A járvány sem vetett véget az egyik legkedvesebb hálaadási történetnek

Wanda Dench férje idén halt meg koronavírus-fertőzésben, ezért különösen fontos volt számára, hogy Jamal Hinton idén is meglátogassa.

  • hvg.hu hvg.hu
A járvány sem vetett véget az egyik legkedvesebb hálaadási történetnek

Az arizonai Phoenixben élő Jamal Hinton 2016-ban üzenetet kapott egy ismeretlentől, aki meghívta őt hálaadási vacsorára.

A BBC beszámolója szerint az akkor 17 éves fiú visszakérdezett, hogy ki a rejtélyes invitáló, és azt a választ kapta, hogy a nagymamája. Hinton gyanút fogott, ezért képet kért a feladótól és elküldte a sajátját is.

Ekkor derült ki, hogy tévedésről van szó. Mivel azonban az üzenet feladója, Wanda Dench állni akarta a szavát, fenntartotta a meghívást. A fiúnak nem volt kivel ünnepelnie akkor, ezért elutazott az arizonai Mesába, hogy együtt vacsorázzanak.

Az ünnep olyan jól sikerült, hogy azóta, azaz már öt éve együtt töltik a hálaadási vacsorát.

Az idei meghívás azért is volt különösen fontos Wanda Dench számára, mert most ő is egyedül tölti a hálaadást, mivel a férje nemrég halt meg koronavírus-fertőzésben.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.