Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A lap karikaturistája, a Pulitzer-díjas Ann Telnaes az eset miatt fel is mondott, szerinte ilyen még nem történt a karrierje során. Bezos az Amazon mellett a Washington Post tulajdonosa is.
A 2008 óta a Washington Post alkalmazásában álló szerző által közzétett karikatúrán az látható, hogy az Amazon (és a Post) tulajdonosa, Jeff Bezos Mark Zuckerberggel, a Facebook alapítójával, Patrick Soon-Shionggal, az LA Times tulajdonosával együtt egy zsák pénzt ajánl fel féltérdre ereszkedve egy Donald Trump-szobornak, míg mellettük Mickey egér (a Disneyre utalva) hasra borul az új elnök előtt.
A Substacken közzétett rövid nyilatkozatában (amely mellé a rajz egy vázlatát is csatolta) Telnaes azt írta: a lap döntése mindent megváltoztat, és veszélyezteti a szabad sajtót.
David Shipley, a The Post vélemény rovatának szerkesztője nyilatkozatában kijelentette, hogy tiszteli Telnaest és mindazt, amit a The Postnak adott, „de nem ért egyet az események értelmezésével”.
“Nem minden szerkesztői ítélet egy rosszindulatú erő tükröződése” – fogalmazott Shipley. „Döntésemet az vezérelte, hogy egy hasonló témában épp nemrég jelentettünk meg egy rajzot, egy szatírát pedig már beütemeztünk. Az egyetlen elfogultság az ismétlés ellen volt” – mondta a rovatvezető, arra azonban már nem tért ki, hogy a távolabbi jövőben miért nem kívánták leközölni a rajzot.
Shipley azt is hozzátette, hogy telefonon beszélt a rajzolóval, és megpróbálta maradásra bírni, valamint hogy hétfőn újra megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, miután hétvégén mindenki átgondolta a dolgot. Telnaes nem válaszolt az amerikai sajtó ezt firtató kérdéseire.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.