Az afroamerikaiaknak kínált biztonságos utazást a feketéket nem kiszolgáló létesítményekkel teli szövetségi államokban évtizedeken át, és csak a szegreciót megtiltó 1964-es törvény tette okafogyottá.
Nem mindenkinek tetszett, hogy a legjobb film Oscar-díját a Zöld könyv – Útmutató az élethez című alkotás kapta. Spike Lee nem is nagyon leplezte, hogy az elismerésre érdemesebbnek tartotta volna saját filmjét, a Csuklyások – BlacKkKlansmant vagy a Fekete Párducot, amellyel az Amerikai Filmakadémia először jutalmazhatott volna ebben a kategóriában szuperhőst. Vele együtt többen vélték úgy, hogy a Zöld könyv éppúgy romantikus megváltozásmítoszba csomagolja az afroamerikaiakkal szembeni rasszizmust, mint tette ezt Bruce Beresford 1989-es mozija, a Morgan Freeman és Jessica Tandy főszereplésével készült Miss Daisy sofőrje.
A fekete zongoristafenomén, Don Shirley családja pedig a forgatókönyvben talált kivetnivalókat, és nehezményezte, hogy az író, Nick Vallelonga nem volt kíváncsi a véleményükre. A legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscarral díjazott Vallelonga viszont azt mondta, Shirley nemcsak arra kérte, hogy a – 2013-ban bekövetkezett – halála után mesélje el a történetet, hanem arra is, hogy abban szigorúan az általa elmondottakra és Nick sofőrként felbérelt apja, Anthony Vallelonga beszámolójára támaszkodjon.
Az afroamerikaiakat kiszolgáló helyeket listázó Zöld könyv fontos volt a feketék életében, akik az 1930-as évektől terjedő motorizációt kihasználva autóval akarták járni az országot. A rabszolgaságot ugyan eltörölte a röviddel az 1861–1865 közötti polgárháború után ratifikált XIII. alkotmánymódosítás, ám a feketék és a fehérek szegregációját jogszabályok írták elő. Az egy vásári színmű csetlő-botló fekete szereplőjéről elnevezett Jim Crow-törvények a déli államokban voltak a legszigorúbbak, de akadtak belőlük a polgárháborúban győztes, felvilágosultabb északiakban, és Kaliforniában is.
A déli államok sorában a buszpályaudvarokon a feketéknek pénztárakat és várótermeket különítettek el, és szegregáltak voltak a vonatok, az éttermek, a filmszínházak és a mellékhelyiségek is. Oklahomában még ugyanazt a telefonfülkét és pecázóhelyet sem használhatták a fehérek és a feketék, az utóbbiaknak pedig számos áruházban anélkül kellett megvenniük a ruhákat, hogy felpróbálták volna, nehogy „bepiszkítsák”. Ezrével voltak olyan, fehérek lakta települések – meglepetésre északon több, mint délen –, amelyeket az ott dolgozó vagy átutazó feketéknek napszálltakor büntetés terhe mellett el kellett hagyniuk. A barátságtalanabb helyeken táblát is kitettek: Nigger, ne várd meg a naplementét!
Ilyen körülmények között életbevágóan fontos volt, hogy a feketék eligazodjanak a biztonságukat fenyegető szabályok és szokások között. Ezt ismerte fel Victor Hugo Green, aki New York Harlem városrészében élt, és a Hudson folyó túlpartján, a New Jersey állambeli Hackensackban dolgozott postásként. Green 1892-ben született, és az afroamerikaiak azon generációját képviselte, amely adottnak vette szabadságát, de tisztában volt annak korlátaival. 1936-ban jelentette meg A néger autós zöld könyvét (The Negro Motorist Green Book), amelynek címe azt használta ki, hogy a családneve a zöld színt is jelenti. Mintául a zsidók által összeállított kiadványok szolgáltak azokról a helyekről, ahol nem látták szívesen őket.
Az első, vékonyka könyv New York városára és környékére korlátozódott, s felsorolta azokat a szálláshelyeket, benzinkutakat, éttermeket, szabókat, borbélyüzleteket, színházakat, mulatóhelyeket, autószerelő műhelyeket és kempingeket, ahol kiszolgálják a feketéket. Green a folyamatosan bővített kiadványt postástársai segítségével terítette, majd meg lehetett rendelni, és az 1940-es évektől a szponzorrá váló – és fekete franchise-partnereknek elsőként benzinkutakat bérbe adó – Esso üzemanyagtöltő állomásain is megvásárolható volt. Az eleinte 75 centért, majd 1,5 dollárért adott Zöld könyv kiadását Green hirdetésekből finanszírozta, ezekben nemcsak fekete üzletemberek reklámozták a vállalkozásaikat, de a szegregációt elvető fehérek is új kuncsaftokra találhattak a vagyonosodó és mind többet utazó afroamerikaiak körében.
A második világháború idején, 1942-től a kiadás szünetelt, a Zöld könyv 1947-ben jelent meg újra, s ugyanebben az évben Green a harlemi otthonában afroamerikaiakat kiszolgáló utazási irodát alapított. A példányszám elérte a 15 ezret, s 1952-ben A néger utazók zöld könyve (The Negro Travelers' Green Book) névre átkeresztelt kiadvány az akkori 48 szövetségi állam mellett – Alaszka és Hawaii 1959-ben kapta meg ezt a státust – már Kanada, Mexikó és néhány karibi ország feketék számára ajánlott helyeit is listázta.
A feketéket illedelmes viselkedésre, közösségük afféle jószolgálati nagyköveteként való fellépésre intő
Green az 1949-es verzióban megjósolta, hogy a közeljövőben eljön majd a nap, amikor ezt a sajátos útikönyvet már nem kell kiadni, de ezt ő nem érte meg.
Miután 1960-ban elhunyt, az üzletet a felesége vitte tovább, aki 1966-ban jelentette meg utoljára a következő évre dátumozott Zöld könyvet, amely okafogyottá vált. Az 1964-es polgárjogi törvény ugyanis megtiltotta a szegregáció minden fajtáját.
Nagy lendülettel folyt az 1960-as évek közepén a Dwight D. Eisenhower elnök által elindított szövetségi autópálya-építési program, s így az afroamerikai utazók elkerülhették az őket diszkrimináló településeket. Már nem kellett többnapi élelmet csomagolniuk arra az esetre, ha nem találnak vendéglőt, ahol ehetnek, s mobil WC-t vinni magukkal, mert nem léphetnek be az országúti illemhelyekre. Nem fenyegetett már az a veszély sem, hogy belehalhatnak, ha olyan vidéken éri őket baleset, ahol messze van a feketéket is ellátni hajlandó kórház vagy mentőautó. És fölöslegessé vált a sofőrsapka is, amit azért készítettek be a gépkocsiba, hogy egy feketékkel ellenséges településen azt „bizonyítsák”, ők voltaképpen egy fehér embernek szállítják le az autót.
A Smithsonian múzeumcsoport tévécsatornája február végén dokumentumfilmet mutatott be a Zöld könyvről, amely az amerikai történelem részévé vált, s Calvin Alexander Ramsay még egy gyerekkönyvet is írt róla. Az afroamerikaiak viszont még ma sem érzik úgy, hogy a fehérekhez hasonló szabadsággal kelhetnek útra. Azokra a statisztikákra mutogatnak, melyek szerint a lakosságban lévő arányuknál jóval gyakrabban állítják meg és kutatják át az autójukat, s rónak ki rájuk bírságot egy-egy rendőri ellenőrzésnél.
A július 1-i határidő előtti utolsó pillanatban, a hétfői rendkívüli közgyűlésen dőlt el, hogy a fővárosi képviselők kiigazították a már korábban, konszenzussal elfogadott 2025-ös költségvetést, így van újra érvényes büdzséje a fővárosnak – év végéig. Ha nem így lett volna, durva korlátozásokkal és pénzügyi nehézségekkel járó állapotra kellett volna készülni.
A rendelkezés alól csak olyan kiemelt cégek mentesülnek, mint a MÁV vagy az MVM.
Arról is beszélt, ha szemmel lehetne ölni, Brüsszelben egy sortűzzel elintézték volna.
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Ha erre nincs jó válasz, a százezres menet csak színes emléknek lesz jó.
A volt vezérkari főnök azt mondta, jobb lenne, ha például a kézigránát-baleset miatt elrendelt vizsgálat eredményét tennék közzé végre.
A légitársaság szerint még este tíz óra előtt újra felszállhatnak.
