szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?

Unortodox – első látásra talán ezzel a jelzővel lehet illetni azt a mestertervet, amellyel Richard Williams világverő bajnokokat nevelt a lányaiból. Serena Williams most hosszú kihagyás után 40 évesen visszatér Wimbledonba, ahol két évtizeddel ezelőtt nyerte meg először a tenisztornát. Ebből az alkalomból – és a Richard király című film apropóján – visszatekintünk az ide vezető, göröngyös és lenyűgöző útra.

Hihetetlen, amit csinálnak

– lelkendezik az egyik elit teniszklubban az egyik teniszszakember, miután látta, mire képes két tizenéves kislány a pályán. Richard Williams háromszor visszakérdez, udvarias mégis határozott hangon. Mit ért pontosan az alatt, hogy hihetetlen? Alapjáraton a Willams testvérek tehetségének szólhatna a jelző, de Venus és Serena apja, ahogyan a róla készült, a főszereplő Will Smith-nek Oscar-díjat hozó filmből is kiderül, nem tudja és nem is akarja figyelmen kívül hagyni, hogy a jelző valójában a lányok bőrszínének szól.

Az a hihetetlen, hogy fekete lányokként törtek be az elit fehér sportnak számító teniszbe. Mit betörtek?! Átírták mindazt, amit a női teniszről gondoltunk. De a Richard király nem Richard Williams lányainak az uralkodásáról szól, hanem az oda vezető családi mestertervről és a közegről, amely szinte minden irányból azt sugallta, sőt kinyilatkoztatta, hogy Williamséknek nincs helyük ott. Richard Williams terveit azonban semmi sem írhatta felül.

Abból az alkalomból, hogy Serena Williams hosszú kihagyás után 40 évesen – húsz évvel az után, hogy először emelte magasba itt a győztesnek járó trófeát – visszatér Wimbledonba, ahol a világelső 21 éves Iga Swiatek annyira megilletődött, amikor találkozott vele, hogy köszönni is alig mert, és persze a nagyszerű Richard király apropóján is érdemes visszatekinteni, hogyan lett belőle a tenisz legendája. A Williams család története ugyanis legalább annyira hihetetlen, mint az, amit a Williams nővérek elértek.

A Williams nővérek világuralma tényleg egy tervből indult ki, és persze lehet hangoztatni, hogy csak akarni kell, és bármit elér az ember, valójában – bármennyire megszállott volt is – maga Richard Williams sem tudhatta, hogy tényleg sikerülni fog-e. Ma már a legenda része, hogy Williams valamikor a nyolcvanas években ült a tévé előtt, és látta, ahogy az egyik torna győztesének egy 40 ezer dolláros csekket nyújtanak át pénzdíjként. Williams fejében összeállt a matek – „ez pokolian sok pénz négynapi munkáért” –, és közölte a feleségével, hogy lesz még két gyerekük, teniszbajnokok lesznek és meggazdagodnak. Vagyis Venus és Serena Williams még meg sem született, amikor az apjuk már tudta, hogy egymás után fogják a levegőbe emelni a trófeákat. Richard Williams módszeres álmodozó, így rögtön papírra vetette a mestertervet, 78 oldalon keresztül vázolta fel a lányai útját a csúcsra.

Richard Williams tehetséggondozói módszere attól lesz lenyűgöző, hogy nemcsak a sportsikerek felé vezető úton indította el a lányait, hanem az önbecsülés útján is – ami fekete lányoknak az amerikai társadalomban még ma is meredek akadály, nem, hogy negyven évvel ezelőtt. Ezért is emlékeztette őket minden adandó alkalommal, hogy az egész világon a legveszélyesebb teremtény egy nő, aki tudja, hogy kell gondolkodni. És nem félt terhet rakni rájuk. Venus Williamsnek például az egyik meccse előtt azt mondta:

a világon minden kicsi fekete lányt képviselni fogsz.

A terv része pedig nemcsak a tenisz volt, hanem egy teljes élet, sőt a lányok nem is teniszezhettek, ha nem kaptak csupa jelest az iskolában. A film egyik legmegrázóbb jelenete, amikor a szomszéd feljelentésére a gyerekvédelem kiszáll Williamsék házához, hogy kivizsgálja a vádat, miszerint a szülők gyanúsan keményen, már a bántalmazás határán bánnak a lányaikkal. Richard Williams itt egy nagymonológot ad elő arról, hogy az életben az esélyért is meg kell dolgozni. És olyan meggyőződéssel mondja, hogy az ő házukban leendő ügyvédek, orvosok és teniszsztárok élnek, hogy a gyerekvédelmisnek is elkerekedik a szeme.

A Williams gyerekek védelmének része volt, hogy a legjobbak legyenek – a világ viszont Richard Williams egész nevelési projektjére rasszizmussal súlyosbított hitetlenkedéssel reagál. Williams módszere viszont nemcsak azért működött, mert jöttek az eredmények, hanem azért is, mert a nővérek sugározták magukból a magabiztosságot, amelyet az apjuk ültetett el beléjük.

„A tervem egyszerű volt: juttassak el két gyereket a gettóból egy fehérek által dominált sportág csúcsára. Meg lehet csinálni? Azt reméltem, igen. Valójában több volt ez, mint remény. Biztos voltam benne” – írja Richard Willams a memoárjában (Black and White: The Way I See It). Williams persze nem riadt meg attól, hogy közben magára is irányítsa a reflektorfényt, a nővérek meccsein rendszerint kis táblákat emelt a magasba a lelátón „Megmondtam” és „Isten hozta a Willams-show-ban” feliratokkal.

ROBERT SULLIVAN / AFP

Serena és Venus Williams apjában, Richard Williamsben egyszerre volt meg a hős és az esendő ember, ezért is olyan izgalmas és feszültséggel teli mindaz, amit ez a család felépített. A film egyértelművé teszi, hogy a Williams nővérek sikere családi vállalkozás volt, a családi háttér volt az, amelyik megteremtette az esélyt a nagyságra. És nem csinál titkot sem abból, hogy ezt az esélyt a tenisz világa nem adta volna meg a lányoknak, amiben nem kis szerepe volt a rasszizmusnak.

A bajnoknevelésnek különböző módszerei vannak – az idei pekingi téli olimpián például láttuk, hogy a műkorcsolyázók mekkora árat fizethetnek a győzelemért –, a Williams-módszernek viszont volt egy kifejezetten óvó, védő eleme. Richard Williams eltökélt volt nemcsak abban, hogy bajnokot nevel a lányaiból, hanem abban is, hogy megvédi a gyerekkorukat, és abban is, hogy felkészíti őket arra, ami a fehér teniszezők világában várni fog rájuk – és közben nem felejti el erősíteni bennük azt, hogy büszkék legyenek a feketeségükre, a gyökereikre, a történeteikre.

Richard Wiliams 2001-ben Indian Wellsben
JOHN G. MABANGLO / AFP

A történetekhez pedig hozzátartozik a hírhedt Compton, ahol Richard Williams mindent megtett, hogy a lányai még véletlenül se keveredjenek balhéba az utcán. A filmbeli sztoriból azonban kimaradt az a szál, hogy az apa szándékosan költöztette ide a családját a békés és unalmas kaliforniai Long Beach-ről – a felesége tiltakozása ellenére –, mert meg volt győződve arról, hogy a kemény környék mozgósítja majd a lányaiban a harcos mentalitást. Richard Williams a memoárjában is vall erről. „Azért választottam Comptont, mert meggyőződésem volt, hogy a legnagyobb bajnokok a gettóból jöttek. Tanulmányoztam az olyan bajnokok sportsikereit, mint Muhammad Ali és az olyan nagy gondolkodókét, mint Malcolm X. Láttam, hogy honnan jöttek.” Egy másik interjúban azt mondta: „Nem volt a világon keményebb hely Comptonnál. A gettó keménnyé, vagánnyá, erőssé tesz. Ezért mentem velük Comptonba.”

A filmben szintén nem szerepel Richard Williams másik pedagógiai/tréneri újítása: a realista, jövőbe látó apa iskolásokat bérelt fel, hogy a teniszpályák körül bosszantsák és lehurrogják a lányokat, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a gúnyolódások megkeményítik őket. Erre a páncélra szükségük is volt, a teniszpályák rejtett vagy éppen nyilvánvaló rasszizmusa így is sebeket ejtett a nővéreken. A 2001-es Indian Wells-i torna például nehezen letörölhető foltot ejtett a sportágon. A verseny elődöntőjét hatalmas várakozás előzte meg, mert a két Williams nővér egymás ellen játszott volna. Venus Williamsnek azonban az utolsó pillanatban egy térdsérülés miatt le kellett mondania a meccset.

A nézők rögtön előálltak az elmélettel, miszerint Richard Williams megbundázta a lányai meccsét, a dühük célpontja pedig a döntőbe jutó, akkor 19 éves Serena Williams lett, akit kifütyültek, a nézői etikettet áthágva minden kettős hibája után ujjongtak. A mérkőzés közvetítői szerint rossz volt nézni is. Amikor Richard Williams is megjelent a lelátón a sérült Venusszal, beindult a niggerezés is. Az apa akkor azt nyilatkozta, hogy halálos fenyegetést is kaptak. A Williams nővérek 14 éven át bojkottálták a tornát. Serena Williams 2015-ben döntött úgy, hogy visszamegy Indian Wellsbe. Így fogadták:

A rasszizmust már csak azért sem lehet megkerülni, amikor a Williams nővérek életét és munkásságát nézzük, mert az nemcsak a külvilágból tör rájuk, hanem egyfajta transzgenerációs traumaként is. Egy olyan ember esetében, mint Richard Williams, aki a negyvenes-ötvenes években nőtt fel Louisianában, ez történelmi szükségszerűség volt. Richard Williams a memoárjában ír arról, hogy gyerekként a szeme láttára lincselték meg az egyik barátját, egy másikat pedig elütött egy fehér nő, de a halála nem érdekelte a rendőrséget. „Ez volt az élet. Nagyon sokszor közel voltam ahhoz, hogy engem is meggyilkoljanak” – írta.

Richard Williams a memoárjában azt írta, a kezdetektől fogva tudta, hogy kudarcot vallott, ha az emberek később azzal mennek oda hozzá, hogy a lányai nagyszerű teniszezők. A siker az lenne, ha azt mondanák,

a lányai nagyszerű emberek.

A 41 éves Venus és a 40 éves Serena még mindig játszik, több mint két évtizede a pályán vannak, és ebben a hosszú pályafutásban a teniszkommentátor Jon Wertheim szerint ott van az a biztos alap, amelyet az apjuktól kaptak – legyen szó technikáról vagy mentális képességekről.

Wertheim, aki a Williams nővérek menetelésének az első éveiről könyvet is írt, úgy véli, az, hogy a tenisz ma már nagyon másképp néz ki, sok szempontból sokkal jobb közeg lett, mint volt, és ebben a Williams családnak nagy szerepe volt. Vagyis Richard Williams ma már biztosan kimondhatja: a mesterterve sikerült.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!