Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szerették volna, ha az Everest is benne lett volna a könyvben, de nem így – írta Legindi Tímea a Facebookon.
Saját igényként és sokak biztatására merült fel Suhajda Szilárdban és feleségében, Legindi Tímeában egy könyv megírásának a gondolata, részben azért, mert a hegymászó írásait, naplóbejegyzéseit sokan követték a közösségi médiában. Most szintén a közösségi médiában jelentette be Legindi Tímea, hogy a könyv a „nem is annyira távoli jövőben” meg fog születni.
„Szilárd már tevékenyen nem fog tudni részt venni az általa már elkezdett könyv befejezésében, de mivel minden szellemi termékének örökösei mi vagyunk Somával, ezért feladatomnak érzem azt, hogy én ezt megtegyem” – írta a hegymászó özvegye, megjegyezve, annak idején úgy gondolták, egy ilyen könyv akkor lesz kerek egész, ha az Everest is szerepel a történetben. „Szerepel, de nem így…” – tette hozzá Legindi Tímea, aki egy minden értelemben „szilárdos” könyvet szeretne létrehozni, amely „hűen tükrözi az ő csodálatos személyiségét.”
Suhajda Szilárd május 21-én, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül indult el, hogy megmássza a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet. Három nappal később eltűnt, egy másik expedíció serpája 8780 méteren látta utoljára. A magyar hegymászó akkor még életben volt, a serpa azonban nem tudott rajta segíteni. Május 26-tól napokon keresztül keresték a hegyen, de csak a felszerelését találták meg. Családja később leállíttatta a keresését, majd úgy döntöttek, akkor sem hozatják le a hegyről, ha rátalálnak.
Így búcsúztatták Suhajda Szilárdot Budapesten - videó
A szervezők azt kérték, ne feketében érkezzenek a résztvevők.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.