Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nyolcvanéves korában meghalt Arturo Di Modica, a New York-i tőzsde közelében álló „Támadó bika” szobor alkotója. Az alkotás figyelemre méltó pályát futott be, először engedély nélkül állították fel.
A híres bronzbikát először 1989-ben – engedély nélkül – állították fel, és azt volt hivatott jelképezni, hogy az amerikai gazdaság nagyon hamar kilábalt az 1987-es gazdasági válságból. A rendőrök gyorsan el is vitték a 3200 kilogrammos szobrot, ám akkora volt a közfelháborodás, hogy a hatóságok hamar engedélyezték a szobor köztéri elhelyezését.
Modica, aki szicíliai otthonában halt meg a rák ellen vívott több éves harc után, 2017-ben tiltakozott amiatt, hogy a bika előtt állítsák fel a női egyenjogúság jelképének szánt „Bátor lány” szobrot. A művész szerint ugyanis a bika közelségétől megváltozik mindkét alkotás értelme. A tiltakozás hatására a lányszobrot arrébb helyezték.
Di Modicának több szobra áll New Yorkban, egyebek mellett a Lincolc Centerben látható a szobrász által alkotott bronz ló is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.