Mi is beszámoltunk róla, hogy keddről szerdára virradó éjjel súlyos balesetet szenvedett Gáspár Győző és családja.
Az autót Gáspár Bea vezette, az énekes mellette, lányuk, Virág pedig hátul ült, amikor a 21-es úton, a tari elágazás közelében frontálisan ütköztek egy – a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között a menetirány szerinti bal oldali sávba áttérő, azaz a forgalommal szemben haladó – másik autóssal - írja a Blikk.
A lap elérte a piros Suzukit vezető 26 éves nőt, aki semmire sem emlékezett a karambolból. "Egyszerűen fogalmam sincs, mi történt – mondta a fiatal nő, akit még tegnap is kórházban tartottak. – CT- és röntgenvizsgálaton is átestem, nem tört el semmim, de a májam megsérült és a fejemet is eléggé beütöttem" - mondta a nő.
Az autót Gáspár Bea vezette, az énekes mellette, lányuk, Virág pedig hátul ült, amikor a 21-es úton, a tari elágazás közelében frontálisan ütköztek egy – a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között a menetirány szerinti bal oldali sávba áttérő, azaz a forgalommal szemben haladó – másik autóssal – írja a Blikk.
A lap elérte a piros Suzukit vezető 26 éves nőt, aki semmire sem emlékezett a karambolból. „Egyszerűen fogalmam sincs, mi történt. CT- és röntgenvizsgálaton is átestem, nem tört el semmim, de a májam megsérült, és a fejemet is eléggé beütöttem” – mondta.
A Blikk információi szerint a nő ismerős a környéken, így nem világos, hogyan került szembe a forgalommal, és haladt mintegy 2 kilométert.
A balesetben az autót vezető nő, Gáspár Virág és Bea is megsérült, utóbbi felelevenítette, mire emlékszik a balesetből:
Hazafelé tartottunk, a belső sávban hajtottam, amikor észrevettem, hogy valaki jön szembe. Kihúzódtam a szélső sávba és lassítottam. Hangosan hajtogattam, hogy el fog kerülni minket, de néhány másodperc múlva meghallottam a csattanást, és éreztem az ütközés erejét. Az első, amit meghallottam, hogy Virág kérdezi, jól vagyunk-e. Megnyugodtam, hogy él, majd Győző is megszólalt, nekem viszont nem jött ki hang a torkomon... Ettől Virág megijedt, és zokogni kezdett.
Gáspár Győző szerint a sofőr nagyon zavart volt a baleset után. „Ömlött a fejéből a vér, és kérlelt minket, szedjük ki a kocsiból, de a tűzoltóknak kellett kivágniuk őt.”