Hiába régi jó barátok, és adtak nekünk olyan feledhetetlen műremekeket, mint a Brian élete, a Gyalog galopp vagy persze a Monty Python Repülő Cirkusza, a Brexitet nagyon másképp látja Terry Gilliam és John Cleese. Utóbbi ugyanis határozottan támogatja, hogy az Egyesült Királyság kiváljon az Európai Unióból, és Londont kritizálta, ami szerinte már nem angol város.
Gilliam legutóbb azt mondta, hogy halálosan depresszióssá teszi Trump és a Brexit. A rendező a Radio Timesnak fejtette ki, hogy az egyetlen közszereplő, akiben még megbízik az aktuális politikai helyzetben, az Sir David Attenborough.
Ezen túl pedig, bár nagyon szereti őt, nem ért egyet John Cleese-szel.
Gilliam kritizálta a mostani vígjátékok politikai korrektségét is. Szerinte hiba, ha politikai okokból vesznek fel embereket szövegírónak – például mert színes bőrűek. Hiszen az számít, hogy vicces-e, vagy sem. A rendező emellett azt is borzasztónak tartja, hogy a komikusok egyre óvatosabbak, mert annyira félnek, hogy valami rosszat mondanak. Szerinte a Monthy Python egyik erénye is az volt, hogy bár elit értelmiségi hátterük volt, a fennálló rendet támadták.
(Guardian)