Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A fürdő felújítása közben komoly statikai problémákat találtak a szakemberek.
Júniusban indult el a felújítása, és bár nem így tervezték, de idén már nem nyithat ki a Dandár Gyógyfürdő – írta meg a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tájékoztatása alapján az Index. A cikk szerint ennek oka, hogy komoly statikai problémákat találtak a munkálatok során, s az ezeket alaposabban feltáró vizsgálatok eredménye szeptemberben várható.
A BGYH eredetileg idén tavaszra tervezte a több mint 100 millió forintos felújítás megkezdését. Az eredeti elképzelések szerint a munkálatok érintették volna a földszinten található medencék előtti területeket – a zuhanyzókat, a mellékhelyiségeket, a szaunát és a pihenőteret –, a burkolat rekonstrukciója mellett helyreállították volna az ott található gépészeti szerkezeteket, új vízszigetelést készítettek volna, és a födém megerősítésére készültek.
A munkálatokat végül csúszással, június 14-én kezdték meg. Az újranyitás tervezett időpontja akkor augusztus vége, szeptember eleje volt.
A statikai problémákat a szakemberek előzetesen nem tudták megvizsgálni, csak a födémszerkezet megnyitása után. „Az épülettel egykorú szerkezet teljes feltárását a szakértők megkezdték, jelenleg is zajlik. Ennek eredménye szeptemberben lesz látható, és ez alapján lehet majd meghatározni, pontosan milyen többletfeladatokkal kell számolnunk. A fürdő felújítása ezért hosszabb időt vesz igénybe, újranyitása ebben az évben nem várható” – derül ki a fürdő honlapjáról.
Legutóbb tíz éve, 2014-ben volt jelentősebb átalakítás a Dandárban, akkor két új kültéri medencével és szaunával bővült a gyógyfürdő. Hosszabb távú vagy akár végleges bezárása nagy érvágás lenne a fővárosiaknak, hiszen ez volt az egyik utolsó olyan gyógyfürdő, amely még megfizethető áron volt látogatható – jegyezte meg az Index.
A Dandár történetéről a Kerületmustra sorozatunkban is írtunk:
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.