Nyolc hónap, ombudsmani vizsgálat, majd három videó kellett az államnak ahhoz, hogy elfogadja: súlyos gondok vannak a mozsgói szociális otthonban. A vizsgálatot tavaly augusztusban a TASZ jogvédő szervezet kezdeményezte, miután egy panaszos levél és a hozzá mellékelt három videófelvétel alapján felmerült, hogy súlyosan bántalmazzák az ott élő fogyatékosokat, pszichiátriai és szenvedélybetegeket.
Az ombudsmani jelentés szerint a vizsgált intézményben tapinthatók a nagy létszámú bentlakásos intézmények „sajátosságai”, amelyek rendszerszintű problémákra vezethetők vissza. Ezekkel pedig láthatóan nem tud mit kezdeni az állam, magára hagyva így a leginkább kiszolgáltatottakat. Miután a mozsgói otthonban készült videó a napokban a szociális államtitkárhoz is eljutott, az addig a bejelentőt ostorozó Fülöp Attila nyomban lépett: két dolgozót kirúgatott, és azonnali vizsgálatot is elrendelt. A rendszerszintű megoldáshoz képest ez aligha elegendő.
Két éve a fogyatékkal élőket gondozó, akkor gödi Topháznak nevezett speciális gyermekotthonban az angol Mental Disability Advocacy Centre munkatársai is tragikus állapotokat találtak. Az itthoni és külföldi sajtót egyaránt bejáró jelentésük állításait kezdetben hevesen cáfolták az állami hivatalok, aztán vizsgálatot ígértek, miközben beperelték a civil szervezetet az engedély nélkül készített fotók miatt. Ombudsmani jelentés még az otthon borzalmas körülményeit a nyilvánosság előtt feltáró angol civil szervezet leleplező akciója előtt a Topházról is készült, amelyben leírták, hogy „az intézmény kifejezetten gazdátlan, elhanyagolt érzést kelt, a fertőzésmentes és higiénikus környezet csak részben biztosított”.
Gödön, az egykori Schäffer-kastélyból átalakított és a célra tökéletesen alkalmatlan épületben 1977-ben kezdett működni száz férőhelyen az értelmi fogyatékos, mozgás- és halmozottan sérült gyermekek ápolására hivatott gyermekotthon. Ahogy az évtizedek alatt nőttek a bentlakó gyerekek, úgy változott át az intézmény is, ahol ma már a felnőttek vannak többségben. Most a legfiatalabb lakó három-, a legidősebb pedig 53 éves. Tízen vannak, akik egész eddigi életüket ott élték le, és sokan olyanok is, akiknek több mint egy évtizede ez a lakóhelyük.
A gödi egykori Topház. Új kezekben
Reviczky Zsolt
2017 decemberében az állam egyetlen tollvonással megszabadult a Topháztól, amely 2018 júliusa óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működik. Igaz, a korábbi problémák ezzel még nem szűntek meg egy csapásra – a fürdők például még mindig borzalmas állapotban vannak –, de legalább már van, méghozzá nagyon nemes célja az új fenntartónak: nevezetesen, hogy a gondozottak élete is nagyon hasonlítson ahhoz, ahogy mi élünk – magyarázta kísérőnk, Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője.
Persze sokan élnek a Topházban olyanok, akiknek ez igen sajátosan értelmezhető cél. Emese például látszólag teljesen egészséges csecsemőként jött világra. Kétévesen még kétkerekű biciklivel tekerte körbe a Velencei-tavat, hatévesen lelkesen készült az iskolába. Most, 24 évesen a nap legnagyobb részét ágyban tölti: etetni, itatni, fürdetni és pelenkázni kell, mert súlyos genetikai rendellenesség, az úgynevezett Sanfilippo-szindróma következtében kezdett csaknem teljesen leépülni. S ahogy egyre rosszabbul lett, úgy vált mind nehezebbé az ellátása. Amikor már a bentlakásos iskolából is kirakták a 24 órás felügyeletre szoruló lányt, a családi kupaktanács összeült. „Megbeszéltük, hogy a hét egyik felét mi áldozzuk be, a másik felét ő, azaz négy napot otthon, három napot az intézetben tölt” – mesélte a súlyos döntésről az édesanyja a HVG-nek. Így került Emese a gödi bentlakásos otthonba, amelyről az édesanyának kezdetben azért nem voltak olyan rossz tapasztalatai, mint azt később hallani lehetett.
A már Gondviselés Házának nevezett intézmény csaknem kétszáz lakójának többsége már nem ilyen szerencsés, az ott élők felét ugyanis egyáltalán nem látogatják, és sokuk után még csak telefonon sem érdeklődnek. Ők azok, akik egyfelől az állapotuk, másfelől az elhagyatottságuk miatt különösen kiszolgáltatottak.
Bár az alapítás óta többször is átépítették az épületet, a legkevésbé sem lett alkalmas, különösen nem otthonos. A linóleummal borított lakószobák egy-egy hosszú folyosóról nyílnak, akárcsak egy kollégiumban, ám nagy különbség, hogy itt egyetlen ajtón sincs kilincs. Ez nem kegyetlenség: szükséges óvintézkedés, az ön- és közveszélyes lakók testi épségének megőrzéséhez. Ahogy az erkélyeket övező rács is – amely miatt kívülről inkább hasonlít börtönre a hely, semmint szociális intézményre. „Így biztonságos a terasz, ahová a gondozottak egyedül is kimehetnek, rácsok nélkül viszont erről szó sem lehetne” – mond példát a helyben felmerülő sajátos dilemmákra Morva Emília.
Reviczky Zsolt
Ugyanez áll a bukósisakra is. Elmondása szerint ő is szörnyülködve látta az egyik lakó fején a bukósisakot a nyári kánikulában. Míg később kiderült, hogy e nélkül a fiú – aki mindenbe beveri a fejét – állandó életveszélyben lenne, a gondozók pedig a sisak alá még pamut fejvédőt is varrtak a fiúnak, ami ugyancsak nem kegyetlenkedésre vall.
Ahogy a plafonról lógó légypapírok sem az érzéketlenségről árulkodnak a magatehetetlenül fekvő betegek ágyai felett, éppen ellenkezőleg. „Az első látogatáskor borzasztó volt látni, ahogy ellepték a legyek azokat a gyerekeket, akik állapotuk miatt nem tudták magukról elhessegetni őket, ez viszont gyors és hasznos megoldás a problémára” – magyarázza a kísérőnk.
Azzal viszont egyelőre nincs mit tenni, hogy Gödön kényszerűségből még mindig nagy helyen zárnak össze sok, különböző szükségletű és vérmérsékletű embert. Az otthon lakói közül csak néhányan járnak valóban iskolába – Budapestre és Vácra –, a többség számára a nap evéssel és játékkal telik, ezt a rutint pedig csak a fejlesztés töri meg. De ez nagyon messze van attól, amit valódi életnek lehet nevezni.
Így ez csak átmeneti állapot. A fenntartóváltással ugyanis szemléletváltás is érkezett Gödre. E szerint már nem a halálukig akarják megőrizni a lakókat. A cél, hogy képessé váljanak a valódihoz jobban hasonlító, emberhez méltó életre. Ehhez a 200 fős intézmény bezárásán keresztül vezet majd az út. A terv – és az uniós elvárás is – az, hogy miután erre a lakókat és a hozzátartozókat is felkészítették, fokozatosan „kitagolják” az intézményt kis létszámú, 10–12 fős lakóotthonokba. Ehhez már keresi a Máltai Szeretetszolgálat a megfelelő házakat, és kettő ilyen már a gödi intézmény telkén is működik. Ahol a kívülálló számára is szembetűnő, mennyivel más nyugodtabb, csendes, barátságosan berendezett kertes házból reggelente munkába indulni – például pelenkát pakolni a kertbe –, vagy éppen a saját szobában bámulni látszólag a semmibe.
PÁLMAI ERIKA
