Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A színésznő komolyan küzdött azért, hogy valóságos képet nyújtson róla az Easttowni rejtélyek című sikersorozat.
Az Easttowni rejtélyek című sorozat rendezője felajánlotta a főszereplő Kate Winsletnek, hogy „megkozmetikázzák” kicsit a lógó hasát az egyik szexjelenetben, de a színésznő határozottan visszautasította a lehetőséget. „Ne merészeld” – mondta Winslet Craig Zobelnek.
Kate Winslet kétszer visszadobta a sorozat promóciós plakátját is, mert úgy érezte, hogy túl sokat változtattak a vonásain. „Srácok, tudom, hány ráncom van a szemem körül, legyetek szívesek, tegyétek vissza mindet” – idézte fel a vitájukat a 45 éves színésznő a New York Timesnak. Szerinte a nézők azért is kapcsolódnak a karakteréhez, mert nyilvánvalóan nem filterezik, az arca és a teste is megfelel a korának és az életének. Márpedig ez nagyon sok filmből hiányzik.
Kate Winslet egy korábbi interjúban beszélt arról is, hogy nagyon fiatal kora óta szembesült a súlyát érintő rosszindulatú kijelentésekkel, és a húszas éveiben sokszor szólították fel arra, hogy kommentálja a saját fizikai megjelenését. Már-már nevetséges, mennyire sokkoló, mennyire kritikus és egyenesen kegyetlen volt vele a bulvársajtó – mondta.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.