Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Ha kérdezték, azt mondta, a mosolygás a hosszú élet titka.
Meghalt 112 évesen a japán Vatanabe Csitecu, a legidősebb férfi a világon, aki február közepén kapta meg a Guinness-rekordok igazolását.
A szervezet és a temetkezési vállalat, aki a búcsúztatását intézi, kedden erősítette meg, hogy Vatanabe vasárnap hunyt el. Halála okát nem közölték.
A férfi néhány nappal halála előtt már nem evett, lázas volt és nehezen lélegzett – írta a családra hivatkozva a Mainicsi országos japán napilap.
Vatanabénak öt gyereke, 12 unokája, 16 dédunokája és egy ükunokája született a lap szerint.
A férfi 1907-ben született, 18 éven át Tajvanon dolgozott. Miután hazatért Niigata prefektúrába, nyugdíjas koráig a tartomány alkalmazottja volt.
Birtokán gyümölcsöt és zöldséget termesztett, szerette a habos fánkot és a bonszajt. Ha kérdezték, azt mondta, a mosolygás a hosszú élet titka. A japán Guinness részvétét fejezte ki a családnak.
A legidősebb ember egy 117 éves nő, aki szintén Japánban élő Tanaka Kane.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.