„Az embereknek játszunk, nem kérdezzük meg tőlük, hogy kire szavaztak” – Presser, Bródy, Lovasi is fellép Szabó Attilával a félévszázados koncertjén
A Csík zenekar prímásaként, valamint a népzene és a kortárs könnyűzene első számú „házasítójaként” ismert Szabó Attila hétévesen, pont ötven éve lépett először színpadra. Az évfordulót Kossuth-díjas barátaival és családi zenekarával ünnepli március 29-én, Egerben.
Egerben él, de most épp a koncertre való készülés miatt rengeteget jár Budapestre, úgyhogy itt ülünk le Szabó Attilával beszélgetni egy kávézóban. Kerepesről jött a próbateremből, épp a lányát, Annát várja. (Aki egyébként szintén fellép majd a koncerten.) Gyorsan megerősíti, már régen nem iszik sem alkoholt, sem kávét, úgyhogy egy tea mellett kezd mesélni arról az ötven évvel ezelőtti gödöllői eseményről.
„Nemrég, egy költözés során találtam rá egy gödöllői zeneiskolai növendékhangverseny meghívójára. 1975. március 23-ára szólt, és a műsorban ott van, hogy »Két magyar népdal – Szabó Attila, 1.o«. Még nem voltam akkor hétéves, de megvolt az első fellépésem közönség előtt. Gondoltam, kellene valamit csinálni ennek apropóján.”
Ebből a gondolatból lesz végül az egri, március 29-i Közbeszólt az ég… című koncert. Ezen Szabó ezúttal nem hegedülni fog, még csak nem is a tőle megszokott népzenével kevert popzenei (vagy popzenével kevert népzenei) feldolgozásokat fogja játszani, hanem gitárt ragad, és egy igazi könnyűzenei koncertet ad saját családi zenekarával (évek óta működik a már emlegetett énekes-gitáros Anna lányával, a több első vonalbeli zenekarban is doboló Ábel fiával, illetve még pár barátjával működő A Szabó család nevű zenekara), és olyan vendégekkel, mint Bródy János, Presser Gábor és Lovasi András.
„Hegedű, nem mert az hat betű”
„Bár klasszikus hegedűt tanultam és zenetagozatos iskolába jártam, mindig is nagyon szerettem a könnyűzenét. 13-14 évesen egyfolytában Beatlest hallgattam (azóta is ez számomra – a magyar népzene mellett – az alfa és az ómega), magyarok közül meg többek között az Illésért és az LGT-ért rajongtam. Gitárom nem volt, de citerán megpróbáltam elpötyögni a kedvenc dalaimat, és persze jó voltam a léggitározásban is. Egy haverom végül kölcsönadott nekem egy igazi akusztikus gitárt, amelyen elég gyorsan kikerestem a hangokat, megtanultam pár akkordot. Nagyon más volt, mint a hegedű. Ráadásul, mondjuk, három akkorddal már el tudtam játszani az Illéstől Az utcánt. Teljesen oda voltam” – meséli nevetve.
Klasszikus hegedűsből így aztán kamaszkorára inkább gitáros lett. A Beatles dalai mellett sorra megtanulta a többi Illés-dalt, majd az LGT-slágereket és másokat is. Játszott különböző zenekarokban, később pedig – az akkor még Ho Si Minh-ről elnevezett – egri tanárképzőre került történelem-ének szakra, és persze ott is folytatta a rockzenélést.
Majd beütött nála a népzene.
„Mentünk haza valami kocsmázásból a kollégiumba, és ott a társalgóból szólt valami érdekes zene. Vonósokkal játszották, tudtam, hogy valami népzene, de úgy éreztem, hogy én ilyet még nem hallottam, iszonyú húzása volt. Bementem, és láttam, hogy az emberek táncolnak, buliznak.
Énekszakos hallgató voltam, évek óta hegedültem, de fogalmam sem volt arról, mi is az az autentikus magyar népzene!
Egy srác világosított fel, hogy akkor épp egy mezőségi, magyarpalatkai szökős szólt. Nem tudtam, mi az a mezőségi, mi az a szökős, de mondtam a srácnak, hogy adjon nekem egy ilyen kottát, mert én is szeretném ezt megtanulni. Kiderült, hogy ezek nincsenek lekottázva, fül után kell leszedni.”
Ekkor jött rá nemcsak arra, hogy a népzenének is lehet olyan húzása, mint a rockzenének, hanem arra is, hogy azt is fül után kell megtanulni. „A klasszikus hegedű tanulmányaim során pont azt nem szerettem, hogy mindig pontosan le van írva, mit is kell játszani, itt viszont ez nem így volt. Nagyon tetszett, felszabadított.”
Megérezte tehát ezt a flasht, kicsit háttérbe is szorult a gitározás és a már működő blueszenekara. Újra elővette a hegedűt, elkezdte tanulni a népzenét. „A hegedű mindent vitt, a főiskola után meg teljesen.” Először jött a Gajdos zenekar, majd a Csík, ahol mind a mai napig prímás. Közben énektanárként dolgozott Füzesabonyban tíz évig. Próbálta a gyerekekkel is megszerettetni a népzenét, de nem igazán sikerült. Mindig azon gondolkodott, hogyan tudná közelebb vinni hozzájuk ezt a világot.
Apa övének csatja
A 90-es évek végén Egerben koncertezett a Kispál és a borz, Szabó már akkor is nagyon szerette Lovasiék lemezeit. („A Kispál volt az utolsó általam igazán rajongott együttes.”) A klubvezető segítségével megpróbálta elérni, hogy felvehesse a koncertet. Ezzel nem is volt semmi baj, viszont, amikor kiderült Lovasi András számára, hogy Szabó hegedűs-népzenész, felcsillant a szeme. Épp akkor vette fel az első szólólemezét, és azon volt egy háromnegyedes ütemű dal. Ebbe hegedűt képzelt, de nem talált olyat népzenészt, aki háromnegyedben játszana fel egy szólamot.
„Kimentünk a klub elé, ott, az autóban mutatta meg az Apa övének csatja című dalt, ő gitározott, én pedig felvettem ott az autóban. Hazaérve írtam hozzá egy hegedűszólamot, és pár nap múlva stúdióban is feljátszottam. Közben az is kiderült, hogy gitározni is tudok, erre is tudnak használni. Mondhatni gyorsan bedolgoztam magam a Kispálba, és rajongó pozícióból előléptem időnként velük együtt fellépő zenésszé. Így kezdődött a barátságunk és máig tartó közös zenélésünk Lovasiékkal” – meséli.
Kispál-dalok vonósokra
Mindez az ezredforduló körül volt. Pár év múlva, 2005-ben viszont Lovasinak az az ötlete támadt, hogy egy nagy Petőfi Csarnokbéli Kispál-koncerten a Csík legyen az előzenekar. „Mondtuk, hogy hát jó, de az első hangok után kifütyülnek bennünket, népzenészeket a Kispál-rajongók. Erre Bandi, csak úgy viccből odavetette: játszatok el pár Kispál-számot, és akkor rendben lesz minden.”
Először jót röhögtek az ötleten, de Szabót nem hagyta nyugodni a gondolat. „Talán ezzel lehetne gyerekekhez közel vinni a népzenét? Tudta, hogy Kodály és Bartók 1904-ben adta ki az első feldolgozásalbumot, amin az eredeti dallamok és szövegek kaptak egy tetszetős zongorakíséretet. „Ez a hozzáállás nekem nagyon tetszett. Kodályék a kiadványhoz írt előszóban figyelmeztettek: ha felöltöztetjük a népzenét, olyan ruhát kell ráadni rá, hogy el ne akadjon a lélegzete, amikor bevisszük a faluról a városba. Gyönyörűen megfogalmazták, hogy fel lehet dolgozni a népzenét, de csak színvonalasan. Ez utóbbi kitételt sokan el szokták felejteni, és akkor szörnyű dolgok születnek.”
Nagyszínpad
Szabó tudta, hogy korábban már sokan játszottak népzenét rockzenei hangszerekkel (például már az Illés is, később a Gépfolklór, a Barbaro, Kormorán, stb.), de fordítva, azaz, hogy népzenei hangszerekkel játsszon valaki popzenét, addig még nem nagyon volt. Feldolgozott három Kispál-dalt arra a bizonyos koncertre, és nemhogy kifütyülték volna őket a Pecsában, hanem tomboló sikerük volt.
Innentől jöttek a legkülönbözőbb feldolgozások – a többi Kispál, a Quimby (a Most múlik pontosant sokan a Csíknek tulajdonítják, noha az egy Kiss Tibi-szám), majd mások, többek között az LGT, Kovács Kati vagy Hobó dalai – és hamar annyira meghatározóvá váltak ezek, hogy a Csíkot a popzenekarokra jellemző rajongás vette körül, sőt, 2012-ben egészen a Sziget nagyszínpadáig repítette őket a népszerűség, 2013-ban pedig Kossuth-díjjal jutalmazták őket.
„Nagyon érdekes volt megtapasztalni ezt a népszerűséget, és bár a hazai »folkrendőrség« betámadott bennünket, hogy »elárultuk a magyar népzenét’« mi tudtuk, hogy jó úton járunk. Amikor több ezer ember tombol nemcsak a Kispál-, Quimby- vagy épp LGT-feldolgozásokra, hanem ugyanúgy tombolnak a kalocsai dalokra, és ugyanúgy éneklik velünk a népdalok szövegeit, mint a Lovasi-szövegeket, akkor hol van itt az árulás? Ez volt a cél!”
Rajongó kolléga
Szabó Attila nagyon bele tud feledkezni az értekezésbe a turnékról, zenegyűjtésekről, népzenéről, érződik, hogy ez az élete, és nincs annyi tea, amit meg tudna inni, míg végre visszakanyarodnánk a közelgő jubileumi koncerthez. Itt ugyanis egyáltalán nem a Csík-féle univerzumról lesz szó. Valószínűleg március 29-én az egri színpadon lesz az egy négyzetméterre eső Kossuth-díjas zenészek száma abban az időben a legnagyobb: Presser, Bródy, Lovasi, és Szabó Attila is megkapta ezt az elismerést, és mind ott lesznek.
„Ezekkel a drága emberekkel, akiknek én rajongója voltam, fogjuk játszani azokat a számokat, amelyekért rajongtam. Bródy Jánosnak (és Szörényi Leventének) köszönhetjük a magyar nyelvű rockzenét, vagy beatzenét, ahogy akkor hívták. Egyébként én sokáig azt hittem, hogy az Illés hangzásába Szörényi oltotta be a magyar népzenei elemeket, de kiderült, hogy ő a délszláv világot hozta, a magyart Bródy. Mondhatni az Illés már akkor világzenét (is) csinált, amikor az még nem is létezett. Fontos volt, hogy Jánossal is tudjak játszani pár dalt a koncerten. Amikor felhívtam, rögtön igent mondott, akárcsak Pici bácsi.”
Az emlegetett Pici bácsi, azaz Presser Gábor a Szabó Attila szerint valaha volt legfontosabb magyar zenekar, az LGT alapítója. Vele is már legalább másfél évtizedre nyúlik vissza a szakmai kapcsolata. A Csík zenekar 2009-ben hívta meg először fellépni.
„Amikor mentünk hozzá Barcza Zsolt kollégámmal bemutatni a Kern András-lemezre írt, Te most kézen fogsz és hazavezetsz című dalának a bonchidai invertitával felturbózott feldolgozását, azért eléggé be voltunk tojva” – emlékszik vissza Szabó. De nagyon tetszett Pressernek, egyből bekapcsolódott zongorával. „Pici bácsi egy zenei zseni, mindent tud, mindent hall. Még azt is jobban tudja, mint mi, amiről először nem is gondoltuk. Soha nem tanultam annyit a zenéről, mint amikor egyszer meghívott egy koncertre, és előtte másfél hónapig próbáltunk, napi 5-6 órákat. Nem volt kérdés, hogy megpróbálom elhívni most is.”
Csak a szórakoztatás, semmi politika
Mivel a Csík zenekar állandó fellépője volt évekig a Fidesz kongresszusainak, sokan a kormánypárt egyfajta házi zenekarának kiáltották ki. Valójában, mint mondja, a Fidesz volt az egyetlen párt, amely hívta őket. Ők pedig mentek. „Azt szoktam mondani, hogy egészséges nemzeti öntudattal rendelkezünk” – mondja Szabó. Ezen túl – magyarázza – nem politizálnak, ők csak zenélnek. Elvist idézi, aki miután megkérdezték, mi a véleménye a Vietnamról, csak annyit mondott: „Sorry, I’m just an entertainer”.
Amikor felvetem, hogy azért ez kissé megúszós válasz, Szabó megerősíti,
mi az embereknek játszunk, nem kérdezzük meg tőlük, hogy kire szavaztak.
Mondjuk, a mostani koncert vendéglistáját valóban nehezen vádolhatnánk kormányközeliséggel.
„Ez engem nem érdekel, én olyan zenészeket hívtam meg, akiknek a zenéje nekem baromi sokat adott. Egyébként a Csík zenekarban sem kérdezgettük soha egymástól, hogy ki kire szavazott, nem erről szoktunk beszélni, mi muzsikálunk, és ez szerintem tök fontos. Nyilván mindenkinek megvan a saját elképzelése a politikáról, de nálunk ez nem szokott téma lenni. A politika mérgezi a dolgokat. Ha most belekezdünk a turnébuszban, hogy te fideszes vagy, te meg nem, és ott jól összeüvöltözünk, akkor mi lenne, amíg leérünk Szombathelyre?”
Erről még sokat tudtunk volna beszélgetni, de közben beesik Anna (a családban csak Rozsi). Idén fog diplomázni, de közben örömmel játszik A Szabó családban és most majd a koncerten is. Mint mondja megvolt a szülők ellen lázadó korszaka, de mára nagyon szeret az apjával zenélni. Azok a zenék, amelyeket gyerekkorában hallgatott a családban, beleivódtak, nem is nagyon különbözik a zenei ízlése az apjáétól. „Mondjuk nyilván én jobban képben vagyok az újhullámos magyar rapperekkel kapcsolatban, mint apa, de valójában én is inkább a magyar alternatív zenekarok dalait hallgatom legszívesebben”.
Anna szerint egyelőre a próbák, a készülődés ideje van, apja ünneplésére, „arra hogy érzelmekkel töltsük meg a jubileumot” majd akkor lesz lehetőség, amikor már ott van a színpadon A Szabó család, valamint a Kossuth-díjas zenészlegendák.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
