„Ülök a tanáriban, és azt érzem, elég” – kezdi a wmn.hu-nak küldött levelét egy több mint tíz éve tanító magyartanárnő. Mint írja, hat kolléga hiányzik a kollektívából, ezért hetek óta ő tartja kémia-, az erkölcstan-, és a fizikaórákat az osztályában, hetente egyszer pedig az angolt is. Sőt, egy hete már a napközit is.
Ott sincs kolléga. Szívrohamot kapott negyvennyolc évesen, és a helyére nem lehet felvenni senkit – felsőbb utasításra.
Próbáltak nemet mondani, de mindig az a válasz: „Meg kell oldanunk, hogy működjön az iskola, nincs mese”.
A munkarendjét pontosan adminisztrálja, minden percüket le kell írni. Illetve le kellene, mert nem lehet.
„Két hete behívatott az igazgató: szóltak felülről, hogy ’Túl sok munkát írtam be pluszban, azonnal utasítanak, hogy töröljem, és legyek szíves csak annyit beírni, ami harminckét órára jön ki összesen. Többet egy perccel sem.’ Azon a héten ötvenhat órát dolgoztam, javítással, szülőivel, ünnepi nap szervezésével. De szerintük lehetetlen, hogy ennyi legyen a munka. Persze, akkor úgy írom, ahogy elvárják…”
Az adminisztráció által tükrözött kép tehát nem a valóság, hanem csak az a statisztika, amit a rendszer látni akar. Hogy a tanároknak ne legyen igazuk – véli a tanárnő.
Az igazgató azért is szólt neki, mert nem éppen megfelelő bejegyzést tett ki a Facebookra a választásokról, „törölnöm kellene, és tartózkodnom attól, hogy legközelebb ilyet tegyek”.
„Nem ezért lettem tanár! Én nem gyermekmegőrző, nem statisztikagyártó, nem adminisztrátor akarok lenni, hanem pedagógus, aki a saját szaktárgyát innovatívan, lelkesen tanítja” – írja a levele végén, de megjegyzi, egyre kevesebb benne a tűz, a lelkesedés. Nem tudja, meddig bírja még.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
