Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A színész-énekes nem bírta már a semmitevést és némi bevétel is jól jön a majd az egyéves kényszerpihenő után.
„Lángost fogok kiszállítani, már csütörtökön kezdek. Törökbálinton most nyílt egy lángosozó, ahová futárt kerestek. Mondtam a hölgynek, hogy nem kell tovább keresniük, itt áll előttük a megfelelő ember, hiszen ráérek, boldogan elvállalom a feladatot. Először nem akarták elhinni, sőt úgy érezték, ez megalázó lenne számomra, pedig egyáltalán nem. A környék legjobb kiszállítója leszek” – mondta a Ripostnak Gergely Róbert.
„Először furcsa érzés volt, de aztán láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Nemrég nyitottunk, így jeleztem, hogy nem tudunk annyit fizetni, amennyihez művészemberként szokott, de egyáltalán nem érdekelte. Komolyan már az megérte volna, hogy megismerhettem a művész urat, de a közös munka is nagyon érdekes lesz” – mondta a lángosozó tulajdonosa, aki ennél nagyobb reklámot valószínűleg nem is kaphatott volna a vállalkozásának.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.