. Egyébként a házaspár lakása csupán 15 percre található a telektől, csak nyáron alszanak itt, ha nagy a meleg. Örülnek a szélső elhelyezkedésnek, nagy kollektív telepi élethez nem fűlik a foguk. Nagy a tolongás itt, szerintük már komoly kapcsolatok – jóformán párttagkönyvek, ahogy mondják – szükségesek ahhoz, hogy a 99 évre szóló maximális bérleti időt bárki megszerezze.
Az országosan közel négyszáz egyesületbe tömörült kerteket Schrebergartennek nevezik a 19. században élt lipcsei orvos, Daniel Gottlob Moritz Schreber után. A zavaros fejű, saját gyermekeit is kínzó doktor egészséges lelkületű ifjak „kitenyésztését” szorgalmazta, de neve fennmaradt a 12 európai országban létező kiskertek atyjaként is. Bécsben a 20. század elején kezdtek – állami, városi tulajdonú telkeken – zárt kertvároskák szerveződni, rozoga házakkal, legfeljebb szegényes infrastruktúrával, többnyire híján víznek, áramnak, csatornának. A legfontosabb cél a nincstelenek és gyermekeiknek zöldhöz, tiszta levegőhöz juttatása volt. Az első világháború kezdetétől aztán a szociális hangsúly a zöldség- és gyümölcstermesztés felé terelődött, és az általános élelmiszerhiány enyhítésében komoly szerep jutott a városi kiskerteknek. „Aki zöldséget termel, az a hazát védi!” – hangzott az országos jelszó.
Amire a harmincas évek végén a nácik szétzilálták a vörös dominanciájú kiskerteket, elkergették a zsidó telepeseket, addigra a telkek már nem csupán hasznosak voltak – akadt, aki baromfit tenyésztett –, de sok bérlőnél a nyaralást szolgálták. A második világháború után megint fontos lett zöldséget, gyümölcsöt termelni, de ahogy jólét köszöntött Ausztriára, úgy kezdték a „termést” inkább kereskedőknek eladni. Lassan a kertek kinézete, szépsége vált fontossá, bevonultak a kerti törpék, aranyozott rózsagömbök, faragásos bútorok a városi-falusi idillbe. De megmaradtak mellettük az olcsó bort iszogató, alsóinges, mackónadrágos telepesek, és álmokat kergető, pongyolás feleségeik.
Az idén elhunyt legendás televíziós rendező, Elisabeth Spira még a kilencvenes években forgatott egy háromrészes sorozatot a kiskertes világról. Ebben lehetett látni egy eredeti síppal, tányérsapkával, jegylyukasztóval feldíszített férfiút, aki szerszámkamrája ajtaját villamos elejére formálva emlékezett a régi szép időkről. Ő is beletartozik a rendfanatikusok csoportjába, az ötvenes-hatvanas évek szabályalkotói közé, akik szelíd erőszakkal érték el az egyesületi fegyelmet, a közös telepfejlesztést, a kertek ragyogását. Sőt, az Arsenal esetében a keddenkénti pingpongmeccseket és a szerdai tornát, a gyerekek pedig külön foglalkozásokat, játékokat. ”Itt az ember sosincs egyedül!” – mondják, akik közösségre vágynak, szeretik a karnyújtásnyira lakó, átkönyökölő szomszédokat, és akiknek kedvéért maximalizálták a bokrokból emelhető kerítések magasságát.
Minden korábbinál nagyobb változást hoztak a mindmáig csak Bécsre érvényes 1992-es és 1993-as rendelkezések. Ezek megengedték, hogy állandó lakhelyként jegyezzék be a tábort a lakók, illetve ne csak béreljék, de ha akarják, meg is vehessék a telküket, s akár egész évben ott lakjanak. Ez utóbbi magával hozta a telekméretek növekedését, a faházakkal szemben a kőházak, villák építését, téliesítését. A házak alapterülete tulajdon esetén 50 négyzetméter lehet, szabad két szinten építkezni, legfeljebb 5,5 méteres falmagassággal. A pince elérheti a 83 négyzetmétert.
Az új lehetőségek új érdeklődőket hoztak a kiskertekbe, városi házról álmodozó fiatal családokat, tehetős befektetőket. Mára a 82 parcella közel fele magánkézbe került, a kollektív lendület alábbhagyott. „Negyvenkét éve van itt telkem, 10 éve saját házat építettem magunknak – meséli a telep vezetője, az egykori metróvezető, ma már nyugdíjas Peter Wiedl. Amikor a ház elkészült, addigi városi lakását le kellett adnia, ám ezt nem bánja. Imád itt élni, gyönyörű ágyások, gyümölcsfák, bokrok díszítik a kertjét, neki is van egy szerénynek mondott medencéje. És mint legfőbb hatalmasság, ő dönt újabb tagok felvételéről is. Jelenleg 174-en állnak sorba, de állítja, szigorúan betartja a jelentkezési sorrendet, ám az érkezők sem válogathatnak, ha az a kérdés, melyik területet kapják meg.
Persze az idill sem tökéletes. Egy másik kertközösség lakója tavaly, 20 év után megvált kiskertjétől, majd a Standard című bécsi napilapnak megírta, mit érzett ekkor: „Egy percre sem bántam meg a távozásomat. Megelégeltem, hogy a 12-15 óra közötti kötelező csendes pihenő alatt a gyerekek nem használhatják a medencét, hogy a kamerával felszerelt tartalékos seriffek mindent dokumentálnak és jelentenek, hogy a szomszédok balhéznak, ha 20 percnél tovább használod a parkolót.” Nyomban jött is többek válasza: „Azt sem lehet kizárni, hogy esetleg ön lenne az összeférhetetlen”.
Szóval, zajlik itt az élet: hol csendesen, hogy kicsit zsörtölődve. De azért sokan szeretik.
Kudarcba fullad a kormány hónapok óta tartó küzdelme, hogy betiltsa a Pride felvonulást. A HVG élő közvetítése.
A tiltottá lett Pride üzenete aktuálisabb, mint valaha.
Ha azonban az országos adatokat nézzük, akkor fele-fele arányban támogatják és utasítják el a rendezvényt a magyarok.
A Tisza Párt elnöke úgy nyilvánult meg félreérthetetlenül a Pride-ról, hogy le sem írta a rendezvény nevét.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
Felsővezeték-szakadás volt.
Freddie Mercury kezében sem állt ilyen hetykén a vasaló.
Trükköznek a számokkal a gyermekvédelemben.
A nagy hőség miatt kellett lépni.
Pár nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt.
