Felemás eredményeket hoznak vagy visszhangtalanok a politikusi coming outok. A Fidesz nem teszi ugyan nyílt ellenséggé a melegeket, de kizárólag negatív értelemben beszél róluk.
Jóval toleránsabbak azok, akik ismernek LMBTQ-közösséghez tartozó embert, mint akik nem. Ezért lenne fontos, hogy minél több közszereplő bújjon elő, ám az ellenséges közeg ezt megnehezíti – mutat rá az ördögi körre Ungár Péternek, az LMP országgyűlési képviselőjének minapi coming outjával kapcsolatos kérésünkre az egyik melegmozgalom tagja. Erre rímelnek a Medián felmérései is, amelyekből az derül ki, hogy a magyarok fele nem szeretne meleg szomszédot; többen „csak” a feketéket, a cigányokat, az arabokat, a bőrfejűeket és a migránsokat utálják jobban.
Bár a közeg elutasító, melegjogok tekintetében Magyarország a közép-európai középmezőnybe tartozik: a regisztrált élettársi közösség lényegében csak a közös örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítésben való részvétel lehetőségével kevesebb, mint a házasság.
Budapesten virágzik a meleg szubkultúra, bárok, szaunák sora várja az érdeklődőket, kevés a nyílt atrocitás a melegekkel szemben, ami persze inkább az ő óvatosságuknak köszönhető. Míg Nyugat-Európában természetes, hogy két azonos nemű ember a nyílt utcán jelét adja együvé tartozásának, Magyarországon nem tanácsos két férfinak kézen fogva sétálnia.
Míg a nyugati Pride-ok élén gyakran konzervatív polgármesterek haladnak, Budapesten – bár a mainstream politika részéről szó sincs betiltásról – kordonok mögé szorítanák a Tarlós István szerint „visszataszító” felvonulást. De tény az is, hogy a Pride – főleg az első időkben – harsánysága felkészületlenül érte a magyar társadalmat. Sőt még a melegközösségen belül is megosztónak bizonyult.
Valószínűleg Orbán Viktor fogalmazta meg a legpontosabban, mit gondol a magyar társadalom zöme a melegekről. Amikor sajtótájékoztatón nekiszegezték a kérdést, azt mondta: hálás a magyar homoszexuálisoknak, hogy nem provokálnak, mert a „békés egyensúly” megbomlana, ha kihívóbb magatartást tanúsítanának, vagy az állam használna represszív eszközöket. Ami az utca nyelvén szólva azt a véleményt tükrözi, hogy „csinálják, de csak a négy fal között”.
Nem csak a politika, a klasszikus bulvárlapok is inkább kerülik a témát, a műfaj egyik legismertebb alakja szerint azért, mert nincs hozadéka. „A kocsmában megy a buzizás, de nem ugrik meg a példányszám egy-egy coming outtól.” Ezt bizonyítja az is, hogy Ungár Klára – a most „előbújt” Ungár Péter nagynénje – már 2001-ben írt nemi identitásáról, ám alig keltett visszhangot, és csak egy 2005-ös tévés szereplés után lett téma a saját neméhez vonzódása.
Idehaza a művészvilágban is ritkák az előbújások. Varnus Xavér orgonaművész azonban ezt már 1998-ban megtette, amikor a HVG Portré rovatában azt mondta, hogy azért nem titkolja a másságát, mert ha maga beszél róla, legalább elejét veszi a pletykáknak. Az ezredforduló óta többen utalgattak Alföldi Róbert nemi irányultságára, nemcsak szélsőséges portálokon, hanem a Parlamentben is – elég, ha a jobbikos Novák Előd „robertázására” emlékszünk –, ám a rendező, színész csak 2014-ben látta elérkezni az időt, hogy nyíltan is beszéljen a melegségéről. Csakhogy a coming out „letudása után” a magyar közszereplők nem veszik ki a részüket a társadalom „érzékenyítéséből”. Ez alól talán csak az első előbújók egyike, Nádasdy Ádám költő, egyetemi tanár a kivétel.
A magyar politika sokáig igyekezett a szőnyeg alá söpörni a témát. Kövér László tíz percig ordított Szájer Józseffel, amikor az akkor még liberális Fideszben felvetette, kezdeményezzék, hogy azonos legyen a beleegyezési korhatár a hetero- és homoszexuális kapcsolatok esetében – emlékezett vissza Ungár Klára. (Az Alkotmánybíróság egyébként később így döntött.)
S a homoszexuálisokkal szemben a legtöbb megértést tanúsító, számos, a Pride-ot megnyitó politikust delegáló SZDSZ-re sem úgy emlékezett nyilatkozataiban Ungár Klára, mint akik feltétlenül mögötte álltak volna a coming outja után. A liberális párt egyik vezetőjétől, Kuncze Gábortól származik az a cinikus homofób mondat, amit az 1994-es kampányban arra a kérdésre válaszolt, hogy házasodhatnak-e majd a melegek: „velem biztosan nem”.
2005-ben már a melegházasságról sürgetett vita kapcsán kapta meg a párt Semjén Zsolttól, hogy „az szavazzon a liberálisokra, aki szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze” – ami azért is különösen aljas és kártékony kijelentés volt, mert a pedofíliával hozta összefüggésbe a melegséget, nem is beszélve az antiszemita felhangról.
| Leomlott falak |
A német Bundesligában még mindig a labdarúgó karrierjének a végét jelentené, ha bevallaná, hogy a saját neméhez vonzódik. Így nem csoda, hogy – hiába a pletykák arról, hányan lehetnek érintettek – a Bayern Münchenben is megfordult Thomas Hitzlsperger is csak a visszavonulása után jelentette be, hogy a férfiakat kedveli. A politikában viszont ez nem probléma, a jeget első ismert személyiségként Klaus Wowereit berlini polgármester törte meg, aki 2001-ben közölte, hogy meleg. Az sem keltett politikai hullámokat, amikor röviddel később a kereszénydemokrata CDU hamburgi polgármesteréről, Ole von Beustról derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik. Amikor viszont az egyebek mellett erkölcsi megújulást hirdető kereszténydemokrata Helmut Kohl 1998-ig működő koalíciós kormányában a szabaddemokraták (FDP) magas beosztású tagjaként kisebb szerepet vállalt Guido Westerwelle, ő még eltitkolta a szexuális irányultságát. Csak 2004-ben állt elő vele, hogy aztán 2009–2013 között külügyminiszterként több olyan országban megforduljon, ahol a homoszexualitás nem elfogadott, vagy egyenesen büntetik. Az európai kormányfők közül először a leszbikus izlandi Jóhanna Sigurdardóttir vállalta a másságát, őt a belga Elio Di Rupo követte. 2013-ban a luxemburgi Xavier Bettel csatlakozott hozzájuk. A róla kialakult konzervatív katolikus ország képére rácáfolva Írországban nemcsak az abortuszt és az egyneműek házasságát engedélyezték, de 2017-ben a nyíltan meleg – és félig indiai származású – Leo Varadkar vezetésével nyerte meg a választást a jobbközép Fine Gael. Az EU keleti részén sem mindenütt tabu már melegnek lenni politikusként: Szerbiában a leszbikus Anna Brnabic a miniszterelnök, Lengyelországban pedig a balliberális Wiosna pártot megalapító Robert Biedronnak lehet, hogy többet árt, hogy ateista, mint hogy homoszexuális. Nagy-Britanniában az agresszív bulvársajtó előszeretettel turkál a politikusok magánéletében, s azt is ott írták meg, hogy Peter Mandelson – Tony Blair munkáspárti vezér harmadikutas ideológiájának atyja – a saját neméhez vonzódik. Gyakoriak az olyan történetek, amelyek fiatalkori, egyetemi kilengésként pletykálják később heteroszexuális kapcsolatban élő politikusok homoszexuális kalandjait, ahogy tették a konzervatív Michael Portillóval is, aki később ezt nem is tagadta. Az USA-ban a szenátusban és a képviselőházban is szolgált, illetve szolgál vállaltan meleg politikus, ám elnök még nem volt – bár az agglegény James Buchananről (1857–1861) a történészek nem tudják eldönteni, hogy aszexuális vagy meleg volt. A 2020-as elnökjelöltségre pályázó demokraták között viszont ott van a másságát négy éve vállaló Pete Buttigieg, az Indiana állambeli South Bend polgármestere, aki gyakorló episzkopális, sűrűn idézi a Bibliát, és a férjével tavaly egyházi esküvőt is tartott. |
Szetey Gábor volt az első kormánytag, aki a 2007-es Pride-on felvállalta a melegségét, és akinek a támogatására kivonult Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és felesége, valamint több kormánytag is. Ám a súlyos atrocitásoktól a rendőrség mégsem tudta megvédeni a Pride résztvevőit (ahogy a következő évben sem). A regisztrált párkapcsolatot is hosszú alkotmányjogi bénázás után végül csak a Bajnai-kormánynak sikerült bevezetnie 2009-ben. (Bajnai támogatását maga mögött tudva bújt elő Sebián-Petrovszki László szakállamtitkár – ma DK-s pártigazgató –, amikor vagyonnyilatkozatában feltüntette, hogy a Bery néven ismert énekessel élettársi kapcsolatban él.)
Visszafelé sült el Szetey feltárulkozása: a Medián akkori mérése szerint csaknem háromszor annyi embernek romlott a véleménye róla a vallomását követően, mint akinek javult. Ráadásul tovább növelte a társadalom polarizációját: egyaránt nőtt azoknak a száma, akik korlátozták, és azoké, akik bővítették volna a homoszexuálisok jogait. Érdekes, hogy a felmérésekből kiderül: a melegekhez való hozzáállásban a végzettség és az életkor a döntő, nem a pártpreferenciák.
Nyilván ez is befolyásolja a Fidesz ambivalens hozzáállását a témához, és az is, hogy vezetőik között is akadnak homoszexuálisok, különösen a középgenerációs szakpolitikusok között, akiknek pártbéli karrierjét alaposan hátrébb is veti nemi irányultságuk. A nyílt provokációt meghagyják a „szövetségeseiknek”, korábban a Jobbiknak, most a Mi Hazánk Mozgalomnak.
A Fidesz nem szűkítette a melegek jogait, ám a házasság fogalmát kizárólag férfi és nő viszonyára korlátozó értelmezést az alkotmányba bebetonozva hosszú időre elvágta a jogkiterjesztés lehetőségét. A melegek nem váltak ugyan céltáblává, de riasztó jel lehet, hogy a kormánypárt nem habozik politikai fegyvert kovácsolni azzal, hogy ellenfeleit homoszexuális hírbe hozza. Így volt ez Vona Gábor esetében. A témát ugyan a kormánypárti szennysajtó vitte, olyan „forrásokkal”, mint Terry Black, de Orbán is beszállt, amikor Vonának azt válaszolta egy kérdésre, hogy „nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni”. Vona egyébként sorra nyerte a pereket a kormánymédiával szemben. Gulyás Márton melegtárs-kereső oldalának a képei is a kormányközeli Ripost oldalára kerültek fel az egyik politikai akciója után.
A melegek társadalmi elfogadottságát az is nehezíti, hogy a kormányzati kommunikáció az előítéletek oldása helyett inkább összekacsint a homofób többséggel. A kormánypárti politikusok és megmondóemberek úgy emlegetik a toleranciájukat, hogy közben nem titkolják lenézésüket, sokszor undorukat, s azt, hogy a melegek attitűdje szerintük ellentétes a tradicionális értékekkel. Kerényi Imre két ízben is durván beszólt, amikor a művészvilágot szerinte behálózó „buzilobbiról” értekezett, és amikor Alföldi távozását úgy kommentálta, hogy „legalább nem a buzikról fog szólni a Nemzeti”. A melegközösség coming outokkal reagált a támadásokra. Kulka János Kerényi szavai után beszélt a melegségéről.
Orbán 2015-ös mondatai után szakadt el a cérna Ungár Kláránál is, aki úgy akarta leleplezni a Fidesz álszentségét, hogy Szájer Józsefről és Kocsis Mátéról azt állította, ők is melegek. Ez a lépés még a melegközösségen belül sem aratott osztatlan sikert. Miután Kocsis beperelte Ungárt, a bíróság kimondta, hogy valótlanul állította ugyan róla, hogy homoszexuális, de az állítás önmagában nem jelenti a jó hírnév megsértését.
Lakner Zoltán politológus, Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa is előbújt nemrégiben, ám a Momentum volt az első, amelynek tagjai 2017-ben már nem magánemberekként, hanem politikai közösségként mentek ki a Pride-ra. Bár Ungár Péter minapi bejelentése után a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP hitet tett a jogkiterjesztés mellett, pártvezetőkkel beszélgetve az derült ki számunkra, hogy ha nem is tartják tragédiának egy-egy politikus coming outját, úgy vélik: a téma a jelenlegi politikai klímában „többet visz, mint hoz”.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
