szerző:
HVG360
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően találkozott két öregúrral Hernáth Csaba, akikről végül dokumentumfilmet készített. A Veteránfilm az utolsó két itthon élő II. világháborús magyar vadászpilótáról szól, de korántsem csak egy történelmi film. Első részét ma este láthatják a hvg360-on.

A Veteránfilm két különleges idős urat mutat be, akiknek gyerekkori szenvedélyük a repülés. Vadászpilótaként túlélték a II. világháború borzalmait, a szocializmus megalkuvásait, de megtalálták a helyüket a rendszerváltás utáni Magyarországon is. Sosem politikai ideológiák vezették őket, hanem az adott körülmények között igyekeztek boldogulni.

Doku360 a hvg360-on

Saját dokumentumfilm-válogatással jelentkezik a hvg360, előfizetőink az utóbbi évek legjobb magyar alkotásait láthatják, sorozatként tálalva.

Elsőként az Osztálytalálkozó című dokumentumfilmot láthatták, három részben. Az első, második és harmadik részt már megtalálja az oldalon.

A Könnyű Leckék című alkotás négy részben került fel a hvg360-ra. Az első, második, harmadik és negyedik részt is elérhető már.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fegyveres lázadást jósol az uniós kvóták ellen a botránykönyvíró

Fegyveres lázadást jósol az uniós kvóták ellen a botránykönyvíró

Azóta sincs még egy ilyen Budapesten – kötet jelent meg a Petőfi Csarnok történetéről

Azóta sincs még egy ilyen Budapesten – kötet jelent meg a Petőfi Csarnok történetéről

Jó a billentyűzete az új MacBook Prónak, de vajon mennyire szerelhető a gép?

Jó a billentyűzete az új MacBook Prónak, de vajon mennyire szerelhető a gép?

Magyarország tíz év után visszatér az UNESCO végrehajtó tanácsába

Magyarország tíz év után visszatér az UNESCO végrehajtó tanácsába

Sikkasztás miatt ítélték el Kengyel polgármesterét

Sikkasztás miatt ítélték el Kengyel polgármesterét

Tarlós: Borkai botrányát nem lehet párhuzamba állítani a Wittinghofféval

Tarlós: Borkai botrányát nem lehet párhuzamba állítani a Wittinghofféval