szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A koronavírus a cseroki identitás, kultúra fennmaradását is fenyegeti, mert mindössze kétezren beszélik folyékonyan a cseroki nyelvet.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Az Oklahoma északkeleti részén élő cseroki indián nemzet a CNN riportja szerint 141 ezer főt számlál, ám ebből körülbelül mindössze kétezer ember beszéli még anyanyelvi szinten a cserokik nyelvét. Mivel a koronavírus ezt a kisebbséget sem kímélte, január 8-ig több mint 11 ezer 800 cseroki indián fertőződött meg, és 66-an közülük meg is haltak a betegségben. Ebből a 66 emberből körülbelül 30-an beszélték a törzs nyelvét.

Épp ezért a cseroki nemzet szuverén kormányzata azon van, hogy az indiánok az egészségügyi dolgozókkal egy ütemben kaphassák meg a Covid–19 elleni védőoltást, hogy a kultúrát, az identitást őrző nyelvük fennmaradhasson. „Mikor elveszítesz valakit, aki folyékonyan beszéli az anyanyelvet, egy olyan törzsből, amelynek csupán 2000 ilyen tagja maradt, akkor elvesztettél valamit, ami nemcsak, hogy pótolhatatlan, mint minden egyes emberi élet, de egyben nemzeti kincs is" – indokolta a CNN-nek Chuck Hoskin Jr., a cserokik vezetője.

December 14-én érkezett meg az első vakcinaszállítmány a cserokikhoz, 975 dózist kaptak ekkor. Először az egészségügyben dolgozók oltását kezdték meg az oklahomai Tahlequah-ban. Három nappal később már a cseroki nyelvet beszélőket kezdték beoltani. A cél az, hogy ennek a hétnek a végéig ezer, cseroki nyelvet beszélő érintett megkapja a vakcinát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ingyen megnézhető egy Oscar-jelölésre esélyes magyar kisfilm

Ingyen megnézhető egy Oscar-jelölésre esélyes magyar kisfilm

Fényes nappal késeltek meg egy férfit Budapesten

Fényes nappal késeltek meg egy férfit Budapesten

Feltörték a Burger King magyar Instagram-fiókját

Feltörték a Burger King magyar Instagram-fiókját