A csernobili atomkatasztrófa helyszínének közelében élő kutyák mutáción mentek át, és új „szupererőre” tettek szert: immunisak a sugárzással, a nehézfémekkel és a szennyezéssel szemben. Kutatók a csernobili lezárt zónában élő 116 kóbor kutyától vettek vérmintát, és két olyan populációt találtak, amely genetikailag különbözött a környék többi kutyájától. Ez arra utal szerintük, hogy az állatok alkalmazkodtak ahhoz, hogy ellenálljanak a mérgező környezetnek való hosszú távú kitettségnek, és ez megmagyarázza, hogy miért tudtak továbbra is boldogulni a mostoha körülmények között.

1986. április 26-án a csernobili atomerőműben bekövetkezett robbanás és tűz következtében radioaktív szennyeződés került a légkörbe. Harminc dolgozó vesztette életét, a sugárfertőzés hosszú távú halálos áldozatainak száma pedig a becslések szerint több ezerre tehető.

A mai napig Csernobilban élő kutyafalkák azoknak az állatoknak a leszármazottjai, amelyeket a családok hagytak hátra a robbanás utáni kaotikus evakuálás során. A szovjet katonák megpróbálták ugyan lelőni őket, hogy ezzel is megakadályozzák a sugárzás terjedését, de a kutyák túléltek, mint ahogyan életben maradtak a rendkívül toxikus környezetben is.

A kutyák DNS-ét vizsgálva arra jutottak, hogy az állatok szennyezett környezete genetikai mutációkat hozott létre, amelyek generációról generációra öröklődtek, és végső soron alkalmazkodásukat elősegítették a zord körülményekhez.

A kutatók szerint, ha sikerül kideríteni, hogy a kutyák hogyan fejlesztették ki genetikai szuperképességüket, az segíthet jobban megérteni azt is, hogy milyen egészségügyi hatásai vannak egy erősen mérgező, többszörös környezeti ártalmakkal terhelt környezetnek, nemcsak a kutyák, hanem az emberek esetében is.

A tudósok szerint még időbe telik, hogy felmérjék, hogyan változtatta meg az állatok genomját – sőt esetleg fel is gyorsította az evolúciót – az évtizedekig tartó sugárterhelés.